Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Mai morzsa
2011-02-20 13:53:00

"...ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért." Filippi 3,7.

Okos, ügyes, erős, bátor?

Minden forrása az életemnek te vagy, Uram! El mered-e ezt mondani? A hívő élet dallama nem az, amit te kitalálsz, vagy megcsinálsz magadnak.

Abban a családi, baráti, munkahelyi közösségben, ahol Isten gyermekeként igyekszel élni, oda mersz-e állni a tetteid és szavaid mögé, örömmel tenni bizonyságot arról, hogy minden forrásod egyedül Krisztus?

"Nem mintha már elértem volna...." (Filippi 3,12.)

Miben bízol most? Pál apostol elmondja a levél harmadik fejezetének korábbi verseiben: volna miben bíznia. Kitűnő pedigré, magas képzettség, lelkes, pontos és eredményes munkavégzés, kifogástalan egyházi élet, a levont következtetés mégsem az, hogy erre pedig boldogan lehet építkezni.

Magunkra fordítva a szót; vannak köztünk római katolikusok, akik az érdemszerző jócselekedetekben bíznak. Amit mond az egyházam, a papom, azt igyekszem megtenni. A reformátusok, evangélikusok miben bíznak? Az ige egyedüli igazságában - akkor miért nem élnek mindenben úgy, ahogy az ige mondja? A karizmatikusok bízhatnak a kézrátételben, bízhatnak a nyelveken szólásában. Mi mindent adott nekem az Isten, csak vagyok valaki. Aki dicsőítő összejövetelekre jár, bízhat a dicsőítésében. 

Látod, Uram, mennyi mindent teszek Neked!

Repíti a lelkesedés, aki arról számol be, hogy huszonnégy órán át dicsőítette az Urat. Nagyon csendesen hangzik a kérdés hozzá és hozzánk: hát az életed? 
Jó volna, ha nem ott állnánk meg, hogy huszonnégy órán át szeretnénk dicsőíteni az Urat, hanem egész életünkkel. Van különbség a kettő között.

Az egyik egy érzelmi feltöltődés, a másik abba a kegyelembe való kapaszkodás, amelyik megmentett és megtart. Önmagamat sem megmenteni, sem megtartani nem tudom, de az a kegyelem, aminek a másik oldalán Jézus Krisztus áll, az életünket a nehezekben, a próbákban, a testi erőtlenségekben is az Urat dicsőítővé teszi. 

Milyen dallam szól az életedben? A kreativitásod, a tudásod, a kapcsolataid dallama? Hallatszik más is rajtad kívül?


Inspirálta:
Tariska Zoltán
 


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.