Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-02 12:08:00

Gera számára véget ért ez az idény

Gera Zoltánt, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát szombaton műtik Angliában, Varga József még korántsem biztos, hogy a Chievóhoz fog szerződni, Tőzsér Dániel pedig lehet, hogy már a téli átigazolási időszakban csapatot vált.

Ezeket Filipovics Vladan, a labdarúgók menedzsere mondta el, aki a Digi Sport televíziós csatorna Reggeli Start című műsorának egyik pénteki vendége volt.
A menedzser megerősítette, hogy Gera számára véget ért ez az idény, ugyanakkor hozzátette, hogy a térdsérülés lelkileg nem törte össze a futballistát, s nincs veszélyben a pályafutása. A West Bromwich Albion középpályása eredetileg úgy tervezte, hogy 37-38 éves koráig szeretne játszani, a történtek hatására most úgy döntött, hogy egy évvel kitolja ezt a határidőt.
A debreceni Varga József esetében Filipovics szerint most érkezett el az idő a külföldre szerződésre, de mivel két-három országból is érdeklődnek iránta, egyáltalán nem biztos, hogy az olasz Chievónál folytatja.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Foci
  • Aczél fogdába került
  • Aczél ügyvédje kabátlopást emleget
  • Elhunyt Albert Flórián
  • Moszkovita vádak a fociedzők képzésén
  • Egy rendőr teheti tönkre a magyar focit
  • Foci: 24 órára az Eb-től
  • Hogy juthat ki az Eb-re a fociválogatott?
  • Einstandolják a sportközvetítések javát?
  • Várszegi elsőként szállt ki a focibizniszből
  • Magyarország vezeti a focilúzerek listáját

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.