Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-05-25 21:09:00

Ismét zöld utat kapott a Geronimo művelet

Oscar-nyertes nő rendezi a bin Laden mozit

Többen versenyeztek a megfilmesítés jogaiért, végül a tavalyi Oscar-nyertes Kathryn Bigelow rendezhet filmet az al-Kaida vezér levadászásának körülményeiről.

Már Oszama bin Laden halála után szóba került, hogy A bombák földjén című filmjével a tavalyi Oscar-gálán arató Kathryn Bigelow filmet rendezne a pakisztáni kommandóakcióról. A hír tegnap vált hivatalossá, amikor a készülő filmet forgalmazó Columbia Pictures bejelentette, a rendezőnőre bízzák a produkciót.

A Columbia szerint többen pályáztak a bin Laden mozi rendezői székére, végül azért esett a stúdió választása Bigelowra, mert szerzőtársával, Mark Boal forgatókönyvíróval 2008 óta dolgozik egy al-Kaida filmötleten, amely egy korábbi, sikertelen fejvadász akcióra fókuszált.

Az is sokat nyomott a latban, hogy a tavaly öt Oscar-t, köztük a legjobb filmnek és rendezésnek járó elismerést besöpört A bombák földjén iraki történetet, az amerikai bombaosztag egyik specialistája és egy bagdadi kisfiú barátságát dolgozza fel. A bombák földjének szkriptjét is jegyző Boal részben saját élményeire alapozott, a filmet részben “gerilla-módon” az iraki háborús övezetben vették fel.

A film várhatóan igazodik a jelenlegi általános megítéléshez, és dicsőséges cselekedetként ábrázolja majd bin Laden kézrekerítését.


-mi-

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Terrorizmus
  • Eljárás nélkül tartják fogva a rabokat
  • A keresztény és az öngyilkos merénylők
  • A vírus, amely könnyen biológiai fegyver lehet
  • Öt éve elrabolt FBI-ügynök kéri Amerika segítségét
  • CIA-ügynököket tartóztattak le a hatóságok
  • Amerika fél a terrorizmustól, de a gazdaságtól jobban
  • Csőbombás terroristát fogtak el New Yorkban
  • Mi motiválja valójában a terroristákat?
  • „A mi keresztünkön nincsen horog”
  • Kiszabadultak az emberrablók karmaiból

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.