Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szubjektív
2011-06-08 20:00:00

Lehet-e mormon elnöke az Egyesült Államoknak?

Ha a jelenlegi, afroamerikai elnök jövőre távozik, lehet, egy másik kisebbség, a mormonok – és persze minden amerikai – képviselőjének, Mitt Romney-nak adja át a helyét.

Ha a következő vasárnap tartanák az Amerikai Egyesült Államokban az elnökválasztásokat, akkor nagy valószínűséggel a konzervatív Mitt Romney, Massachusetts állam volt kormányzója venné át a szuperhatalom vezetését a demokrata Barack Obamától. A nyilvántartott választók között a volt kormányzó 49:46 arányban vezet a jelenlegi elnökkel szemben, míg az egész lakosság körében Obama és Romney támogatottsága egyaránt 47 százalékon áll, vagyis holtverseny alakult ki.


Az utolsó napok szentjei

Ha a következő esztendőben valóban beigazolódik a Washington Post és az ABC News közös közvélemény-kutatásának előrevetítése, vagyis Romney a nyilvántartott választók között megőrzi – esetleg növelni is fogja vetélytársával szemben mért – alig három százalékos előnyét, az körülbelül olyasféle csodával érhet majd fel, mint az, hogy jelenleg – először az államok történelmében – az USA-nak afroamerikai elnöke van.

Ugyan nem biztos, hogy a vallási kérdések határozzák majd meg Mitt Romney kampányát, az általános közvélekedés miatt erős hátrányt jelenthet a mormon egyházhoz (az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához) való tartozása. Nem zajlottak le a két nagy párt előválasztásai, amely alkalmak viszont kiváló fokmérői lesznek az amerikai vallási előítéletesség érvényre juttatásának.

  Az a tény azonban, hogy a Post és az ABC Romney-val számolt, amikor Obama lehetséges kihívójaként kérdezték róla a választókat, sokat elárul. Az eredmények pedig beszédesek, főleg akkor, amikor Obama népszerűsége valamelyest megemelkedett Oszama bin Laden terroristavezér likvidálása nyomán. A jelek szerint azonban a választók felejtenek.


A függetlenek döntenek?

Az amerikaiak gazdasági kilátásokkal kapcsolatos borúlátása sok politikusnak vágta már el a karrierjét. A népesség kétharmada véli úgy, hogy az ország gazdasága igen rossz úton halad, és az amerikaiak csaknem fele erősen helyteleníti azt, ahogy az elnök a gazdaságot és a deficitet kezeli. Az elnökkel való összehasonlításban Romney egyébként nem is annyira a saját pártjának, hanem a független választók véleményének köszönhetően áll fej-fej mellett Obamával, s ugyanakkor a kutatás lehetséges hibahatára 3,5 százalék volt.

De miért banánhéj a politikusok számára az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, mikor Amerikában már jelentősen visszaszorultak a kisebbségek iránti előítéletek, s ezt bizonyítja Obama felemelkedése is? John G. Geer, a Vanderbilt Egyetem politikatudományi tanszékének dékánja azt fejtette ki a Washington Timesnak, hogy ugyan visszaszorultak az előítéletek, de a mormonokat, a muszlimokat és az ateistákat elkerülte ez a folyamat.

A Pew kutatóintézet szerint az amerikaiak egynegyede elismeri, hogy nem szavazna szívesen mormon elnökjelöltre, a The Wall Street Journal és az NBC televízió pedig feltárta: a választók kevesebb mint fele támogatja, hogy a Fehér Házba mormon elnök költözzön be.


Riválisok a térítésben

  A mormonokat a leginkább a liberális demokraták és a főleg a republikánusokra szavazó, evangéliumi keresztények utasítják el. Előbbiek döntése egyébként az általános választáson számít majd, míg utóbbiak a konzervatív előválasztások eredményeit határozhatják meg. Ugyan a mormonok kereszténynek mondják magukat, az evangéliumiak csak szektásokként tekintenek rájuk. Az ellenállás hátterében azonban kétségkívül az áll, hogy a felek egymás riválisaiként tekintenek egymásra a térítésben.

Nem könnyíti Romney helyzetét az sem, hogy a republikánus versenybe feliratkozott az evangéliumi keresztény Tim Pawlenty, Minnesota volt kormányzója és a katolikus Newt Gingrich, az amerikai képviselőház volt elnöke is. Mindennek a tetejébe pedig várhatóan hamarosan beszáll a mérkőzésbe Jon Huntsman, Utah állam volt első embere is – aki ugyancsak mormon. Romney már a legutóbbi, négy évvel ezelőtti választásokon is belevetette magát a küzdelembe, míg Huntsman most először áll országos megméretés előtt.

Azonban míg 2008-ban az elnökválasztás főleg Afganisztánról és Irakról szólt, ma minden amerikait a gazdasági kérdések foglalkoztatnak. Amikor pedig Amerikában a pénz beszél, még csodák is történhetnek. Legalábbis könnyen annak nevezik a választási eredményeket.


Hargitai Mátyás

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Mormon
  • Így fényezik magukat a mormonok
  • A világ legnépszerűbb vallásai
  • Mit ér az elnök, ha vallásos?
  • Mormon könyve: tele ellentmondásokkal?
  • Obama vadonatúj stratégiája
  • Mormon templom épül Rómában
  • Egyre többen kíváncsiak a mormonokra
  • Több kiskorú lánnyal élt együtt az egyházi vezető
  • Mormonok molesztálják az utasokat a buszon
  • Meleg és leszbikus misszionáriusok

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.