Adjátok meg a császárnak – de nem mindegy, hogyan

Milyen adókulcsot szeret Isten?

Az államháztartási mellett adóreformra is szükség van, ám a rendszernek továbbra is progresszívnek kell maradnia – javasolta tavaly megfogalmazott kiáltványában neves evangéliumi keresztény vezetők egy csoportja az Egyesült Államokban. A progresszív, azaz a magasabb jövedelmekre magasabb kulcsot alkalmazó adórendszer propagálása kis túlzással már egyfajta egyházi hagyomány: a nyolcvanas években például Angliában az anglikán és az USA-ban a katolikus egyház, a kilencvenes években pedig az amerikai metodisták is hitet tettek mellette. A felhívásokon túl több hasonló végkövetkeztetésre jutó tudományos igényű munka is született. Ezek közül a legnagyobb hullámokat feltehetően a jogászprofesszor Susan Pace Hamill keltette a tengerentúlon, aki a kétezres években több vaskos elemzésben, illetve könyvben mutatta be, hogy az Egyesült Államok adórendszere nem egyeztethető össze a zsidó-keresztény elvekkel.

A progresszívnél is progresszívebbet

Hamill szerint a Biblia egészen világosan tiltja a szegények elnyomását és – az ember istenképűsége miatt – legalábbis a boldogulás esélyének megteremtését követeli meg, aminek a progresszív rendszer felelne meg. Kiszámolta azonban, hogy a gyakorlatban a látszólag progresszív amerikai személyi jövedelemadó-kulcsok ellenére a gazdagok jövedelmük kisebb hányadát adózzák le, ha a különböző adónemek – például a forgalmi vagy a különböző vagyoni adók – együttes hatását tekintjük. Miközben a keresztény hitére gyakran hivatkozó Bush kormánya a 2000-es évek közepén a gazdagoknak kedvező adóreformot vezetett be, Hamill nagy visszhangot keltve, progresszív fordulatot szorgalmazott.

Bár az adózás kérdését keresztény szempontból vizsgáló elemzések többsége hasonlóan gondolkodik, némi bökkenőt jelent, hogy a Szentírásban nem burjánzanak a progresszív adók. A legfontosabb bibliai adó, a tized például a nevében is jelzett módon tőről metszetten egykulcsos. A másik, legtöbbek által a mai értelemben vett adókhoz hasonlított hozzájárulás, a templomi adó – melynek nem kulcsa, hanem fizetendő összege volt egységes – pedig kifejezetten regresszív volt. Ez alapján akár annak kívánatosságát is kiolvashatnánk a Szentírásból, hogy a szegények jövedelmük nagyobb hányadát fizessék adóként. A templomi adóban a progresszivitás olyannyira nem jelent meg, hogy Mózes második könyvében Isten kifejezetten leszögezte vele kapcsolatban: „a gazdag ne adjon többet, és a nincstelen se adjon kevesebbet”.

Progresszivitásra utaló nyomot leginkább két egyszeri jellegű bibliai adónál találunk. A Királyok második könyve szerint Manahém egy háború során rendkívüli adót fizettetett ki a módosokkal, míg Jójákim király egy hasonló sarcot – a Károli-fordítás szerint – „az ő értéke szerint” vetette ki, melyet egyesek a gazdagság szerinti differenciálásként értelmeznek. A dolog szépséghibája azonban, hogy a Szentírás azt is hozzáteszi: Jójákim uralkodása során azt tette, amit rossznak lát az Úr, ami alapján nehezen dönthető el, hogy az említett adó is Istennek tetsző intézkedés volt-e.

Isten adója egykulcsos vagy tízszázalékos?

A legtöbbet vélhetően a kifejezetten Isten által elrendelt tized alapján mondhatunk. Ez alapján fogalmazott meg javaslatokat a Cambridge-i Egyetemen közgazdaságtant oktató Christopher Townsend is egy a kétezres évek elején megjelent esszéjében az akkoriban Angliában napirenden lévő adóreformhoz. Townsend arra a következtetésre jutott, hogy keresztény szempontból a „jó” adó nemcsak egykulcsos, de alacsony és univerzális is. Előbbi alacsony elvonást és ezzel együtt kis kormányzati szektort jelent, míg utóbbi szerint – ahogyan az ószövetségi Izraelben a társadalmi tagságtól elválaszthatatlan volt a tized fizetése – úgy a modern demokráciában is elkerülendő, hogy egyes szavazópolgárok egyáltalán ne fizessenek adót.

Bár a tized maga egykulcsossága miatt kétségtelenül nem jelent újraosztást a gazdagoktól a szegényekhez, Townsend mégis kiemeli: az ószövetségi Törvény számos más eleme viszont kifejezetten célozza a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését. A kamatmentes hitelek, a rendszeres adósságelengedések és rabszolga-felszabadítások vagy éppen az özvegyeket védő szabályok mind ilyennek tekinthetők. Ezért egy egykulcsos jövedelemadót érdemes lehet kiegészíteni valamilyen formájú vagyonadóval, például örökösödési adóval, melyben már célszerű lehet a progresszivitás is, elkerülve, hogy az örökség megsarcolása a szegények meggazdagodását is gátolja.

Aki az adókulcsok felett áll

Ehhez hasonló, összességében arányosságot és progresszivitást egyaránt megjelenítő rendszert olvasott ki az Írásból az arizonai állami egyetemen adójogot tanító, de a bibliai adózást is több tanulmányban elemző Adam S. Chodorow is. A kutató – aki egyébként vizsgálatai során a Talmudban megjelenő adókat is górcső alá vette – az Ószövetség adóit tekintve szintén a tizedet tartja leginkább tanulságosnak a mai adózási dilemmák szempontjából. Szerinte a templomi adó eredeti funkciója sokkal inkább vallási, illetve szimbolikus volt, mintsem gazdasági, ezért nem is szabad az alapján következtetéseket levonni a jelenkor adóira nézve. Bár a templomi adó még Jézus korában is létezett, annak egységes összegét (és ezzel regresszivitását) vélhetően a mózesi hagyományokhoz való tradíció miatt őrizték meg.

A tized egykulcsosságát viszont Isten világosan elrendelte. Nem szabad viszont elfelejteni, hogy részben hasonló, de nem pénzbeli hozzájárulásoknál a Biblia egyértelműen differenciál anyagi helyzet szerint, hiszen például egyes áldozatokban a szegényektől a kevésbé értékes állatot is elfogadhatónak tartotta. Sőt az újraelosztás egy speciális formájának is tekinthetők azok a rendelkezések, melyek szerint a birtokosoknak nem szabadott teljesen bevetniük a földeket, illetve az aratás közben vagy a szőlőből lehullott termést a földön kellett hagyniuk, hogy abból a szegények részesedjenek. Sőt, a tizednek egy másik formáját – melyet az adózónak egyfajta istentiszteletként el kellett fogyasztania – háromévente részben éppen az elesetteknek kellett félretenni. Chodorow némileg salamoni végkövetkeztetése szerint a tagadatlanul egykulcsos tized egy összességében mégiscsak erős jövedelmi újraelosztást biztosító társadalmi rend része. Úgy is fogalmazhatnánk, a Bibliában az arányos adórendszer is progresszív.

Az első látásra egymásnak ellentmondani látszó kutatók tehát abban egyetértenek, hogy a Biblia Istene egy szolidáris, a szegények végletes leszakadását nem megengedő társadalmat képzelt el törvényeiben. Ebből a megvilágításból pedig a „progresszív vagy egykulcsos” vita már csak a kívánatos célt elérő eszközről szól, és így végkimenetele is másodlagos fontosságú lehet.

Gy.G.

• Cimkék:
adó Biblia keresztény adókulcs

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére