Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-12-05 08:00:00

Templomban is összeköthetnék életüket az azonos neműek

Homoszexuálisokkal vívódnak az anglikánok

Nem engedélyezi az Anglikán Egyház, hogy élettársi kapcsolatokat megpecsételő szertartások köttessenek templomaiban, amíg a hitközösség zsinata nem járul hozzá ehhez.

Hétfőtől ugyanis az Egyesült Királyságban hatályba lép a jogszabály, amely lehetővé teszi azonos nemű párok kapcsolatának bejegyzését a kultikus helyeken, megszüntetve ilyen módon a kulcsfontosságú jogi különbséget, ami ez idáig a ceremónia és a házasság fogalma közé ékelődött.


A férfi szabó esete a női ruhákkal

Peter Tatchell melegjogi aktivista a Guardian kérdésére a vallásszabadság megsértésének nevezte az anglikánok lépését, s azért bírálta a londoni kabinetet, amiért az képtelen érvényt szerezni az új jogszabálynak.


Mire való a templom? Fotó innen

Az egyház jogi irodája azzal magyarázta döntésüket, hogy az nem jogsértő az esélyegyenlőségéről szóló törvény alapján, miután „a házasság és az élettársi kapcsolatok különböző rendszerűek és jogilag (szerintük még mindig – a szerk.) különálló fogalmak”.

Sőt, azt is hangsúlyozzák, hogy „amint a férfi konfekciós sem szállít női ruhákat, s a gyerekek könyvesboltjait sem töltik fel felnőtteknek szánt könyvekkel” ezért „a templom is arra való, hogy ott házasságok köttessenek, nem pedig azonos neműek élettársi kapcsolatainak rögzítése”.

 

Hargitai Mátyás (forrás: guardian.co.uk)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Homoszexualitás
  • Jézus szereti a homoszexuálisokat
  • Szexuális válság dúl az egyházban?
  • Az államfő és a melegházasság
  • Baloldali újságíró védte meg a pápát
  • Ahol a zsidók kiirtását iskolában tanítják
  • A fiú, akinek két édesanyja van
  • Az elnökjelölt esete a meleg dalszerzővel
  • AIDS-krónika, avagy a halál küldöttjének ámokfutása
  • A csók miatt háborognak a keresztények
  • Az ördög műve a homoszexualitás?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.