Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-21 10:00:00

Csőbombás terroristát fogtak el New Yorkban

New Yorkban letartóztattak egy férfit, aki csőbombákkal merényleteket szándékozott elkövetni rendőrségi objektumok, posták és olyan amerikai veteránok ellen, akik Irakban vagy Afganisztánban szolgáltak.

Michael Bloomberg, New York polgármestere vasárnap éjjel elmondta: a terrortámadásokra készülő, manhattani, 27 éves José Pimentel „magányos farkas” volt, vagyis nem tartozott egyetlen radikális szervezethet sem, de az al-Kaida szimpatizánsa volt. A csőbombák készítését az iszlamista terrorszervezet Inspire nevű, angol nyelvű internetes propaganda és toborzó oldaláról sajátította el.

A tájékoztatás szerint Pimentel, akinek megfigyelését már több, mint egy éve megkezdte a rendőrség, nem fejezte be a bombakészítést, de a beszerzett alapanyagokból „elkezdte megépíteni őket”. A gyanúsított szándékairól egy informátor értesítette a hatóságokat.

Az iszlám hitre áttért és Mohamed Juszuf néven is néven ismert férfi ellen várhatóan egyebek mellett terrortámadás szándékával elkövetett tiltott fegyvertartás miatt fognak vádat emelni. Pimentel az informátor jelenlétében több terhelő kijelentést is terr tett. A „dzsihád” nevében amerikai politikusokkal akart végezni.

A férfi elfogásában, aki összesen három csőbomba összeszerelésébe fogott vele, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei nem vettek részt.

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Terrorizmus
  • Eljárás nélkül tartják fogva a rabokat
  • A keresztény és az öngyilkos merénylők
  • A vírus, amely könnyen biológiai fegyver lehet
  • Öt éve elrabolt FBI-ügynök kéri Amerika segítségét
  • CIA-ügynököket tartóztattak le a hatóságok
  • Amerika fél a terrorizmustól, de a gazdaságtól jobban
  • Mi motiválja valójában a terroristákat?
  • „A mi keresztünkön nincsen horog”
  • Kiszabadultak az emberrablók karmaiból
  • Terrorellenes törvényt fogadtak el Kínában

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.