Víz nélkül lehetetlen elérni a millenniumi fejlesztési célokat

A világ legsúlyosabb problémája?

Tudja ezt a Béke Nobel-díjas (2002) Jimmy Carter, az Egyesült Államok volt elnöke is, akinek munkatársa, a kanadai William Cosgrove az ENSZ vízügyi szakértőjeként a közelmúltban járt Portugáliában. Ebből az alkalomból adott interjút az Expresso című hetilapnak a globális vízgazdálkodás legfontosabb problémáiról. A magától értetődő javaslatokon kívül meghökkentő, vitatható kezdeményezésekkel és ötletekkel is előállt.

A vízhiány csak növeli a szegények számát

Carter és munkatársai gyorsan rájöttek, hogy víz nélkül lehetetlen elérni 2015-ig a még 2000-ben kitűzött úgynevezett millenniumi fejlesztési célokat. Jelenleg mintegy egymilliárd ember éhezik a Föld lakosai közül, és ha csak 300 millióval akarják csökkenteni az éhezők számát, még ez is nagyon sokáig fog tartani, mert folyamatosan nő az élelmiszerek ára.

Az ENSZ többi célja is – például az egészségügyi ellátás javítása, a mezőgazdasági termelés növelése, valamint a környezet védelme – a még több víz felhasználására épül. És ez a kormányzással kapcsolatos nehézségeket is erősíti. Tudniillik helyiek használják fel a vizet, de a világ lakosságának 40 százaléka olyan környezetben él, ahol legalább egy állam osztozik egy vízgyűjtő területen (például folyókon, tavakon és nyílt vízfelületeken). Ezért nemzetközi együttműködésre volna szükség, hogy használni tudják ezt a természeti kincset.

A lakosság nagyon is jól érzékeli, hogy melyek az igazgatási és politikai határok helyi, tartományi és nemzeti szinten, de többségének fogalmuk sincs róla, hol húzódnak a vizek természetes határai.

Globális problémának globális politika dukál

Cosgrove szerint is nélkülözhetetlen a víz a fenntartható fejlődéshez akár szegény, akár gazdag országról legyen szó. Ha egy szegény országban van elég víz, akkor hiteleket vehet föl, hogy kiépítse a neki fontos infrastruktúrát. De ha nincs, akkor olyan globális kereskedelmi rendszerhez kell folyamodnia, amelynek révén kevés vizet igénylő árukat állítana elő. Az áruk eladásával már olyan árucikkeket is be tud szerezni, amelyeknek előállításához már sok víz kell. Ez már globális probléma, amit csakis globális politikával lehet megoldani.

Globális probléma. Fotó innen

A kanadai szakértő figyelmeztette a világot, hogy az energiának van piaci ára, amit adnak és vesznek, ezért az emberek már odafigyelnek a takarékos felhasználásra. De a víz felhasználásakor abból indulnak ki, hogy történjék bármi, lesz belőle elég mindig a szükségletek ellátására.

A víz ugyan megújuló (globális) erőforrás, de helyi és tartományi szinten vagy bizonyos időszakokban, vagyis az aszályok idején már nem. Idén nyáron Európa egyes részein aszály volt – például a dél-európai országokban –, ezért kevesebb terményt tudnak értékesíteni, mint átlagos években. Tehát valahonnan majd importálniuk kell élelmiszereket – vagy Brazíliából, vagy Ukrajnából, avagy éppen Kanadából, ahol a felmelegedés miatt több az eső, így jobbak a terméshozamok is.

Az éghajlatváltozás is a legszegényebbeket sújtja

Cosgrove készíti azt az ENSZ-jelentést is, amely immár negyedszer méri fel a bolygó vízügyi helyzetét. Nem is ért egyet azokkal, akik csak a globális felmelegedésre és a hőmérséklet-ingadozásokra figyelnek. Mert lehet ugyan mérni a hőmérséklet alakulását, de igazából a vízhiány a legnagyobb gond, nem a felmelegedés.
 
A vízhiány pedig a hidrológiai ciklussal és a csapadékmennyiség állandó változásával függ össze, utóbbi állandó változása meg elsősorban a legszegényebb országokat sújtja. 

Felborulóban a területi megoszlás

A világ vízkészlete ugyanannyi ma is, mint a Föld kialakulásakor, de változóban van a vízmegoszlás az éghajlatváltozás miatt. Két fő emberi tényező okozza a vízhiányt: gyorsan nő a népesség bizonyos térségekben, ezért nagyobb vízmennyiségre van szükségük, mivel többet esznek, és több olyan fogyasztási javat használnak, amelyek szintén sok vizet igényelnek. A korábban szegény területek lakosai már többet keresnek, és ugyancsak meg tudják venni a vízigényes fogyasztási javakat és élelmiszereket.

Nagy kincs a víz. Fotó innen

Cosgrove aggódik a Földközi-tenger mentén elterülő országok vízellátása miatt is, ahol a szükségletek az adott ország vízkészleteit meghaladják. Tíz éve például a Közép-Kelet már virtuális vizet importált – vagyis már a külföldről származó élelmiszernövények termelésére és más fogyasztási javak behozatalára költött –, de olyan mértékben, hogy az több volt, mint a Nílus éves vízhozama. Ez a térség behozatal nélkül már nem tudja ellátni saját népét élelmiszerekkel, így a világ élelmiszerpiacaitól függ.

Algéria például főleg élelmiszereket importál, amelyek termesztéséhez kétszer annyi vízre van szüksége, mint amennyivel rendelkezik. És ez a veszély már nemcsak a mediterrán térséget, hanem Európa többi országát is fenyegeti.

Tényleg „felszánthatják” a tengereket?

A gazdasági válság egyik következményeként tovább csúsztak a vízgazdálkodással kapcsolatos beruházások. Cosgrove most arra számít, hogy a politikai döntéshozók végre felismerik a vízhiány csökkentésének szükségességét, és jut majd támogatás a hiányzó új infrastruktúrák megépítésére.

A szakértő nem aggódik a mezőgazdaság nagy vízigénye miatt – világviszonylatban erre fordítják a felhasznált vízmennyiség 70 százalékát –, mert szerinte sokféleképpen lehet csökkenteni ezt az arányt. Például a tengervíz sótalanításával, de erre még alkalmatlanok napjaink élelmiszernövényei. Az olyan kultúrákat is előnyben részesíthetik, amelyek sós vízzel öntözhetők, vagy egyenesen az óceánban termesztik azokat.

A vízhiány akár a gyors gazdasági fejlődést is leállíthatja. Például a világ egyik feltörekvő gazdasága és nagyhatalma, Kína az elmúlt évtizedben több élelmiszert termelt, de ugyanolyan mennyiségű vízből. A kínai kormány elismerte a vízhiánnyal kapcsolatos nehézségeket, és átálltak más módszerekre – nemcsak a mezőgazdaságban, hanem a nemzetgazdaság más területein is. Kína így csak élelmiszer-szükségleteinek 8 százalékát importálja, de akkora ország, hogy importjának 1 vagy 2 százalékos növekedése is megroppantaná az élelmiszerpiac egyensúlyát. Ezért közép-keleti államokkal együtt földterületeket vásárol más országokban, hogy így biztosítsa magának az élelmiszer-ellátást. De arról is tudnak az ENSZ-ben, hogy amikor az említett térség országai termőföldet vesznek, akkor az illető államokban található vízkészlet is az övék lesz.

Cosgrove véleménye szerint az élelmiszerek kereslete is csökkenthető, mert a statisztikai adatokból úgy tudja, hogy jóval több a túlsúlyos ember – másfél milliárd –, mint ahányan éheznek. Azt is megtudta ezekből az adatokból, hogy kárba vész a learatott élelmiszerek több mint fele, amíg eljut a termelőktől a fogyasztókig. Úgy véli, ezen az arányon is lehetne javítani, és így csökkenteni az élelmiszerek iránti keresletet. Például a túlsúlyos embereket is „rá lehetne venni”, változtassanak étrendjükön, hogy kevesebb és egészségesebb ételeket egyenek – mert így is csökkenteni lehet a vízfelhasználást.

Azt is pontosan tudja, hogy az EU-tagállamok többsége nem akar génmódosított élelmiszernövényeket termeszteni, de szerinte így ellenállóbbakká lehetne tenni őket az aszály és a betegségek ellen, ráadásul jelentősen is javulna a terméshozam.

 W. W.

A nyitókép innen

• Cimkék:
vízhiány szárazság szegénység fejlődő országok

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére