Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Mai morzsa
2010-12-28 00:00:00

"Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged!" (Zsidókhoz írt levél 13,5)

Teljes bizonyosság hűségéről

Ezt az ígéretet jó néhányszor elmondja az Úr az Írásban. Azért ismétli olyan gyakran, hogy hűségéről kétség nélküli bizonyosságot adjon nekünk. Ne kételkedjünk ebben az ígéretben egy pillanatig sem! Annál kevésbé, mert különösen erős ígéret ez.

A görög szöveg ugyanis ötszörös tagadásban fejezi ki ezt a gondolatot, mintegy teljesen kizárva még a lehetőségét is annak, hogy Isten valaha is elhagyja népe egyetlen tagját, és így az joggal érezhetné Istentől elhagyottnak magát. Ez a drága igevers nem ígér mentességet a bajoktól, de biztosít bennünket az elhagyatottság ellen. Lehet, hogy rögös és nehéz utakon kell járnunk, de az Úr segítségére és gondviselésére mindig számíthatunk. Nem kell a pénz után futnunk, mert Isten mindig lesz, és Ő többet ér, mint az arany. Az Ő pártfogása, szeretete nagyobb kincs, mint a gazdagság vagy a szerencse.

Elégedjünk meg azzal, amink van, mert aki az élő Istenben hisz, az gazdagabb, mint a világ. Mi egyebet kívánhatnánk még, mint az örökkévaló Isten szeretetét.

Jöjj, én lelkem! Ha Isten azt mondja, hogy soha nem hagy el téged, sem tőled el nem távozik, akkor ne tegyél mást, csak azért a kegyelemért könyörögj, hogy te se maradj el Uradtól, és egy pillanatra se hagyd el útjait.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.