Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-03 12:45:00

Disznót vág lemondása előtt az államtitkár

Lemond Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyi államtitkára.

A hírt maga Bencsik János erősítette meg egy Facebook-bejegyzésben péntek kora este, miután az Indexen megjelent a lemondásáról szóló hír. Bencsik János azt írta: a hír részben igaz. „Miniszter Úr számára szóban jeleztem december 31.-i hatállyal történő távozási szándékomat. Az írásbeli lemondásom pedig Szent Borbála napján – a kinevezésemet is akkor kaptam – születhet meg, mert előtte még le kell vágni a disznót. A hír tehát idáig igaz, a többi merő találgatás, de erről majd a következő részben”.

Azt is megjegyezte, hogy a Lázár-féle vitának nincs közvetlenül köze a döntéséhez, „ezzel néhány vájtfülű újságíró kolléga is tisztában van”. Az Index emlékeztet rá, hogy Bencsik János az idén már kétszer keveredett éles vitába Lázár János fideszes frakcióvezetővel. Úgy tudják, hogy már a hét elején jelezte, ha Lázár Jánossal vívott vitájában alulmarad, akkor neki nincs helye a kormányban. Legutóbbi összecsapásuk november végén kezdődött, amikor Bencsik a Facebookon a következőt üzente Lázárnak: „Miután arra szerződtem, hogy legjobb tudásom és lelkiismeretem alapján szolgáljam az országot, ezért a Lázár Képviselő úr által benyújtott indítványt támogatni nem tudom.”

Az elutasítás egy Lázár János által benyújtott törvénymódosításnak szólt. A Fidesz frakcióvezetője azt kívánja elérni, hogy az áramszolgáltatásból ne lehessen kizárni a rendszerhasználati díjat nem fizetőket. Bár Lázár János törvényjavaslata általában beszél ellátásbiztonságról és a fogyasztók védelméről, a kikapcsolási tilalom leginkább csak az önkormányzatok és a közvilágítás vonatkozásában értelmezhető – írja az Index. A lakossági fogyasztók ugyanis egyben kapják meg a számlájukat, a közvilágítással kapcsolatos szerződések között viszont akad olyan, amelyben megosztják a tételeket.

Lázár János négy nappal később egy sajtótájékoztatón így reagált: „soha nem fogunk egyetérteni Bencsik képviselőtársammal, én a fogyasztók oldalán maradok, ő meg a szolgáltatók érdekeit képviseli. Nem tudom, hogy ez-e a munkája, ennek az értékelése nem az én feladatom.” Még aznap újra írt a közösségi oldalra az államtitkár: „Lázár János nyilatkozatának stílusával nem szeretnék foglalkozni, hiszen tudjuk, a stílus maga az ember. Azt sem kívánom firtatni, hogy ki milyen érdekeket képvisel munkája során. Az én dolgom az, hogy a fogyasztók biztonsággal vételezhessék az energiát Magyarországon. Lázár János indítványa pedig ebben a formájában veszélyezteti ennek lehetőségét.”

Bencsik János 1990-től 2010-ig Tatabánya polgármestere volt. 1990 és 1998 között az SZDSZ-ben politizált, és a párt országgyűlési képviselője is volt. 2004-ben lépett be a Fideszbe, és 2006-ban már ennek a pártnak színeiben lett ismét parlamenti képviselő is.

 

MTI, Index

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Facebook
  • Ki ölte meg Jézust?
  • Íme 2011 győztes műholdfelvétele
  • India nem tűri tovább a vallásellenességet
  • Orbán Viktor újévi köszöntője a Faceboookon
  • Újabb Mohamed-karikatúra miatt égtek a koptok házai
  • Kütyük nélküli világ: lehetséges?
  • Az SMS javíthatja a helyesírást
  • Szembemennek a hatalommal az orosz tüntetők
  • Eltört arccsont, szándékosan lerúgott fradista
  • Nem kommentálják Bencsik lemondását

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.