Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szubjektív
2012-01-11 22:00:00

A parlamentarizmus egyik kritikus pontjához nyúlna a kormány

Kényes módosítást kezdeményezett Lázár János

A magyar parlamentarizmus történetéből kitűnik, hogy az egyik legkényesebb kérdést érintette Lázár János javaslata a házszabály megváltoztatásáról.

A házszabályi viták mindig is puskaporos hordónak számítottak a politikai életben, ugyanis a két szempont, a parlamenti munka hatékonysága és a kisebbségi jogok védelme csak egymás kárára erősíthető. A dualizmus-kori szabályozás ráadásul európai viszonylatban is rendkívül liberálisnak számított, meglehetősen kevés szabály korlátozta a képviselőket munkájuk végzésében.

Ezzel szemben viszont a választójogi szabályozás, valamint annak meglehetősen visszás alkalmazása megfosztotta az ellenzéket attól a lehetőségtől, hogy egyáltalán esélye legyen a hatalom közelébe jutni, a kormány politikája pedig attól, hogy bármilyen érdemi beleszólása is legyen a nemzeti ügyek vitelébe. Ez vezetett ahhoz a zavaros időszakhoz, melyben ezért az ellenzék az egyetlen fegyveréhez, az obstrukcióhoz, azaz a döntések házszabály adta technikai eszközökkel való megakadályozásához, "agyonbeszéléséhez" nyúlt.

A zavaros helyzeten (melybe több miniszterelnök is belebukott) 1904-benTisza István próbált úrrá lenni - magától értetődően az ellenzéki jogok korlátozásával. Természetesen a parlamenti kisebbség nem akart belenyugodni utolsó "bástyájának" ledöntésébe, így a házszabály-módosítás vitájában is egyetlen eszközéhez az obstrukcióhoz nyúlt. Hosszas huzavona után a parlamenti többség az azóta sem teljesen tisztázott, hírhedt "zsebkendőszavazással" fogadta el a javaslatot. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint az történt, hogy az ülésteremben kialakult csetepaté közepette a házelnök az előre megbeszéltek szerint a zsebkendője lobogtatásával adott jelt a szavazásra, melyet az ordibálásban az ellenzék nem vehetett észre, így a kormánytöbbség gond nélkül el tudta azt fogadni.

A házszabályellenes házszabály elfogadás a helyzethez méltó, de a parlament tekintélyéhez méltatlan véget ért. Az új ülésszak első ülésére érkező ellenzéki képviselők meglepődve tapasztalták, hogy darabontok (királyi testőrség) vannak az ülésteremben. Az első megrökönyödést aztán düh váltotta fel, és a tisztelt ház képviselői nekiestek az őröknek, majd az üléstermek kezdték el "átrendezni" és az terem berendezésével, a miniszteri székekkel ütlegelték tovább a tehetetlen őröket. Az esetről képek is készültek, ahol a tisztes honatyák büszkén pózolnak a szebb sorsra érdemes ülésterem maradványai között. Az eseményekbe aztán nem csak Tisza bukott bele, hanem az addig leválthatatlan, csaknem 35 éve uralmon lévő kormányzópárt is, amely elbukta a működőképességét elvesztett parlament feloszlatása után kiírt választásokat.


Szégyenteljes eset


A belpolitikai válság ennek ellenére továbbra sem oldódott meg, a házszabály revízió továbbra is napirenden maradt, és az obstrukció sem tűnt el végleg a parlament falai közül. 1912-ben a már 11 hónapja zajló obstrukció letörésére házelnökként reaktiválták Tiszát, aki számára az új házszabály megalkotása ekkor már politikai küldetés, presztízskérdés volt. Az eszközein sem finomított lényegesen, bár az is igaz, hogy az ellenzék sem. A síppal, dobbal és trombitával zajongó ellenzékieket a karhatalom igénybevételével távolította el az ülésteremből Tisza, akiket aztán be se engedtek napokig az ülésterembe. Az ellenzék aztán szépen lassan elfogyott a teremből, a csendesebb képviselők ugyanis szolidaritást vállaltak kitiltott sortársaikkal. Az eset miatt ismét a házszabály revíziójához nyúlt a rutinos politikus, ami szintén nem nélkülözte a botrányokat.

Ekkor történt meg az a szégyenteljes eset, hogy egy kisgazda képviselő, más kiutat nem látva az ellenzék számára reménytelen esetből a karzatról bevetődve "Van még itt egy ellenzéki képviselő!" kiáltással rálőtt a Tiszára, majd magával is végezni próbált. Az ellenzék tehetetlenségének groteszk példája, hogy mindkét kísérlete sikertelen maradt, de az ellenzéki média és közvélemény - ahogy azt Pesti Sándor könyvéből megtudhatjuk - hősként tekintett a bátor, ámbár (szerencsére) meglehetősen ügyetlen honatyára. Bár magánakcióról volt szó, némileg humorosan azt is mondhatnánk, hogy Kovács képviselő ellőtte az ellenzék utolsó töltényét is, amely így a parlamentből kivonulva tehetetlenül nézte végig, ahogy a parlamenti többség elfogadja a kisebbségi jogokat jelentősen csorbító házszabályt, megfosztva ezzel utolsó, döntéseket befolyásolni tudó eszközétől, az obstrukciótól.

Természetesen a Horthy-korszakban is került sor kemény parlamenti ütközetekre a házszabály módosítások felett, de azért a dualizmus-kori állapotokat nem tudták überelni. A mai helyzet már rendszerszinten is jelentősen eltér a XX. század elején tapasztalt szituációtól, de azért némi hasonlóság felfedezhető. A kétharmados többség miatt magatehetetlen ellenzék, aki tehetetlenségében már az obstrukció eszközét is megragadta (persze más célból, mint a dualizmusban és jelentősen más mértékben) és a választási rendszer vélt visszásságait is párhuzamba állítja a házszabály módosítással.

Adott egy kétharmados felhatalmazású kormánypárt, aki ilyen kényes kérdésben sem törekszik a konszenzusra és néhány nap alatt áthajtja a törvényhozó testületen a kisebbségi jogokat jelentősen sértő változtatásokat. A helyzetben megtalálható hasonlóságok ellenére persze reménykedünk, hogy a Lázár által már beígért teljes revízió nem fogja visszahozni ezeket a dualizmuskori időket. Ez persze mind a két oldalon múlik, mint ahogy a dualizmus kori állapotok kialakulásában is megfogalmazható mind a kormány, mind az ellenzék komoly felelőssége.


Bene Márton

Nyitókép innen.
 

A Szubjetív rovatban megjelenő vitaindító írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.