Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-05-21 09:00:00

Egy év után góllal tért vissza a meghurcolt Mészáros Norbert

A bundabotrány magyar focistája: exluzív interjú

Egy év a pokolban: így foglalható össze Mészáros Norbert története. A debreceni focista végig Istenhez fohászkodott.

– Mikor volt a legmélyebben?

− Nagyon sok mélypont volt az egy év alatt, a legnagyobb talán az UEFA másodfokú ítélete után. Akkor erősnek kellett lennem, hogy ne törjek össze, hogy lássam az alagút végét. Minden edzésen nagyon odatettem magam, hogy eltereljem a figyelmem a sötét valóságról.

– Mi segített ebben a helyzetben?


– Nagyon sokat fohászkodtam Istenhez, bíztam benne, hogy egyszer vége lesz ennek a rémálomnak, meghurcoltatásomnak.

Bizonyíték híján ítélte el az UEFA
Normál bíróságon elképzelhetetlen lenne valakit bűnösnek nyilvánítani bizonyítékok nélkül, az UEFA azonban más kávéház. Egy meg nem nevezett tanú kétértelmű utalásaira hivatkozva (az illető nem is látta személyesen a labdarúgót, egy homályos képről „ismerte fel”) tiltották el másfél évre a labdarúgástól a DVSC játékosát, Mészáros Norbertet. A vád szerint nem tett eleget jelentési kötelezettségének, amikor a 2009. október 20-i, Fiorentina elleni hazai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt állítólag megkeresték őt a fogadási csalás szervezői. Mészáros ellen (az egyetlen zavaros tanúvallomáson kívül) semmilyen bizonyíték nem volt, mégis eltiltották, s az UEFA másodfokon is jóváhagyta a büntetést. A debreceni futballista a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon kereste igazát, s a szervezet május 5-én fel is mentette. Az előző vasárnap hivatalos meccsen újra pályára léphetett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Egy magyar jogásznak komoly kihívás szembefordulni az UEFA-val, képviselőinek mégis sikerült legyőzniük a nagyhatalmú európai szövetséget.

– Rengeteget köszönhetek az ügyvédeimnek, Léka Andornak és Micskei Istvánnak. Profi munkát végeztek, és emberileg is sokat segítettek. De természetesen hálás vagyok a DVSC-nek is, hiszen a klubnál végig hittek bennem, kitartottak mellettem, s a csapattársaim is végig rendesek voltak.

– Akadtak, akik bántották?

– Ilyenkor biztosan érzékenyebb az ember, de nekem rosszul esett, amikor azt írták néhány helyen, hogy tagadtam az ellenem felhozott vádakat. Én ugyanis nem tagadtam, egyszerűen ártatlannak vallottam magam, hiszen nem kerültem senkivel olyan kapcsolatba, amit jelentenem kellett volna.

A gólszerzés csodálatos érzéssel töltötte el, újra labdarúgónak érezte magát

– Miként tudta meg, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbíróság eltörölte az eltiltását?

– A DVSC elnöke, Szima Gábor hívott fel május 5-én, ő közölte a jó hírt. Nem szégyellem, sírtam örömömben, amikor felfogtam, hogy újra játszhatok, és vége a rémálomnak. Nagyon megkönnyebbültem, kijött belőlem az elmúlt egy év minden feszültsége.

– Azóta pedig vissza is tért a DVSC másodosztályú csapatában, a Makó ellen debütált múlt vasárnap, méghozzá nem is akárhogyan, góllal. Nagy volt az ünneplés?

– Nagyon tehetséges, fiatal srácok alkotják a DVSC-DEAC-ot, jó volt köztük játszani. Éreztem, hogy bíznak bennem. Amikor pedig betaláltam! Én próbáltam volna szolidan, visszafogottan ünnepelni a gólomat, de másodpercek alatt a nyakamban volt az egész csapat, majdnem megfojtottak. Csodálatos érzés volt, akkor éreztem, hogy megérte a türelem, a sok imádság. Újra labdarúgónak éreztem magam.

 

M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Foci
  • Gera számára véget ért ez az idény
  • Aczél fogdába került
  • Aczél ügyvédje kabátlopást emleget
  • Elhunyt Albert Flórián
  • Moszkovita vádak a fociedzők képzésén
  • Egy rendőr teheti tönkre a magyar focit
  • Foci: 24 órára az Eb-től
  • Hogy juthat ki az Eb-re a fociválogatott?
  • Einstandolják a sportközvetítések javát?
  • Várszegi elsőként szállt ki a focibizniszből

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.