Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-12-28 20:00:00

Csonkolásra oktató tankönyvet adtak ki

Ahol a zsidók kiirtását iskolában tanítják

Botrányos tankönyvet osztottak ki a szaúdi középiskolákban. A diákok csonkolást, valamint a zsidók és melegek kiirtását tanulják meg.

Olyan tankönyveket osztottak szét a szaúd-arábiai iskolásoknak, amely fényképekkel illusztrálva mutatja meg, hogyan kell a saríának megfelelően levágni egy tolvaj lábát. A szaúdi kormány által nyomtatott könyvek azt is elmondják a tanulóknak, hogy a zsidókat ki kellene irtani, a homoszexualitás pedig halállal büntetendő.


Hol kezdődik a terrorizmus?

A könyv egy példányát a washingtoni Öbölbeli Kapcsolatok Intézete szerezte meg, akik figyelmeztettek, hogy fontos felhívni a figyelmet a dzsihádista hangnem eldurvulására. A könyveket 9-10. osztályos középiskolások kapták meg. Annak ellenére történt mindez, hogy a szaúdi kormány korábban ígéretet tett, hogy megtisztítja a könyveket a szélsőséges megjegyzésektől.

Ali Al-Ahmed, az intézet elnöke a Fox Newsnak elmondta, hogy ezek azok a pontok, ahol a terrorizmus elkezdődik. A tankönyveket egyébként a 2010–11-es tanévre adták ki, arabról pedig az intézet fordította le őket.

A tankönyvek nem csak a zsidókról és a melegekről írnak negatívan. A nőket gyengének és megbízhatatlannak festik le.


– mi (forrás: Daily Mail)

Nyitókép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Homoszexualitás
  • Jézus szereti a homoszexuálisokat
  • Szexuális válság dúl az egyházban?
  • Az államfő és a melegházasság
  • Baloldali újságíró védte meg a pápát
  • A fiú, akinek két édesanyja van
  • Az elnökjelölt esete a meleg dalszerzővel
  • Homoszexuálisokkal vívódnak az anglikánok
  • AIDS-krónika, avagy a halál küldöttjének ámokfutása
  • A csók miatt háborognak a keresztények
  • Az ördög műve a homoszexualitás?
  • További cikkek Máshitűek
  • Interjú: Tóta W. Árpád a vallási élményeiről
  • Korea magyar szemmel 1. rész - Szöul (videó)
  • A világ legnépszerűbb vallásai
  • Mi az a bibliodráma?
  • Nők az iszlámban: Ezeregyéjszaka, a történeti forrás
  • Új, vallásközi egyetem: a jó erkölcs jó üzlet?
  • Mégsem tiltják be a szent szöveget
  • Az alkoholnak és a bikininek mennek neki a szélsőségesek
  • Egyháztörvény: marhákkal a Parlament előtt
  • Megtisztít a bűntől a tehénvizelet?
  • További cikkek Zsidóság
  • Ki ölte meg Jézust?
  • Javítják a cikket: Orbán nem zsidó
  • Új holokauszttól fél a budapesti főrabbi
  • Honnan származnak a zsidók?
  • Hoppá: a legfontosabb felfedezés a Holt-tengeri tekercsek után
  • Ismét kivonulnak a zsidók Egyiptomból?
  • Mikor lesz béke Izrael és Palesztina között?
  • Divat a jiddis
  • Holokauszt-túlélők tiltakoznak ultraortodox zsidók ellen
  • „A menóra fényei a szabadságot jelképezik”

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.