Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-31 17:28:00

Újabb Mohamed-karikatúra miatt égtek a koptok házai

Három dél-egyiptomi településen voltak összecsapások muszlimok és keresztények között az utóbbi két napban, miután egy helyi, a kopt keresztény egyházhoz tartozó diák állítólag föltett egy Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrát a Facebookra.

Az egyiptomi hatóságok őrizetbe vették a 17 esztendős Gamal Maszúdot, ő azonban tagadja a vádat, szerinte társai posztolták az iszlám hívőket sértő rajzot.

Csütörtökön az Assziut tartományban lévő falu lakói megpróbálták megrohanni Maszúd házát, a rendőrség kordont vont az épület köré. Sok keresztény elmenekült a faluból, a muszlim tüntetőket a biztonsági erők könnygázzal oszlatták fel.

Később két közeli településen több másik, ugyancsak keresztények lakta épületet felgyújtottak – áll a Times brit napilap online verzióján olvasható beszámolóban.

 

MTI/ origo.hu

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Keresztényüldözés
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Újabb 178 keresztény vértanú
  • Ijesztő titkosszolgálat a keresztény egyház?
  • Kilövési engedélyek az egyházra
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Katolikus rendeket is diszkriminált a kormány
  • Munkatáborokra ítélik, vagy lemészárolják őket
  • Az ország, ahol a legnagyobb veszélyben vannak a keresztények
  • Egyre durvább világszerte a keresztényüldözés
  • További cikkek Afrika
  • Valóban emberrablás történt?
  • Hamis és életveszélyes gyógyszerek kerültek forgalomba
  • Afrikai történet: magukra hagyták a menekülteket?
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Milliárdok tűnnek el
  • Népirtás után megtérés Ruandában
  • Megtért a kannibál tömeggyilkos
  • Jólét és demokrácia Afrikában?
  • Véres karácsony: tizenkilencen meghaltak
  • A nemi erőszak az új főügyész célkeresztjében
  • További cikkek Iszlám
  • Bérgyilkosok vadásznak a világhírű íróra
  • Ha egy muszlim nőt megölnek: becsületgyilkosság?
  • A fejkendő veszélyei a gyermekekre
  • Mikor lesz béke Izrael és Palesztina között?
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Vallási ünnepen robbantott az öngyilkos merénylő
  • A keresztény és az öngyilkos merénylők
  • Nők az iszlámban: Ezeregyéjszaka, a történeti forrás
  • Imát kér a keresztényektől a halálraítélt
  • A vallás teszi tönkre a turizmust?
  • További cikkek Facebook
  • Ki ölte meg Jézust?
  • Íme 2011 győztes műholdfelvétele
  • India nem tűri tovább a vallásellenességet
  • Orbán Viktor újévi köszöntője a Faceboookon
  • Kütyük nélküli világ: lehetséges?
  • Az SMS javíthatja a helyesírást
  • Szembemennek a hatalommal az orosz tüntetők
  • Eltört arccsont, szándékosan lerúgott fradista
  • Disznót vág lemondása előtt az államtitkár
  • Nem kommentálják Bencsik lemondását

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.