A haldokló, aki tud mosolyogni

Mindannyian tudjuk, hogy földi létünk utolsó állomása a halál. Ez bekövetkezhet fiatal vagy idős korban, hosszas szenvedés után vagy váratlanul.Sokszor úgy hozza a sors, hogy egészen közelről kell végignéznünk egy hozzátartozónk szenvedését. A gyógyíthatalan betegségekkel nem tudjuk felvenni a harcot, és ez sok esetben tehetetlenné tesz minket.

Először persze reménykedünk a csodában, de rá kell jönnünk, hogy fel kell készülnünk a búcsúra. Senki nem tudja, hogy a végső út meddig tart, de ez idő alatt koncentráltan kell közvetítenünk szeretetünket hozzátartozónk felé.

Macu nénit harmadszor kaparintotta meg a rák. Amikorra kiderült, már túl késő volt belevágni a kemoterápiába. Legyengült fizikailag és szellemileg. Elutasította gyermekeit, unokáit. Senkit nem akart látni, meg akart halni. Az orvosok fél évet jósoltak neki. Jósoltak. Most jár az ötödik hónapnál. Pár hete feléledt benne az élni akarás, és tiszta pillanataiban gyermekeit és unokáit szólongatja. Nem tiszta pillanataiban egy éve elhunyt férjével beszélget.

Egy dolog soha nem változott: Macu néni mindig beszélget Istennel. Segítségét kéri a halál óráján, lelkét az Ő kezébe ajánlja. Százszor megbánta bűneit, és az utolsó kenetet is felvette. Tudja, hogy nincs visszaút, és méltósággal szeretne távozni. Gyermekei tépelődnek, a kétségbeesés és lemondás határán táncolnak, fohászkodnak a Mindenhatóhoz. Lassan fogadták el ezt a helyzetet, de mára már tudják, hogy minden egyes perccel közelebb kerülnek a gyászhoz. Minden lényükkel szeretett édesanyjukra figyelnek, szavak nélkül beszélnek. A könnyek gyógyítanak, a sebek majd behegednek.

Macu néni már tud mosolyogni. Tudja, hogy bármelyik pillanatban magához szólíthatja őt az Úr. Tudja, hogy gyermekeire az Atya vigyáz majd. És ez vigaszt nyújt a haldokló anyának.

Kozma Zsuzsanna

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére