"Egyszer éhínség támadt azon a földön. Ekkor lement Abrám Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék" (I.Móz.12,10.)

Körülmények szorításában

 Éhínség támadt ott, ahova Isten vezette a hívő Ábrahámot. Ő Isten ígéretén lépked. Nem lát, csak hisz. Bízik, vándorol egyik helyről a másikra, oltárokat emel, segítségül hívja az Úr nevét. 

Eddig jutottunk el.

De most akadály tornyosul előtte: éhínség. Eddig tartott? Kifulladtak Isten ígéretei? Hogy lesz ebből gyermek, nagy család, nagy nép?

Milyen ez a föld, amit Isten ígért? Jobbat nem találhatott volna? Egyiptomban miért nincs éhínség? Kinek hittem? Miért hagytam a hátam mögött Háránt, a bizonyosat, a biztonságosat, a kényelmeset, a kiszámíthatót?

Azt látjuk, hogy az Isten által kijelölt úton akadályok vannak. Ez pedig - itt még - sem Ábrahámnak, sem nekünk nem elfogadható. Az ember hajlamos úgy - egyébként látszólag logikusan - gondolkodni, hogy ha Isten útján járok, ott nem lehet baj.
Az Ígéret földjén hogyan lehetne éhínség? Hogyan vezetne Isten tudatosan - egy falnak?
Mégsem kellett volna elindulnom? A kétely szava erősödik. Mert Isten nem vihet rossz földre. Mert Isten nem állíthat elém akadályt. Mert ha Őt követem, miért ezzel "jutalmazna"?

Milyen téves gondolkodás, és mégis milyen szívósan kapaszkodik az értelmünkbe! Nem akar távozni, nem akar gyengülni, pedig hányszor hallottuk már e hamis gondolkodással szemben Isten igazságát. Isten próbára tesz. Isten igenis teremt olyan helyzetet, amelyet csak egyféleképpen látunk: utunkon az akadály falként tornyosul. Az, hogy éhínség van a földön, amelyre Isten vezette Ábrahámot, bármilyen furcsa is, nem azt jelenti, hogy nem Isten vezette oda, hogy Ábrahám letért volna az útról. 
Itt a helye a hitnek és az engedelmesség további tanulásának. Itt a lehetőség, hogy higgyünk, és meglássuk az Úr szabadítását. 
 

Lovas András

forrás:
Ábrahám, Harmat Kiadó
 

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére