Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2012-01-10 08:00:00

Milliók az egyház népszerűsítésére

Így fényezik magukat a mormonok

A Gallup-felmérés szerint a republikánus szavazók 18, míg a „pártatlanok” 19 százaléka állítja: nem tudja rávenni magát arra, hogy az idei amerikai elnökválasztáson a mormon elnökjelöltekre szavazzon.

A mormon egyház most minden erejével azon van, hogy ezt a mentalitást megváltoztassa és bebizonyítsa: a mormon elnökjelöltektől nem kell félni, sőt, ők is olyanok, mint bármelyik amerikai. Hogy tényleg komolyan gondolják, bizonyítja az a tény is, hogy a cél érdekében 4,6 millió dollárt költenek reklámkampányra. Az I’m a Mormon nagyszabású kampány plakátjai ellepték Amerikát, de sok emberből negatív érzéseket vált ki ez a „nyomulás”. Egy felmérés szerint az emberek többsége úgy véli: a politika és az egyház klasszikus összefonódásáról van szó, amelyet szépen csomagolva kínálnak a potenciális szavazóknak.


Sztereotípia-rombolás?

Az amerikai elnök-aspiránsok között két, mormon vallását gyakorló férfit találunk. Mitt Romney és Jon Huntsman minden lehetőséget megragadnak elnöki kampányukban, hogy hangoztassák mormon vallásukat, de az egyház tagadja, hogy a reklámhadjáratnak köze lenne a politikához. Hangsúlyozzák: ők csupán a mormon vallást akarják azoknak bemutatni, akik valamilyen oknál fogva nem hajlandók a megismerésére.

Az Utolsó Napok Szentjei Jézus Krisztus Egyháza, vagy közismertebb nevén a mormon egyház pedig mindent megtesz azért, hogy elhitesse az emberekkel: ők sem a Marsról jöttek, sőt, ugyanolyan amerikaiak, mint bárki más. A hirdetésekre 4,6 millió dollárt szánnak, ez is mutatja, hogy igen komolyan gondolják az akciót.

A tavaly nyáron végzett Gallup-felmérés siralmas képet mutat a mormonok támogatottságáról: a megkérdezett republikánusok 18, míg a független szavazók 19 százaléka nem adna esélyt a mormon elnökjelölteknek. A demokraták 27 százaléka semmi esetre sem adna X-et nekik. A Gallup-kimutatásban az áll, hogy a főiskolai végzettséggel nem rendelkezők körében van nagyobb támogatottsága a mormon jelölteknek. A megkérdezett homoszexuálisok, leszbikusok és ateisták pedig zárkózottá válnak, ha a 2012. novemberi választásokról kérdezik őket.

Norman Tolk, a Vanderbilt Egyetem fizikaprofesszora – a mormon egyház reklámkampányának egyik arca – egy televíziós interjúban elmondta: tévedés azt hinni, hogy a mormonok aluliskolázottak. Hozzátette: ő nem az egyház szócsöve, mindössze egy hívő. Szerinte sokan bizonyos sztereotípiákban hisznek, és nem képesek arra, hogy közelebbről is megismerjék az egyházat. Vélhetően ezért nem is szavaznak a mormon elnökjelöltekre – tette hozzá. Elmondása szerint az egyház által indított kampány egyik célja bemutatni az Amerikában és a világban élő több mint 14 millió mormon hívő faji sokszínűségét.

Tolk az interjúban azt is kifejtette, hogy a mormon egyház az 1970-es évek óta próbálja magára felhívni a figyelmet a médiában annak érdekében, hogy megváltoztassa a közvéleményt, tehát nem most kezdődött az egyház népszerűsítése. Hozzátette: sok nem mormon most azt hiszi, hogy ez azért van, hogy az elnökjelölteket jobb helyzetbe hozza az egyház.

Wes Kosova, a washingtoni székhelyű Bloomberg Businessweek szerkesztője az I’m a Mormon (Mormon vagyok) reklámkampányról elmondta: a hirdetéseket több mint 800 ezerszer sugározták a 2011-es évben. Véleménye szerint a mormon egyházat népszerűsítő reklámok nem képviselnek semmilyen politikai nézetet. Hozzátette: ő maga nem rajong egyik politikai táborért sem, de abban biztos, hogy nem politikai célzattal készültek a reklámok. Emellett viszont azzal egyetért, hogy a reklámok pont jókor kerültek a nyilvánosság elé, és ezek vélhetően csak Romney vagy Huntsman javát fogják szolgálni.

 

– mi – (forrás: Public Radio International)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Mormon
  • A világ legnépszerűbb vallásai
  • Mit ér az elnök, ha vallásos?
  • Mormon könyve: tele ellentmondásokkal?
  • Obama vadonatúj stratégiája
  • Mormon templom épül Rómában
  • Egyre többen kíváncsiak a mormonokra
  • Több kiskorú lánnyal élt együtt az egyházi vezető
  • Mormonok molesztálják az utasokat a buszon
  • Meleg és leszbikus misszionáriusok
  • Beck szerint Soros György segédkezett a holokausztban
  • További cikkek Amerika
  • Így látnak minket az amerikai konzervatívok
  • Romneyt bírálják a vetélytársak
  • A Wikileaks miatt váltottak nagykövetet
  • Így kapaszkodik össze a vallás és a politika
  • Egyre több a hajléktalan gyermek
  • Újabb háborúra készül Amerika?
  • Durvuló vita az elnökjelöltek között
  • Pszichopata hatalomátvétel a Wall Streeten?
  • Egymillió dollárossal akart fizetni
  • Mitől fél a Pentagon?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.