Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szavazófülke
Ön szerint mikor lesz világvége?

  • 2012-ben.
  • Nem lesz vége.
  • Isten tudja.
  • Lehet, hogy nemsokára.
  • Isten tudja, de lehet, hogy nemsokára.
  • Szubjektív
    2012-01-07 22:30:00

    A Frankfurter Allgemeine szerint Magyarország demokrácia

    Illegitim az Orbán-kormány?

    Abban nem kételkedhetünk, hogy ez az egypárti túlhatalom demokratikus úton keletkezett. A kétharmados parlamenti többség felhatalmazza a kormányt – fontos a hatalom szó is a kifejezésben – az alkotmány és a törvények átírására.

    Ha igaz lenne, hogy „a tiltakozóknak mindig igazuk van”, akkor nemcsak az arab világ diktátorai ellen tüntetőknek vagy a valamikor Kelet-Németország ellenzékének kellene igazat adnunk, hanem a bonni Hofgarten NATO-ellenes tiltakozóinak is. Az Orbán-kormány ellen tüntetők megértésre találnak Nyugat-Európában, mivel sokaknak az a benyomása, sőt aggodalma, hogy egy európai partner országban veszélyben van a demokrácia. Nem is lenne helyes, hogy egy olyan kormány iránt mutassunk megértést, amely sok tekintetben egypártrendszerre hasonlít.

    Ugyanakkor abban nem kételkedhetünk, hogy ez az egypárti túlhatalom demokratikus úton keletkezett. A kétharmados parlamenti többség felhatalmazza a kormányt – fontos a hatalom szó is a kifejezésben – az alkotmány és a törvények átírására. A valódi kérdés a hatalommal rendelkezők önkorlátozása – nem az, hogy jogszerű-e az Orbán kormány tevékenysége, hanem az, hogy legitim-e.


    Georg Paul Hefty, a Frankfurter Allgemeine Zeitung főszerkesztőjének jegyzete

     

    Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


    A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.