„Ne félj!”

Hankiss Elemér és Szabó Lajos az élet értelméről

A „lét a tét” ostoba reklámszlogenné válásának idején időszerű ötlet, hogy az Asztali Beszélgetések című programsorozat szervezői az élet értelméről rendezzenek eszmecserét. A létről való töprengéshez kiváló beszélgetőket kértek fel: a laikus ember megközelítését Hankiss Elemér szociológus képviselte, a teológia és a hitgyakorlat oldaláról Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora fogalmazta újra a kérdést. A program szerinti harmadik beszélgetőpartner, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi nem tudott jelen lenni a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.

Az emberi élet, mint tükör

„Az élet értelme” olyan kérdésfelvetés, amelynek taglalása könnyen közhelybe fulladhat. Szerencsére Hankiss Elemér és Szabó Lajos magas szellemi színvonalon tartották a társalgást: Hankiss Elemér már az elejétől magához ragadta a kezdeményezést, és amolyan „szókratészi bába” módra igyekezett segíteni, hogy a szép számú közönséggel együtt, őket is kérdezve közös eredményekre – vagy legalább új dilemmákhoz – lehessen jutni.

A beszélgetés első felét a teremtés okának vizsgálata határozta meg. Hankiss Elemér tette fel a kérdést: Miért teremtette Isten az embert, mi szüksége lehetett egy tökéletes Istennek az emberre? A teremtés oka a Genezisben – a Teremtés Könyvében – explicite nem szerepel, de Szabó Lajos számos támpontot adott a kérdés megválaszolásához, mely egyben az élet értelmére is vonatkozik. Isten az embert azért teremtette, hogy tükörként szolgáljon művéhez, modern kifejezéssel élve egyfajta „kommunikatív tér” jöhessen létre a jó szemlélésére – vélte Szabó. A Biblia szellemiségéből egyébként is inkább fordítva kéne feltenni a kérdést, azaz a „Miért volt Istennek szüksége az emberekre?” helyett azt kell kérdeznünk: „Nekem miért van szükségem az isteni gondviselésre?”

Akik nem kérdeznek, és akiktől nem kérdeznek

Az ember létokának vizsgálata után a beszélgetés súlypontja eltolódott a közösségépítés, az autentikus emberi kapcsolatok modelljeinek irányába. Minden hozzászóló egyetértett abban, hogy az élet értelme nem vonatkoztatható az izolált, önmagában álló emberre, csakis a közösségi létben valósulhat meg az értelmes élet. A két beszélgetőpartner gondolataiban közös elem volt az a „parancsolat”, hogy a másik emberben ne csak egy arcot lássunk, hanem a „lépegető sorsot” és a „lépegető titkot”. Csakis embertársaink mély megértésével kerülhetjük ugyanis el, hogy az igazi vesztesek sorába kerüljünk, „akik nem kérdeznek, és akiktől nem kérdeznek”.

A megismerés és megértés emberi parancsolata azonban mindig ott rejti magában a bizonytalanságot és a kételyt, ami a posztmodern világban egyre növekszik. Ennek a nagy, mindent átható bizonytalanságnak a leküzdéséhez a mai embernek kiemelkedő „létbátorságra” van szüksége – vélték a tudósok. Az embernek ebben az igazságtalannak és ingatagnak tűnő világban az egyházak „elkényelmesítő” dédelgetése ellenére is saját fülével kell meghallania és saját szájával kell továbbadnia az Újszövetség biztatását: Ne félj! – közelítette meg a kérdést Szabó Lajos. Hankiss Elemér pedig azt ajánlotta a közönségnek, hogy a művészetből – a többi között Arany János kései műveiből - merítsen bátorságot.

Az Eleai vendég
 

• Cimkék:
Hankiss Elemér Szabó Lajos

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére