Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-09-13 06:00:00

Hiába a drága Pro-licences tanfolyam, százak vannak csapat nélkül

Moszkovita vádak a fociedzők képzésén

Bevezetése óta vitát generál az labdarúgó-edzőképzés új rendszere, az UEFA Pro-licences tanfolyam. Időközben ugyan némileg konszolidálódott a helyzet, ám a diplomások jelentős része csapat- és munkanélküli edző. Akkor mi értelme?

A történet már több mint 13 éves, hiszen az Edzőbizottság 1998-ban fogalmazta meg kételyeit a TF-en szerzett szakedzői diploma által nyújtott tudással kapcsolatban. A változásra voksoló szakemberek elavultnak tekintették a képzés régi formáját, s a változtatás mellett döntöttek.


„Moszkvai módszerek”

A vita majd egy évtizeden át folytatódott: a Testnevelési Főiskolán végzettek többsége nevetségesnek tartotta, hogy egy néhány hetes tanfolyam többet ér, mint hosszú évek felsőoktatási képzése. A két nézetet két tréner képviselte – ma már semelyik nem aktív, de akkoriban még nagy hatással bírtak a közegre –, s ütközetükkel kezdődött el az edzőcsata. A változtatást szorgalmazók így érveltek: „A TF-hez kötött, Magyarországon is meghonosodott, de moszkvai mintára felépített edzőképzés nem a játékintelligencia, hanem a terhelések különböző módjait hangsúlyozó, edzéselméleti sémákra épülő képzés volt.” Tehát a régi és az új edzőképzést támogató erők között kialakult konfliktusban előkerült az adu, amely „moszkovitának” bélyegezte a régi képzési formát. Az igazság persze a két véglet között van. Egyértelmű, hogy az edzőképzésben is megújulásra volt szükség, s nem mellékes, hogy licenszrendszeren alapuló tanfolyamokat az UEFA is elfogadja, ez a diploma minden tagországban érvényes. Ám az valóban nem feltétlenül jó megoldás, hogy a Testnevelési Főiskolán szerzett szakedzői diploma az új rendszerben csak a harmadik szintet, azaz a B-licenszes végzettséget váltotta ki. Eszerint ugyanis egy TF-en végzett szakedző nem dolgozhat a felnőtt másodosztályban, vagy első osztályú bajnokságban érdekelt utánpótláscsapat mellett.


Két teljesen különböző sport

„Mondhatni, köszönő viszonyban sincs egymással a kétfajta képzés. Mint a profi világ, illetve a volt szocialista blokk futballja. Két teljesen különböző sport, noha mindkettőt labdarúgásnak nevezik” – szólt még egy érv a hagyományos módszer ellen, s ez már úgy tűnik, hatásos volt. Szép lassan az ellenzők is belátták, hiába minden érvelés, a jövőt az UEFA-licenszes rendszer jelenti, így a legelszántabb forradalmárok is újra nekiláttak tanulni. Elvégezték a Pro-licenszes tanfolyamot. Csányi Sándor MLSZ elnök is teljes mellszélességgel állt ki a Pro-licences képzés mellett. „A szakembereknek nemcsak a legkorszerűbb ismeretekkel kell rendelkezniük, hanem emberileg is példát kell mutatniuk, olyan képességekre van szükségük, amelyeknek köszönhetően elfogadják őket a labdarúgók. A most induló tanfolyam hallgatói közül legtöbben játékosként a sportág kiváló képviselői voltak, bízom benne, hogy hasonlóan sikeresek lesznek szakvezetőként is. Ez a tanfolyam egy lépcsőfok a felfelé vezető úton, azt kívánom a résztvevőknek, hogy részben az ő munkájuk révén legyen újra sikeres a magyar futball” – mondta nemrégiben az MLSZ elnöke. A Pro-licences tanfolyam hallgatói mintegy másfél év alatt végzik el a kurzust, közben kétszer egyhetes külföldi tanulmányúton is részt vesznek. A tanfolyam első felében elsősorban magyar, Pro-licenccel rendelkező szakemberek, majd a második felében több külföldi vezetőedző tartja az előadásokat.


Diploma, de minek?

A Pro-licences tanfolyam komoly megterhelést jelent a hallgatóknak, hiszen a részvételi díj csaknem egymillió forint, ehhez jönnek a járulékos költségek, így az utazás, és a két külföldi tanulmányút ára. Ezzel együtt komoly a túlkínálat a legmagasabban kvalifikált trénerből Magyarországon. Több mint százan szerezték meg eddig a diplomát, s a jelenleg zajló kurzuson is 18-an tanulnak. Ehhez képest a honi első osztályban mindössze 16 kispad van (ha a másodedzők is ilyen képesítésűek, akkor is csak 32 hely akad), s ugye, külföldi szakemberek is dolgoznak. Azaz sokan teljesen feleslegesen vállalják a nagy költség- és időráfordítással járó tanulást. Igaz, az MLSZ-ben azt szeretnék, ha az utánpótlásban is Pro-licences edzők dolgoznának, ehhez azonban az kell, hogy a gyerekek mellett dolgozó szakembereket is normálisan megfizessék. Ez azonban a jelen helyzetben utópia.

 

M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Foci
  • Gera számára véget ért ez az idény
  • Aczél fogdába került
  • Aczél ügyvédje kabátlopást emleget
  • Elhunyt Albert Flórián
  • Egy rendőr teheti tönkre a magyar focit
  • Foci: 24 órára az Eb-től
  • Hogy juthat ki az Eb-re a fociválogatott?
  • Einstandolják a sportközvetítések javát?
  • Várszegi elsőként szállt ki a focibizniszből
  • Magyarország vezeti a focilúzerek listáját

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.