Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2012-01-16 08:55:00

Rágcsáló-invázió a Tirrén-tengeren levő Montecristo szigetén

Patkányméreg kerülhet az élelmiszerbe?

Természetvédők attól tartanak, hogy a nagy mennyiségű méreg bekerül a tengerbe és az élelemláncba is.

A természeti oázisként védett, tíz négyzetkilométeres szigetet eddig a turistáktól óvták, most viszont a látogatók hajóival érkezett patkányoktól féltik, amelyekből már minden négyzetméterre jut egy. A megoldásnak tűnő patkányirtásnak támogatói és ellenzői is akadnak.

Huszonhat tonna patkánymérget akarnak repülőkkel szétszórni a szigeten, így terület gyalog megközelíthetetlen részébe is jutna belőle. "Ez a módszer eredményre vezetett a patkányok által ugyancsak ellepett Giannutri szigetén is, miközben a többi állatra, növényre nem veszélyes" - nyilatkozta a sajtónak Franca Zanichelli, a toszkánai tengeri természeti park igazgatója.

Más véleményen vannak az állat- és természetvédők, akik attól tartanak, hogy a nagy mennyiségű méreg bekerül a tengerbe és az élelemláncba is. Ezért azt javasolják, hogy a repülőkkel inkább szállítsák el az összefogott patkányokat. Montecristót évente háromezer turista keresi fel. A szigeten egyedül egy parkőr él a családjával.
 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Környezet, védelem
  • Szálló por, szmogriadó: mi történik Magyarország légterében?
  • A médiafogyasztás káros az egészségre
  • Szappannal mossák a tengert
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Lemond a vidékfejlesztési államtitkár
  • Végveszély az óceánokon: csökken a halak túlélési esélye
  • Orbán Viktor: a háború elkezdődött
  • Nem kegyelmeztek a bennszülött kislánynak
  • Mi az a környezetvédő zene?
  • Izraeli turista okozta a chilei erdőtüzet?
  • További cikkek Isten állatkertje
  • Az MSZP teljesen megőrült
  • Gyászolnak-e az állatok? A teológus válaszol
  • Rabot együnk vagy szabadot?
  • A tigris szereti a lovat
  • Sólyom rózsaszínre festve
  • Lilát borjadzott egy szerb tehén
  • Végveszély az óceánokon: csökken a halak túlélési esélye
  • Nagy az Isten állatkertje
  • Kóbor kutyák lephetik el Budapestet?
  • Brit tudósok szerint a madárcsicsergés

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.