Szenczy Sándor a törvényről és az irgalomról

Kövezzük meg a melegeket?

Néhány évvel ezelőtt, valamelyik repülőtéren a csatlakozásra várva, egy riporter barátom szó nélkül elém tette a laptopját. A kicsi számítógép képernyőjén hosszú levelet találtam. Csak a közvetlen barátaimnak mutatom meg, közölte és otthagyott.

Nem tudtam, hogy homoszexuális. Nagy figyelemmel és érdeklődéssel, néhány sort, gondolatot, újra és újra visszakeresve, könnyeimet nyelve olvastam. Csak olvastam. Aztán felnéztem és megrémültem. Először is az jutott eszembe, hogy az előző napokban, háborús övezetben milyen sokszor is aludtunk együtt, egy ágyban, egy takaró alatt. Aztán, persze, elszégyelltem magam, hogy miért is ezek jutnak az eszembe. Hiszen semmi sem történt.

Sztereotípia. Mintha a melegségből fakadna, hogy akkor minden férfira gerjed. Ez nem igaz. Most már tudom. Felnéztem, mert visszajött és megszólított.
–  Na! Mi a véleményed? – kérdezte.
– Hosszan vagy röviden mondjam? – kérdeztem vissza.
– Röviden! – válaszolta.
Láttam, hogy nagyon izgatott lett. – Tudod, a Szentírás nagyon egyértelműen csak ennyit mond: "Megkövezni az ilyet!"
Megrökönyödve nézett rám.
– És hosszan? – próbálkozott.
A hosszabb válaszom ez volt: nem kell megkövezni az ilyet.
– Mi van? Nem értem! – csattant fel és mellém telepedett.

Hosszan magyarázni kezdtem. A vége az volt, hogyha cölibátust fogad, akkor én simán együtt vagyok vele még a templomban is. Imádkozhatunk, akár úrvacsorázhatunk is együtt. Nagyon figyelt. Nem szólt egy szót sem.Nem fogadta meg tanácsomat, de ennek ellenére még mindig nagyon jó barátom és folyamatosan igazi feleséget keresek neki. Nőt.

Iskolai időszakban, a Budapesten tanuló baptista fiataloknak úgynevezett Ifjúsági Istentiszteletei voltak a Nap utcai Imaházban. Soha nem látott mértékben telt meg a templom, amikor, mint felkért igehirdető, előre jeleztem, hogy egy közismert, magát reformátusnak valló újságíró „coming out”-ja része lesz a szolgálatomnak.

Lélegzetvisszafojtva figyelt a hallgatóság, amikor kimondta: „Meleg vagyok és hívő!” Később, amikor előrehívtam a megtérni, megszabadulni, megújulni vágyókat, legalább százan jöttek előre. Egyenként imádkozni kezdtem értük, úgy, hogy megkérdeztem, miért imádkozzam? Tucatnyian mondták: „Nem értem, mi történik velem! A saját nememhez vonzódok szexuálisan. Próbálok harcolni ellene. Nem megy! Félek! Könyörgöm, segíts! Nem mertem elmondani eddig senkinek sem. Nem vagyok aktív. Keresztyén vagyok. Szeretem Jézust. Imádkozom..." Remegő kezeimet a fejükre téve, belül zokogva emeltem fel a fejem: „Istenem! Segítsd elveszett gyermekeidet!"

Valahogyan azóta is, mintha szagom lenne, jönnek a megkötözöttek. A megszállottak, a Sátánnal szövetséget kötöttek, a drogosok, a meghasadt elméjűek, a pornófüggők, a boszorkányok, az agykontrollosok, a jósok, az öngyilkossági vágytól fűtöttek, a játékszenvedélytől gyötrődők, a melegek, a leszbikusok, a kettős neműek, hogy imádkozzam értük, hogy szabadok lehessenek.
Nem telik el hónap, hogy ne kelljen „az ördögöt űzni” azokból, akik készek arra, hogy az Isten általi teremtettség rendje helyreálljon bennük is.

Szenczy Sándor összes blogbejegyzése

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére