Az első nő, akinek a Modern Művészetek Múzeumában önálló kiállítása volt

Sötétség délben: magyar volt a múzsa

„Az amerikai kerámia úttörője”, „az organikus modernizmus nagyasszonya” – írták a kritikusok a december 30-án 105 éves korában New Yorkban elhunyt magyar iparművészről, Zeisel Éváról. A Striker Évaként anyakönyvezett lány (aki 1938-ban vette fel második férje, az osztrák Hans Zeisel ügyvéd nevét) híres családba született: édesanyja egyik fivére, Polányi Károly neves közgazdász és szociológus, a másik, Polányi Mihály pedig máig nagy hatású filozófus. Striker Éva a budapesti Képzőművészeti Akadémián festészetet tanult, ám végül a kerámiához pártolt, és fiatal formatervezőként a Kispesti Kerámiagyárban kezdett dolgozni. Ezután számos európai városban élt és tervezett, legfőképp az art deco szellemében (a németországi Schrambergben utcát is elneveztek róla). 1936-os moszkvai letartóztatásakor már nem élt együtt első férjével, Alex Weissberg osztrák kommunista fizikussal, aki szintén börtönbe került.

Egy ideje tudni már – amint azt Márton László hat évvel ezelőtt megjelent monográfiája is említi –, hogy Arthur Koestler Sötétség délben című, 1940-ben megjelent regénye igen nagy mértékben épít Zeisel börtönélményeire – olvasható a HVG 2008. november 11-én megjelent számában. Az 1930-as évek szovjetunióbeli tisztogatási hullámát, kirakatpereit bemutató mű a bolsevik forradalom vezéregyéniségét, a Kommunista Internacionálé egykori elnökét, a kegyvesztetté vált, és 1938-ban kivégzett Nyikolaj Buharint, illetve az ő koncepciós perét idézte fel, és megjelenése óta világsiker.

Zeisel Éva hatása a világhírű íróra, kis túlzással, már az iskolában elkezdődött – derül ki Striker Sándor irodalomtörténész, a keramikusnő unokaöccse három évvel ezelőtti (Eva Striker-Zeisel és Arthur Koestler – hetven év barátság című) tanulmányából. Mindketten a budapesti Körönd (ma: Kodály körönd) környékén születtek. Zsidó származású, asszimilálódó családjaik – a Striker és a Kösztler família – olyannyira jó viszonyt ápoltak, hogy Artúrt a szülei beíratták Éva édesanyjának, Polányi-Striker Laurának a kor új nevelési módszereit követő, gyermekközpontú reformiskolájába.


„Hogy agyonlője Sztálin elvtársat a párt következő kongresszusán”

Újra keresztezte egymást sorsuk két évtized múlva, 1929-ben Párizsban, amikor a tanulni és világot látni vágyó Éva felkereste az akkor éppen ott újságíróskodó Koestlert. Egymás melletti szobában laktak egy kis panzióban, és a találkozás kapcsán a nőimádó, saját bevallása szerint háremet tartó író azt jegyezte fel szomszédjáról, hogy „sötét hajú, lélegzetelállítóan szép lány volt”. Ezután az 1930-as évek elején, a Szovjetunióban futottak újra össze, majd az évtized végén Londonban találkoztak ismét.

Arthur Koestler munka közben. Kép innen.

Addig azonban sok minden történt: A keramikusnő megjárta Sztálin, a spanyol polgárháborút közelről követő, baloldali újságíró pedig Franco börtöneit. Londoni találkozásuk során osztották meg egymással élményeiket, és az íróra olyan hatást gyakoroltak barátnője hányattatásai, hogy visszaemlékezései második, 1954-ben megjelent kötetében hosszan ecseteli is azokat. Innen tudható, hogy Évát azzal vádolták: „horogkereszteket komponált tömeggyártásra kerülő teáscsészéinek mintáiba, ágya alatt pedig két pisztolyt rejtegetett azzal a szándékkal, hogy agyonlője Sztálin elvtársat a párt következő kongresszusán”.

Elfogatásának valódi oka az lehetett, hogy a Moszkva közelében működő dulevói porcelángyár művészeti igazgatójaként dolgozó – akkor már férjétől külön élő – Éva az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság egykori népbiztosánál, a Szovjet Találmányi Hivatal akkori elnökénél, Hevesi Gyulánál lakott, aki albérlője szobájában rejtette el revolverét – írja az említett HVG-cikk. Az emiatt a moszkvai börtönbe került iparművészt a fogság megviselte, felvágta az ereit – írta Koestler. Mindez nem került bele az 1940-es regénybe, az viszont igen, hogy „tőle hallottam először saját tapasztalatokon alapuló, hiteles információkat arról, hogy milyen módszerekkel csikarnak ki a foglyokból vallomásokat a GPU (Állami Politikai Igazgatóság) börtöneiben”.


A szovjet börtönök titkos módszerei

Így lett a Sötétség délben kínzásrepertoárjának része a főszereplő Rubasovot sújtó alvásmegvonás, amellyel a foglyokat könnyen befolyásolható állapotba hozzák. De ezen és például a fali morzézáson kívül a regény legfontosabb eleme, mondhatni fő motívuma is Éva beszámolójából származik. Az tudniillik, hogy Rubasovot, akárcsak Buharint, rávették: a párt és a szovjet nép érdekében áldozza fel magát, valljon be el nem követett bűnöket – felforgató tevékenységet –, majd kivégzik. Rabsága alatt Évát a GPU arra próbálta rávenni, hogy megtért bűnösként szerepeljen az előkészületben lévő Buharin-per tárgyalásán – elismerve, hogy ő is benne volt a Sztálin-ellenes összeesküvésben.

Erre már nem került sor, mivel a „jobboldali trockista elhajló” Buharin 1938. márciusi perének idejére a keramikus már kiszabadult a börtönből. Máig nem tudni, vajon ezt édesanyja befolyásos körökben való közbenjárásának, netán nemzetközi nyomásnak köszönhette-e. Koestler mindenesetre a rajta keresztül megszerzett ismereteket gyúrta egybe saját, a sevillai börtönben szerzett emlékeivel, valamint Buharin életrajzi adataival.

Mindezek ismeretében talán meglepően hangzik, hogy az 1940-ben megjelent regény „múzsája” Koestler 1983-as önkéntes haláláig kezébe sem vette a művet, és amikor végre rászánta magát, az nem nyerte el a tetszését. Valószínűleg azért sem, mert az iparművésznő egész életében távol tartotta magát a politikától. A New Yorkba költöző és két gyermeket nevelő Zeisel 1947-ben az első nő lehetett, akinek önálló kiállítást rendeztek a Modern Művészetek Múzeumában. Amerikában dísztárgyak mellett főzőedényeket és étkészleteket is tervezett, az utóbbiak közül egyik, 1952-ben kitalált szettje elnyerte „a leggyorsabban értékesített étkészlet” címet.

– mi –

A nyitókép innen.

• Cimkék:
zeisel éva koestler arthur sötétség délben buharin szovjetunió kerámia irodalom iparművészet

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére