A HIV-vírus nem válogat

AIDS-világnap: híres művészek, akik hordozták a vírust

Az AIDS nyolcvanas évekbeli felbukkanása óta máig stigmaként jelenik meg. A nyugati világban a vírus a nyolcvanas évek közepén a homoszexuális szubkultúrában bukkant fel és terjedt el, valamint az intravénás droghasználók között szedte áldozatait. A periferiális, deviánsnak számító csoportok körében terjedő betegség maga is a deviancia stigmájának számított sokáig, míg egyes közszereplők fel nem vállalták HIV-fertőzöttségüket, és a nyilvánosság elé nem álltak. Az AIDS azonban az évtizedek során a megbélyegzettségből a világ egyik legnagyobb globális problémájává nőtte ki magát.
 

Freddie Mercury

Az AIDS egyik leghíresebb áldozata egészen máig az indiai származású brit zenész, Freddie Mercury, a Queen zenekar frontembere. A Queen együttest a dalokon túl Freddie Mercury, az 1970-es, 80-as évek egyik legnagyobb sztárjának és legsikeresebb előadójának karizmatikus elő­adásai tették világhírűvé. Annak ellenére, hogy természetes hangja a bariton volt, a legtöbb dalt tenorban adta elő a közel négy oktáv hangterjedelmű énekes. A legvalószínűbb feltevések szerint Mercury már 1987-ben elkapta a HIV-vírust. Ezt a nézetet támasztják alá az ezután megritkult stúdiólemezek, és a teljesen abbahagyott koncertek. 1988 után szinte alig mutatkozott a nyilvánosság előtt. Mivel már 1989-ben külsőleg is felfedezhetők voltak a tünetek, a sajtó gyakran cikkezett az egészségi állapotáról, titokzatos betegségeket találgatva, sőt, emlegették az AIDS-betegséget is vele kapcsolatban.

A zenekar tagjaival 1989. május 22-én tudatta az állapotát. Az utolsó Queen-munka, melyben részt vett, a These Are the Days of Our Lives dal videoklipje volt. Ekkorra már szembeötlő volt leromlott egészségi állapota, bőrét a Kaposi-szarkóma sebei lepték el. 1991 őszén soványan és betegen már azzal a tudattal énekelte szalagra a Queen drámai dalait, hogy azokat a közönség már csak a halála után fogja hallani.

Holly Johnson

A nyolcvanas évek egyik slágergyáros popegyüttesének, a Frankie Goes To Hollywoodnak a frontembere 1991-ben jelentette be, hogy HIV-pozitív.

A ma is élő Johnson 1994-ben visszavonult a közszerepléstől.
 

Tony Richardson

Az angol színházi és filmrendező, producer, a brit új hullám (free cinema) egyik képviselője szintén az AIDS szövődményeiben hunyt el 1991-ben. Két Oscar-díjat kapott Tom Jones című filmjéért, leghíresebb azonban a nemzedéki életérzést bemutató, és a hatvanas évek ellenkultúrájának megágyazó Dühöngő ifjúság című munkája, Richard Burton főszereplésével. 1962-ben feleségül vette Vanessa Redgrave színésznőt, akit azonban öt évvel később Jeanne Moreau kedvéért elhagyott.

Redgrave-től két gyermeke született, Natasha Richardson és Joely Richardson, mindketten színésznők lettek. Tony Richardson biszexuális volt.
 

Anthony Perkins

Amerikai színész. Először 21 évesen debütált a The Actress című filmben. Második filmjéért, az 1956-ban bemutatott Szemben az erőszakkal-ért Golden Globe-díjat kapott az év új sztárja kategóriában, és Oscar-díjra is jelölték. Legismertebb szerepe Norman Bates az 1960-as Alfred Hitchcock által rendezett Psycho című filmben, ami máig a filmtörténet leghíresebb thrillere. Perkins 1960-ban megkapta az Alfred Hitchcock által rendezett Psycho című film főszerepét, mely újabb kritikai elismerést és nemzetközi hírnevet hozott a számára.

1983-ban több mint 20 év után újra felvette Norman Bates szerepét a Psycho 2-ben, majd a harmadik és negyedik Psycho-filmben is. Perkins 1992. szeptember 12-én hunyt el AIDS következtében fellépő komplikációk miatt, 60 éves korában.

Derek Jarman

Az 1980-as években egyike volt azon kevés nyíltan meleg brit közéleti szereplőnek, aki felszólalt a melegellenes törvények és az AIDS terjedése kapcsán. 1986. december 22-én diagnosztizálták nála a HIV jelenlétét, betegségéről nyilvánosság előtt is többször beszélt. 1994-ben AIDS-hez köthező betegségben hunyt el. Filmjei máig a filmtörténet klasszikusai közé tartoznak, az Anglia alkonya, a Jubileum, Caravaggio, Wittgenstein képzőművészeti igényességű munkák. Utolsó, Blue című filmjében végig pusztán a kék vásznat mutatja, miközben pusztán a hangját halljuk – így búcsúzott a filmművészettől.

Robert Mapplethorpe

Amerikai fotóművész. Legtöbb alkotása erősen stilizált fekete-fehér porté, de gyakran fényképezett virágokat és férfiaktokat is. Homoerotikus töltetű képei kapcsán komoly társadalmi vita bontakozott ki. Robert Mapplethorpe 1946-ban született, a New York állambeli Floral Parkban, angol–ír családban. 1963 és 1970 között a brooklyni Pratt Institute-ban tanult festészetet és szobrászatot, bár diplomát sohasem szerzett. Fényképészettel a hetvenes évek elején kezdett foglalkozni, Andy Warhol Interview c. magazinjának állandó munkatársa lett. Első komolyabb kiállítására 1977-ben került sor. A halálát megelőző évben olyan neves múzeumokban nyíltak meg kiállításai, mint az amszterdami Stedelijk Museum, a New York-i Whitney Museum of American Art, valamint a londoni National Portrait Gallery.

Robert Mapplethorpe felvétele (fotó innen)

Homoszexualitásának felvállalása hosszú éveket vett igénybe, Patti Smith énekesnőhöz fűződő kapcsolata után azonban figyelme egyre inkább a férfiak felé fordult. 1989-ben AIDS-hez köthető betegségben hunyt el.

Mapplethorpe munkassága máig a viták kereszttüzében van. Több amerikai keresztény szervezet támadta kiállításait, többek közt azért, mert e kiállításokat a Kongresszus is pénzelte, így gyakorlatilag amerikai adózók támogatták az őket olykor megbotránkoztató művészt. A legnagyobb botrány azonban A tökéletes pillanat címmel - Janet Kardon művészettörténész által rendezett - életmű-kiállítás kapcsán történt. Az eset nyomán ugyanakkor a konzervatív észak-karolinai szenátor, Jesse Helms támadást indított, megsemmisítette a katalógus egy példányát, és mire a kiállítás 1990 tavaszára az ohióbeli Cincinnati Kortárs Művészeti Központba ért, az ellenkampány hatására már feldühödött tömegek vártak rá. A megnyitó napján a rendőrség hét képet obszcénnak nyilvánított, és az igazgatót, Dennis Barrie-t letartóztatta. A pert azonban Barrie nyerte meg, többek között azért, mert szakértők meggyőzték a bíróságot, hogy a képek magas művészi értékkel bírnak.

Isaac Asimov

Orosz származású amerikai író és biokémikus. Tudományos-fantasztikus és tudománynépszerűsítő művei tették ismertté rendkívül sikeres és kivételesen termékeny írói pályafutása során. Több mint 500 kötetet írt vagy szerkesztett. Asimovot a tudományos-fantasztikus irodalom mesterének ismerik el széles körben. Egyike volt a múlt századi sci-fi három nagy öregjének. A két másik sci-fi klasszikus, akivel együtt Asimov népszerűvé tette a tudományos-fantasztikus irodalmat, Robert A. Heinlein (1907–1988) és Arthur C. Clarke (1917–2008). Asimov sok éven keresztül ateistának mondta magát, ugyanakkor tudta, hogy ez kissé alkalmatlan meghatározás, mert azt mondja el, miben nem hisz, nem pedig, hogy miben hisz. Később a „humanista” jelzőt találta kielégítőnek. Utolsó önéletrajzi művében Asimov ezt írta: „Ha nem lennék ateista, olyan Istenben hinnék, aki nem a szavaik, hanem a teljes életük alapján menti meg az embereket. Azt hiszem, inkább választana egy őszinte és becsületes ateistát, mint egy tv-szónokot, akinek minden szava Isten, Isten és Isten, de minden tette aljas, alávaló és tisztességtelen.”

Isaac Asimov nem sokkal halála előtt (fotó innen)

Asimov 1992. április 6-án halt meg. Tíz évvel halála után felesége, Janet Asimov az It's Been a Good Life című életrajzi művében felfedte, hogy férje halálát AIDS okozta. Asimov egyik bypass műtétje során, vérátömlesztéssel kapta a HIV-vírust. Halálának pontos oka az AIDS szövődményeként fellépő szív- és veseelégtelenség volt. Az Asimov-életrajz utószavában elmondja, férje nyilvánosságra akarta hozni, de orvosai azt tanácsolták, ne tegye, mert az AIDS-ellenes előítélet kihathat családtagjaira is. Asimov jó barátságot ápolt L. Ron Hubbard korábbi sci-fi íróval, aki később a szcientológia egyház megalapítója lett. Bár Asimov elhatárolódott a szcientológusoktól, több amerikai keresztény szervezet is felrótta neki, hogy az ő műveiben található gondolatok is visszaköszönnek a szcientológia tanításaiban. "Én sci-fiket írok, nem vagyok vallásalapító" - reagált Asimov a támadásokra.

Michel Foucault

Francia történész, filozófus, a Collège de France tagja. A 20. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója a bölcsészet- és társadalomtudományok területén. Foucault elsősorban a különböző társadalmi intézmények (a pszichiátria, az orvostudomány és a börtön), valamint a szexualitás történetéről szóló újszerű kutatásairól ismert. A hatalom problémáját, illetve a tudás és a hatalom közti viszonyt, valamint a diskurzus működését középpontba állító megközelítése számos kortárs társadalomtudományi elméletbe beépült.

Michael Foucoult dolgozószobájában elmélkedik (fotó innen)

Az 1968-as diáklázadásban játszott szerepe miatt egy ideig nem taníthatott, de 1970-ben megválasztották Franciaország legrangosabb szellemi intézményének a Collège de France tagjának. Ez a tisztség végigkísérte hátralévő életét, melyet elsősorban az írásnak szentelt. A Collège keretében évente előadásokat tartott. Összesen tizenhárom Collège előadás-sorozata jelent meg, melyből nyolcat franciául, hetet angol nyelven tettek közzé. Homoszexuális kapcsolatban 1963-tól haláláig nyílt élettársi kapcsolatban élt Daniel Defert-rel. 1984-ben AIDS-hez köthető betegségben hunyt el.

-mi-
nyitókép innen.

Kapcsolódó cikkünk: Az AIDS áldozatait is köszöntötte a pápa

• Cimkék:
hiv aids Freddie Mercury Holly Johnson Tony Richardson Anthony Perkins Derek Jarman Robert Mapplethorpe Isaac Asimov Michel Foucault

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére