Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2012-01-21 19:33:00

Új egyetemi szak: iszlám, nők és média

Ha egy muszlim nőt megölnek: becsületgyilkosság?

Elindult Nagy-Britannia első egyetemi modulja, amely a nők, az iszlám és a média viszonyával foglalkozik. A témák között szerepel a test és arc elleplezése, a becsületgyilkosságok és az elrendezett házasságok.

Az iszlám, a nők helyzete és a média olyan kérdések, amelyeket gyakran tárgyalnak együtt, csak épp nem a legszerencsésebb módon. A Kelet-angliai Egyetem jó érzékkel indított szakot pontosan ezen a címen. A kurzust dr. Eylem Atakav dolgozta ki. Mint mondja, „Rengetegen írnak az iszlám és a nők kapcsolatáról, az iszlám és a média kapcsolatáról, valamint a média és a nők kapcsolatáról, de a hármat együtt még senki nem vizsgálta”.

A professzor asszony szerint a kurzus fontos szerepet játszik majd abban, hogy finomítsuk az iszlámról alkotott elképzeléseinket. A tananyagban a világ különböző helyein készített vagy vetített filmek és tévéműsorok szerepelnek. „Megvizsgáljuk, hogyan kezeli a média a „becsület” fogalmával jellemzett erőszakot. Ha egy közel-keleti muszlim nőt meggyilkolnak, azt „becsületgyilkosságnak” nevezik. Ha viszont egy brit asszonyt azért öl meg a férje, mert a felesége félrelépett, az egyszerűen gyilkosság”. Atakav szerint az arab tavasz és a nők újfajta politikai aktivitása is növeli a tudásterület jelentőségét.

Nabile Ramdani televíziós újságíró szerint is szükség van a sztereotípiák megkérdőjelezésére. „A média kifigurázza a muzulmán asszonyokat. Hasonlóan karikaturisztikus képet ad róluk, mint a muzulmán férfiakról, akiket sötét bőrű, szakállas férfiakként – vagy rosszabb esetben – potenciális terroristákként mutat be.” Januárban nyílt meg Németország első, iszlám teológiára szakosodott egyetemi tanszéke Tübingenben. Az alapfokú képzés harminchat diákkal indul. Három további intézmény létrehozását is tervbe vették, imámok és tanítók képzésére. Anette Schavan, a német oktatási miniszter üdvözölte a kezdeményezést, véleménye szerint az új képzések hozzájárulnak majd a „gyűlölet-prédikátorok” visszaszorításához.

The Guardian - DPA - mi

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Iszlám
  • Bérgyilkosok vadásznak a világhírű íróra
  • A fejkendő veszélyei a gyermekekre
  • Mikor lesz béke Izrael és Palesztina között?
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Vallási ünnepen robbantott az öngyilkos merénylő
  • A keresztény és az öngyilkos merénylők
  • Nők az iszlámban: Ezeregyéjszaka, a történeti forrás
  • Imát kér a keresztényektől a halálraítélt
  • A vallás teszi tönkre a turizmust?
  • Az alkoholnak és a bikininek mennek neki a szélsőségesek

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.