A Fradi kedvence szándékosan sohasem szabálytalankodott

A futballista dilemmája: ha direkt felrúgom, az bűn?

Furcsa a mai futballban: egy védő, aki sohasem szabálytalankodott szándékosan. Pedig a nagy rangadók előtt ő is felpörgött, a vitás szituációkban neki is felment a pumpa, ám az utolsó pillanatban mindig tudta kontrollálni cselekedeteit. Az idén 40 éves középhátvéd sokkal többre is vihette volna. Ha durva a pályán, ha utána rúg ellenfélének. De erre nem volt képes. Inkább ő belé rúgtak. A pályán és azon kívül.

Igazi fradistaként joggal értetlenkedett, amikor 2007-ben váratlanul elküldték a Ferencvárostól. A szlovákiai FC Kosice szép pénzt kínált érte, a ferencvárosi vezetők pedig nem tudták felfogni, hogy egy ember néha többet ér a közösségnek, mint a matematikai képletekkel kiszámolt ára. Telek „Mancinak” szerencséje volt, hiszen kassai munkavállalása után nem sokkal az FC Kosice bejutott a Bajnokok Ligájába!

– Jól indult a kassai idényem, télen kerültem oda, nyárra bajnokok lettünk, ősszel pedig már a Szpartak Moszkva kiverése után Bajnokok Ligája-csoportkört játszottunk az olasz Juventus, az angol Manchester United és a holland Feyenoord ellen – emlékszik vissza első légiós évére Telek András. – Aztán jöttek a sérülések, én pedig váltani szerettem volna. A klub sem tudta teljesíteni a szerződésben vállaltakat, szűkösebbek lettek a lehetőségek, emiatt hirtelen mindenkinek ezer baja lett, a csapat szétesett, a játékosok pedig már máshol képzelték el a jövőjüket.

Soha nem akartak bosszút állni rajta

Telek András kapcsán sokszor felvetődik vallásos neveltetése. Ne feledjük, a 24-szeres válogatott középhátvéd 1970-ben született, azaz a rendszerváltás előtt lett nagykorú. Akkoriban nem volt divat egyházi iskolákról beszélgetni. Telek András pedig a pályán sem bántott szándékosan senkit. Ebben a kivételes sportemberi magatartásban szerepet játszott vallásos neveltetése.

– Aki hisz, az könnyebben elviseli a sikert és a kudarcot is – mesélt belső érzéseinek gyökereiről egy korábbi interjúban Telek András. – Ez egyfajta mankó, amibe mindig bele lehet kapaszkodni. Persze gyakran felvetődött a kérdés: ha kiugrik a csatár, én pedig szándékosan felrúgom, akkor az bűn-e? De ilyen nemigen volt. Ha néha mégis szabálytalankodtam, utána elnézést kértem, s nem volt harag. A pályán kívül sem tartottam haragot senkivel. De nem is volt olyan ellenfelem, aki szándékosan megütött volna, vagy le akart volna rúgni. Az egymás elleni harc ugyanúgy lehet nemes küzdelem, mint saját magunk legyőzése. Küzdeni úgy is lehet, hogy az szép legyen. Nekem ebben már akkor is segített a naponkénti bibliaolvasás, az imádság és természetesen a templomba járás.

Visszavonulása után a magyar labdarúgásban dolgozott. Először a Fradiban utánpótlásedzőként, majd a női válogatott szövetségi kapitányaként. Innen visszatérhetett volna az egykor ünnepelt játékos a Fradiba. De valamiért nem tette. Bárki is volt a klub tulajdonosa. A miértekről ma sem beszél. Pedig a magyar futballnak alighanem nagy szüksége volna Telek Andrásra. Az utolsó úriemberre.

M. B.

• Cimkék:
Telek András FTC Ferencváros Fradi labdarúgás vallás hit

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére