Találkozás

„Én Uram és én Istenem!” Jn. 20, 28

 

Jézus eljön Tamáshoz. Ahhoz a Tamáshoz, aki nem is olyan régen még sértődötten és féltékeny bosszúsággal fakadt ki társai örömujjongása láttán. És Tamás, aki dacosan feltételeket szabott Istennek, most csöndesen csak ennyit mondhat a Jézussal való találkozásban: „Én Uram és én Istenem!”
Mit is mondhatna egyebet? Az Úr nem vet szemére semmit, pedig mi mindent felemlegethetne! Mi mindent számonkérhetne! – de mindez most nem fontos. Egy a fontos és lényeges dolog: a találkozás létrejött. Ez a legfontosabb. Nem a puszta együttlét, hanem a találkozás. Hiszen Jézus mindvégig ott volt Tamás mellett, csak erről Tamás még nem tudott. Ott volt a szobában Tamás kételkedő szavainál, ott volt kemény fogadkozásánál. De ott volt Tamás kétségbeesésénél is, vigaszkeresésénél, vágyakozásánál is, ahol senki más nem lehetett: a szív legmélyén. Tamás most már látja ezt. Valamit megértett, amit azelőtt csak másoktól hallott. Most nem csak felfogta értelmével, hanem igazán megértette szívével, lelkével: Én Uram és én Istenem. A csalódottság és levertség helyét öröm és erő veszi át.
Érdemes volt hát várni. És érdemes ma is. Húsvét, pünkösd – ezt hirdeti. Az Úr jelen van örömeimnél, bánatomnál, kétségbeesésemnél és vágyakozásaimnál. És ha én is akarom, találkozhatok vele. Személyesen.

Lőrinczi Hunor

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére