Istentől visszakapott kincs: a méltóságunk

A német költő, Rilke egy időben Párizsban élt. Az úton, amelyen bejárt az egyetemre egy barátnőjével, mindig találkoztak egy koldusasszonnyal. Rilke soha nem adott az asszonynak, a barátnője annál gyakrabban. „Te miért nem adsz soha ennek a szegény asszonynak?” – kérdezte a barátnője. „Olyasmit kellene adnunk, amit nem a kezének, hanem a szívének szánunk!” – válaszolta Rilke. Másnap egy szál rózsát tett az asszony tenyerébe, s tovább akart menni. Az asszony azonban feltekintett rá, megragadta a kezét, s megcsókolta. Napokig nem látták a koldusasszonyt, majd újra megjelent. „Vajon miből élt?” – kérdezte Rilke barátnője. „A rózsából!” – válaszolta a költő.

Sok mindennel megrövidítjük egymást: elveszünk, vagy nem adunk meg valamit, kevesebbet adunk, mint ami a másiknak jár. Gyakran tesszük ezt a méltósággal is. Beletaposunk a másik méltóságába, önzőségünkkel megfosztjuk tőle, megsebezve ezzel őt akár egy életre. Figyeljünk oda jobban, hogyan viselkedünk másokkal, hiszen minden rossz szóért, cselekedetért egyszer számot kell adnunk!

Ajánlott igeszakasz: 4Móz 27,12–23
 

Forrás: http://www.parokia.hu/bible/

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére