Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2012-01-19 18:03:00

Az imát is betilthatják

A fejkendő veszélyei a gyermekekre

A francia törvényjavaslat valamennyi, kisgyermekekkel foglalkozó intézményekben és helyeken betilthatná a muzulmán fejkendő viselését.

A szöveget Francoise Laborde baloldali szenátor nyújtotta be még decemberben, s az heves vitát váltott ki a baloldal körében is. A javaslatot végül kedden este elfogadta a baloldali többségű szenátus.
A legtöbb bírálatot a tervezet 3. cikkelye váltotta ki, amely a szekularizáció elvét azokra a bébiszitterekre is kiterjesztené, akik saját otthonukban vigyáznak gyerekekre.

A beterjesztő szerint erre azért van szükség, mert előfordulhat, hogy a szülők azt akarják, hogy a gyermekükre vigyázó dadus "semleges" legyen vallási téren. Az állam és egyház szétválasztásával foglalkozók szakértők többsége "groteszknek" nevezte a szenátor javaslatát.

A francia parlament 2004-ben fogadta el a közoktatás vallási semlegességének szavatolására hivatott törvényt, amely kategorikusan tiltja a tanuló felekezeti hovatartozására "tüntetően" utaló bármely vallási szimbólum viselését az alap- és középfokú állami tanintézményekben. A jogszabály mindenki számára egyaránt tiltja a keresztény elkötelezettségre utaló nagyméretű feszület, a zsidó vallás előírásainak tiszteletét tükröző kipa, illetve az iszlám hagyományokat követő muzulmán kendő viselését az iskolák falain belül. A most elfogadott szöveg alapján azonban az is megtiltható lenne egy bébiszitternek, hogy a saját lakásában muzulmán fejkendőt hordjon, amikor gyerekekre vigyáz.

Ez alapján valamennyi, kisgyermekekkel foglalkozó intézményekben és helyeken betilthatnák a muzulmán fejkendő viselését. A baloldali többséget is megosztotta a 3. cikkely, amely a kisgyerekekkel foglalkozó intézmények vallási semlegességét kimondva a magánszférára is kiterjeszthetné a szekularizációt. A szavazáskor a kommunisták tartózkodtak, a Zöldek nemmel szavaztak, a jobbközép kormánypárt megosztott volt a tartózkodás és a nem szavazat között, míg a szocialisták és a radikális baloldaliak igennel voksoltak.

Kedden este néhány tucat, többségében muzulmán fejkendőt viselő nő tiltakozott az "iszlámfóbia" ellen a szenátus épülete előtt. Szerdán a "Minden mama egyenlő" elnevezésű egyesület elítélte a törvény - szerintük - kirekesztő jellegét, amely bizonyos foglalkozási ágakból kizárja a lakosság egy részét a vallási hovatartozás miatt.

A törvénytervezetben - amelyről még az utolsó szót kimondó jobbközép többségű nemzetgyűlésnek is szavaznia kell - azt is kimondja, hogy az állami támogatásban részesülő bölcsődéknek alá kell magukat vetniük a semlegesség elvének a vallás területén, s az ott dolgozóknak kategorikusan megtiltja a felekezeti hovatartozására utaló bármilyen megnyilvánulást (öltözék, szimbólum, beszéd, ima).

 

MTI


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Iszlám
  • Bérgyilkosok vadásznak a világhírű íróra
  • Ha egy muszlim nőt megölnek: becsületgyilkosság?
  • Mikor lesz béke Izrael és Palesztina között?
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Vallási ünnepen robbantott az öngyilkos merénylő
  • A keresztény és az öngyilkos merénylők
  • Nők az iszlámban: Ezeregyéjszaka, a történeti forrás
  • Imát kér a keresztényektől a halálraítélt
  • A vallás teszi tönkre a turizmust?
  • Az alkoholnak és a bikininek mennek neki a szélsőségesek
  • További cikkek Szabadság tér
  • Lehet más az LMP?
  • Schmitt Pál ellen is van tüntetés azért
  • Ez fájni fog az ellenzéknek: hatalmas Fidesz-párti tömeg!
  • „Békemenet” a „Sátán kutyái” ellen – sokan vannak
  • A világ legnagyobb hatalma a Klubrádió mögött?
  • Amerikában keményen bírálják Orbán egyházpolitikáját
  • London: durva támadás a békés tüntetők ellen
  • A meg nem rendelt demonstráció
  • Új törvény készül: börtön járhat a gyorshajtásért
  • Ezek a problémák az új civiltörvénnyel

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.