„Keresztény házasság nem lehetséges”

Önmegtartóztató volt-e Tolsztoj?

Mondhatom, nagy szerencsétlenség! Az özönvíz előtti állatok eltűntek a föld felszínéről, az emberi állatok is el fognak tűnni… Ezeket a kétlábú állatokat éppoly kevéssé sajnálom, mint az ichtyosaurusokat – fakadt ki Lev Tolsztoj, mikor a házasságon belüli önmegtartoztatás hirdetésekor ellenvetőkre talált. Az idén november 20-án száz éve elhunyt, és egész évben publikációkkal, megemlékezésekkel ünnepelt orosz író azonban nem egyhamar jutott erre a véleményre. A Háború és béke és az Anna Karenina című világhírű regények alkotója fiatalkorában meglehetősen kicsapongó és mulatozó életmódot folytatott, megtérése után azonban igyekezett Istennek tetsző életet élni. Vagyonát szétosztotta, megházasodott, és alkoholtól, gasztronómiától, duhajkodástól, és egyéb élvezetektől tartózkodott.

Deus ex machina

Amikor az 1880-as években Tolsztoj azon töprengett, vajon keresztényi-e a házasságon belüli nemi élet, az Evangéliumban keresett útmutatást. Véleménye szerint azt meg is találta Jézus tanításában: „Mondának néki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonnyal, nem jó megházasodni. Ő pedig monda nékik: Nem mindenki érti meg ezt a beszédet, csak az, akinek megadatott. Mert vannak heréltek, akik anyjuk méhéből születtek így: és vannak heréltek, akiket az emberek heréltek ki, és vannak heréltek, kik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.” (Máté 19, 10-12.)

Az idézett evangéliumi szöveg mellett – melyet majd a Kreutzer-szonáta című elbeszélésének mottójaként is feltüntet – 1889 márciusában egy másfajta, „isteni” megerősítést is kapott az író. Kezébe jutott a shaker szekta brosúrája. Ez a szekta a nemi érintkezés megszüntetését, a teljes szüzességet hirdette. Tolsztoj amolyan „deus ex machina”-nak, isteni beavatkozásnak tekintette az Amerikából érkezett brosúrát – olvasható Kiss László Variációk a Kreutzer-szonátára - száz éve hunyt el Lev Tolsztoj című a Lege Artis Medicinae című folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmányában (az orvostörténész szerző Doleo – ergo sum című 2001-es könyvében részletesen foglalkozik Tolsztoj személyiségével és betegségeivel).

A bűnös szonáta

A hatvanas éveiben járó író újfajta meggyőződésének tudható az 1889-es Kreutzer-szonáta megalkotása – véli Kiss. A címadó szonátát a főhős, a boldogtalan házasságát a vonatban a vele utazó „írónak” elmesélő Pozdnisev felesége játssza zongorán. A csábító, a Moszkvából érkezett művész, Truhacsevszkij hegedűn kíséri őt. A koncert után a hegedűművész úgy búcsúzik, mint aki Moszkvába készül visszatérni. Ám amikor a férj hivatalos útra elutazik, Truhacsevszkij már másnap meglátogatja az asszonykát, aki ezt meg is írja férjének. A levél hatására „a féltékenység veszett vadállatja felbőgött óljában”. Pozdnisev visszaemlékezett a zongoránál ülő felesége és csábítója arcára, amely most azt tükrözte számára, hogy „azon az estén minden beteljesedett köztük”, ezért hazautazott és megölte feleségét.

„A gyilkosságot leszámítva önéletrajzi jellegűnek kell tekintenünk az egész elbeszélést” – véli Henri Troyat francia irodalomtörténész Tolsztoj élete című, 1965-ben megjelent életrajzában. Tolsztoj már korábban, ezüstlakodalmuk alkalmával ezt jegyezte be Szonyával való házasságukról a naplójába: „Jobb is lehetett volna!” E nem hízelgő vélemény ismétlődik lépten-nyomon a „Kreutzer-szonáta” hasábjain.
Amíg azonban a naplóbeli vélemény házon belül maradt, Pozdnisev/Tolsztoj szavai hamarosan közszájon forogtak országszerte. Miképp Kiss idézi Troyat szavait: Tolsztoj „szélesre tárta a hálószobája ajtaját”. A kéziratot 1889 őszén egy hét alatt nyolcszáz példányban másolták le a Tolsztoj-rajongók. Egy példánya a cári udvarba is eljutott, III. Sándor „kitűnőnek”, a cárné „felháborítónak” találta az elbeszélést. Elolvasta természetesen a cenzúra főnöke is, és főleg a pravoszláv egyház nyomására, megtiltotta mű bárminemű kiadását.

Vizet prédikálni

Tolsztojt leginkább a számtalan aggódó olvasói idegesítette: csakugyan az emberi faj kipusztulását óhajtja szeretett mesterük? Ezért úgy döntött, hogy „utószót” ír a regényhez. Itt azonban nemcsak a szerelmi kapcsolatot ítéli el újfent, „az ember számára megalázó, állati helyzetnek” nevezve azt, hanem magát a házasságot is: „Keresztény házasság nem lehetséges és sohasem volt, mint ahogyan nem volt és nem lehetséges keresztény istentisztelet (Máté 6. 5-12 és János 4. 21), sem keresztény tanítómesterek és atyák (Máté 23. 8-10), sem keresztény tulajdon, sem keresztény had, sem bíróság, sem állam… A keresztény eszménye a szeretet Isten és felebarátja iránt, az önmegtagadás Isten és a felebarát szolgálása végett, a testi szerelem, a házasság pedig önmagunk szolgálása és ezért mindenképpen akadályozza Isten és az emberek szolgálását, s ezért keresztény szempontból: elbukás, bűn”.

Tolsztoj azonban minden valószínűség szerint vizet prédikált és bort ivott – következtet Kiss László. Éjszakánként ugyanis előfordult, hogy az önmegtartóztatást hangoztató író a 16 évvel fiatalabb - és a különalvásra nem hajlandó - Szonya mellé bújt. Az aktus az idézett orvostörténész szerint mindkettejük számára kínos önmarcangolással végződött: „És ha megint gyerek születik? – aggodalmaskodik a férj – Rettenetesen szégyellném magam, főleg a gyermekeim előtt! Majd összehasonlítják a fogamzás dátumát a Kreutzer-szonáta megírásáéval” – így Troyat. Szonya hasonlótól rettegve jegyezte be naplójába: „Nagyon félek, hogy újra teherbe estem. Mindenki meg fogja tudni ezt a szégyent, s majd rosszmájúan ismételgetik a moszkvai társaságban elterjedt tréfát: Ez az igazi utószó a Kreutzer-szonátához”.

S.A.

Kapcsolódó anyag:
http://mindennapi.hu/cikk/kultura/tolsztoj-kikozositese/2010-11-20/446

• Cimkék:
tolsztoj kreutzer-szonáta háború és béke elbeszélés önmegtartóztatás házasság zene

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére