Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Mai morzsa
2011-08-04 06:00:00

Út? Igazság? Élet?

Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat? (János 14:5)

Hajlandó vagyok előre eldönteni, hogy megteszem, amit Isten kér, bármi legyen is az? Vagy azt mondom, "Istenem, mutasd meg nekem előre, mi is a terved, várd meg, amíg megértem, és aztán majd én eldöntöm, hogy megteszem vagy sem, amit kérsz."

fotó: innen


Tudod, hogy amikor nem vagy engedelmes Jézusnak, akkor az ellen harcolsz, ami a legjobb lenne neked? Isten életedre vonatkozó terve ellen harcolsz.

Isten erőt ad ahhoz, hogy "általa mindent meg tudjunk tenni", és ennek része az is, hogy képesek vagyunk úgy dönteni, hogy megtesszük, amit ő akar, még akkor is, ha nem tudjuk előre, hogy ez pontosan mivel is jár. Isten ki fogja munkálni benned a vágyat, hogy az Ő akaratát "akard" megtenni.

Hajlandó vagyok előre eldönteni, hogy megteszem, amit Isten kér, bármi legyen is az? Teljesen Őrá és az Ő tervére hagyatkozom, és hiszem, hogy Ő megadja nekem az erőt, hogy megtegyem, amit Ő akar? Vagy úgy teszek, mintha én tudnám legjobban megítélni, mi is a legjobb nekem, és ezt mondom: "Istenem, mutasd meg nekem előre, mi a terved, várd meg, amíg megértem, és aztán majd eldöntöm, hogy megteszem vagy sem, amit kérsz?"

Még ha most nem is állsz készen, hogy azonnal engedelmeskedj Istennek, akkor is van egy jó hír: Isten erőt ad neked ahhoz, hogy őszinte légy hozzá. Ő nagyon is jól tudja, hogy még nem tudsz neki azonnal engedelmeskedni, és nem lepődik meg, amikor őszintén így imádkozol: "Atyám, azt még nem tudom megtenni, amit kérsz tőlem, és nem tudom, hogy meg akarom-e tenni, vagy sem." Isten kegyelmes és türelmes, ezért mondd ezt Neki: "Nem tudom, hogy akarok-e hitben kilépni anélkül, hogy először tudnám, hogy pontosan mi is fog történni, de készen állok arra, hogy akarjam ezt."


forrás: Napi remény


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.