Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-12-02 21:30:00

Vérplazmaállomás miatt terjedt el a halálos kór a világon?

AIDS-krónika, avagy a halál küldöttjének ámokfutása

Az AIDS története 1921 környékén kezdődik, szereplői pedig különféle majmok, vadászok, mészárosok, fecskendők, vérplazma-kereskedők, valamint ördögi gyarmatosítók és finom lelkű európai orvosok.

Az AIDS-et okozó HIV-vírus kialakulásának helyszíne a kameruni Sanaga folyó és a Kongó folyónak az egykori belga-kongói szakasza közé tehető. A kórokozó egy, a közép-afrikai esőerdőben élő emberszabású adománya volt egy haiti hivatalnok számára, aki Zaire-ból tért haza. Ezután feltűnt néhány tucat férfi között bizonyos kaliforniai melegbárokban, szinte észrevétlenül. Majd hatvan év múltán elkezdődött igaz, nagy utazása.


A vírusrégész

Az AIDS-szel kaspcsolatos legtöbb munka 1981-ben kezdődött, amikor hirtelen amerikai meleg férfiak haltak meg egy különös tüdőgyulladás következtében. A közelmúltban megjelent The Origins of AIDS (Az AIDS eredete) című, Jacques Pépin, a kanadai Sherbrooke Egyetem infektológiai szakértője által írott könyv azonban ennél távolabbra tekintett. Pépin átrostálta a betegségről megjelent tanulmányok tömegét, hozzátette saját epidemiológiai tudását és egy afrikai kórházban szerzett tapasztalatait, valamint idős afrikaiak vérével folytatott vizsgálatait, majd évekig kutakodott az egykori európai gyarmatosítók feljegyzései között a levéltárakban. Mindezt azért, hogy feltérképezze a vírus legvalószínűbb útját azokban az években, amikor még szinte semmi nyomot sem hagyott maga után.

1900-től lassacskán haladva a kutató felfejtette, hogyan vezetett a belga és francia gyarmatpolitika a minden képzeletet felülmúlóan kellemetlen eseményhez: egy törékeny, a csimpánzok kis csoportját megfertőző vírusnak jó pár vadász vérébe jutásához, akiknek egyike eljuttatta azt számos csomópontba – betegségmegelőző mozgalmakhoz, vöröslámpás negyedekbe, egy haiti vérellátó központba és a melegturizmus berkeibe. E csomópontok nélkül a vírus nem lett volna az, ami: ijesztő vándor a 62 millió élő és már elhunyt áldozatból rakott halom tetején.


Sajátos nyomozás, meglepő tények

A nyolcvanas évek közepén Pépin fiatal orvosként Niokiban – amely egykor Belga-Kongóhoz, majd később Zaire-hoz, manapság pedig a Kongói Demokratikus Köztársasághoz tartozik – küzdött az álomkórjárvány ellen. Ekkor az AIDS ismeretlen volt Afrikában, de a kutatóorvos munkája olyan nyomokkal szolgált, amelyek később sok segítséget jelentettek a nyomozásban. Ahogy könyvében írta visszatekintve, tudtán kívül talán megfertőzhette néhány betegét. Ideális körülmények között ugyanis a Niokiban használt üvegfecskendőket a kórház autoklávjában (nagy nyomású gőzzel működtetett sterilizáló készülék) csírátlanították. A sűrű áramkimaradások miatt azonban a nővérek gyakorta kénytelenek voltak egyszerűen kifőzni azokat. „És én bizony nem sok figyelmet fordítottam arra, hogy mennyi ideig forralják az eszközöket” – mondta The New York Timesnak.


A kór fogságában. Fotó innen

Később Bissau-Guineában kutatta a nehezebben átadható, enyhébb betegséget okozó HIV-2 vírust, amelynek fertőzöttjei akár évtizedeken át élhetnek. Megfigyelte, hogy ebben főképpen idősebb személyek betegszenek meg, így arra következtetett, hogy a vírusnak e formája kihalófélbe jutott. Elmélete szerint ha a fiatalok közötti szexuális úton történő fertőzés nem állt a vírus rendelkezésére, akkor korábban kellett találjon más lehetőségeket. Ezt bizonyítja széles körű elterjedtsége az idősebb korosztályban. A kutató a gyarmatosítók orvosainak a szifilisz, a frambőzia, a lepra, a tbc és más betegségek ellen a hatvanas években bekövetkezett függetlenedésig folytatott hadjáratait gyanúsította.

2005-ben Pépin terepkutatásba kezdett: 55 évesnél idősebb afrikaiak vérét elemezte, és kimutatta, hogy azok, akiket fiatal korukban gyakran injekcióztak vagy rituális körülmetélésen estek át – amelynek alkalmával a kisfiúkat sokszor ugyanazzal az eszközzel vágták meg –, nem ritkán hordoznak hepatitisz C és HTLV (egy, a HIV-hez hasonlóan a csimpánzokból származó, de veszélytelen vírus) elleni antitesteket. Ez a bizonyíték arra, hogy a vírusok terjesztéséért a vér és a fecskendők a felelősek. Afrikai és afrikaiakat kezelő európai kórházakból származó vér- és szövetminták – közülük egyesek az 50-es évekből származnak – megrajzolják az AIDS típusainak meglepően komplex térképét.


AIDS – a félelem négy betűje

Az AIDS a csimpánzok egyik, természetes körülmények között kizárólag a Sanaga és Kongó folyók között honos alfajából (Pan troglodytes troglodytes) származik. Keveréke a kisebb, a csimpánzok számára zsákmányállatul szolgáló majmokat – mangábékat és más cerkófféléket – fertőző vírusoknak. A párizsi, marseilles-i, brüsszeli, lisszaboni és londoni gyarmati levéltárakban Pépin egészen 1909-ig visszamenően tanulmányozott kórházi feljegyzéseket, amelyek afrikai prostituáltak nemibetegség-vizsgálatait rögzítették. A prostitúcióról, poligámiáról szóló újságcikkek tengerén rágta át magát.

A következőket szűrte le a vírus vándorlásáról: a természetben az érintett csimpánzpopulációnak mindössze hat százaléka fertőződik meg; egy-egy csoportban minden nőstény számos hímmel párosodik, de a csoporton kívüli hímekkel való párosodás igen ritka, így a legtöbb kolónia egészséges, míg néhány erősen fertőzött. A HIV-1 vírus négy genetikai típusa (M, N, O és P) azt mutatja, hogy a csimpánzról emberre történő „ugrás” legalább négy alkalommal következett be. Ám az M típus okozza az emberi fertőzések több mint 99 százalékát. Vajon miért ez az egy terjedt el? Molekuláris időmeghatározás szerint az M vírus valamikor 1921-ben került kapcsolatba az emberrel. A csimpánzok túlságosan nagyok és fürgék ahhoz, hogy lőfegyverek nélkül vadászni lehetne rájuk. Ez pedig a 20. századig majdnem teljes mértékben a fehérek privilégiuma volt.

A gyarmati idők népszámlálási adataiból, a modern „bozóthúsvadászatról” készült felmérésekből és a nem steril tűk által megsebesített nővérek fertőzöttségi arányaiból Pépin arra következtetett, hogy a húszas évek elején legfeljebb 1350 vadász kerülhetett kapcsolatba az érintett csimpánzcsoport vérével. Az állatoknak csak hat százalékuk – körülbelül 80 példány – lehetett fertőzött, és a sebesült vadászoknak kevesebb mint négy százaléka kaphatta el a vírust. Ennek alapján maximum három vadász betegedhetett meg.


Erő a vérben

Tekintettel arra, hogy a szexuális úton történő vírusterjedés mennyire kis hatásfokú, három – vagy akár tucatnyi – vadásztól nem származhat a mai több tízmillió eset. Pépin szerint szükség lehetett valamiféle erősítő effektusra.

A heroinfüggők körében Olaszországban, New Yorkban, Edinburgh-ban és Bangkokban végzett kutatások azt bizonyítják, hogy a vér által közvetített fertőzés tízszer hatékonyabb. Az 1920-as években a gyárilag készült üvegfecskendők vették át a sokkal drágább, szájjal fúvottak helyét, egyidejűleg a belgák és franciák számos fertőző betegséggel szemben vették fel a harcot gyarmataikon – nem merő szívjóságból, hanem hogy tömeges védettséget biztosítsanak a fehéreknek.


Jobb időben felkészülni a betegségre. Fotó innen

Az érintett bennszülöttek életük során akár háromszáz oltást is kaphattak. Ezen az úton azonban különböző betegségek terjedhettek el: például egy bilharzia (vérmételyféle által okozott trópusi betegség) ellen folytatott hadjárat, amely a nyolcvanas években fejeződött be, a beoltottak felében hepatitisz C-fertőzést okozott. Ily módon már egy M típusú HIV-vel fertőzött vadász könnyen több tucatnyi áldozatnak adhatta tovább a vírust.


Bűnösök és közvetítők

A következő kapocs valószínűleg Haiti. Az ENSZ külföldről toborzott hivatalnokokat és tanárokat, hogy Kongóban dolgozzanak. A felhívásra nagyjából 4500 haiti szakember jelentkezett. Mindannyian feketék, jól képzettek, francia ajkúak, akik boldogok voltak, hogy többet kereshetnek, mint hazájukban. Pépin könyve szerint az AIDS valamiféleképpen átkelt az Atlanti-óceánon mindösszesen egy haiti személy közvetítésével. A molekuláris időmeghatározás alapján a karibi szigetországot nagyjából 1966-ban érhette el a HIV.
Ezen a ponton a tanulmány ismét megemlíti a pusztán szexuális úton történő fertőződés matematikai lehetetlenségét, és rámutat egy újabb erősítő közeg szükségességére.

Pépin hite szerint a bűnös a port-au-prince-i Hemo-Caribbean nevű vérplazmaállomás lehetett, amely 1971-72-ben működött, és hírhedt volt szerény higiéniai viszonyairól. A vérplazmaközpont a levett vért átforgatja, és a vörösvérsejteket visszajuttatja a donorokba. Ha nem használnak friss csöveket a művelethez minden egyes páciens esetében, akkor a fertőzés továbbterjed. A hanyag vérplazmaműveletek később számos AIDS-járványt okoztak Mexikóban, Spanyolországban, Indiában és – a leghírhedtebbet – Kínában, ahol 250 ezer donor fertőződött meg.

A Hemo-Caribbean közel hatmillió liter plazmát szállított az Egyesült Államokba havonta. Ezen felül Haiti volt a meleg szexturizmus egyik kedvelt célállomása. A nyolcvanas évek elején a HIV B alcsoportja által fertőződött homoszexuálisok és vérzékenységben szenvedők haltak meg, ez pedig azt sugallja, hogy a vírus mindkét utat „igénybe vette” a transzatlanti utazáshoz.
És ezzel megkezdődött az AIDS modern kori története.

 

MTI

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Homoszexualitás
  • Jézus szereti a homoszexuálisokat
  • Szexuális válság dúl az egyházban?
  • Az államfő és a melegházasság
  • Baloldali újságíró védte meg a pápát
  • Ahol a zsidók kiirtását iskolában tanítják
  • A fiú, akinek két édesanyja van
  • Az elnökjelölt esete a meleg dalszerzővel
  • Homoszexuálisokkal vívódnak az anglikánok
  • A csók miatt háborognak a keresztények
  • Az ördög műve a homoszexualitás?
  • További cikkek Afrika
  • Valóban emberrablás történt?
  • Hamis és életveszélyes gyógyszerek kerültek forgalomba
  • Afrikai történet: magukra hagyták a menekülteket?
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Milliárdok tűnnek el
  • Népirtás után megtérés Ruandában
  • Újabb Mohamed-karikatúra miatt égtek a koptok házai
  • Megtért a kannibál tömeggyilkos
  • Jólét és demokrácia Afrikában?
  • Véres karácsony: tizenkilencen meghaltak

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.