Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2012-01-24 14:58:00

Szappannal mossák a tengert

Először állított elő mágnesre reagáló szappant egy nemzetközi kutatócsoport. Ezzel akarják eltávolítani az olajfoltokat.

Az eredmény azt is jelenti, hogy a szappan és minden olyan anyag, amelyet feloldottak vele, könnyedén eltávolítható mágneses mező alkalmazásával. Szakértők szerint nagyon jól hasznosíthatnák például olajjal szennyezett vizek megtisztítására.A vasatomokat tartalmazó szappant az Angewandte Chemie című szakfolyóiratban ismertették részletesen.

A brit Bristoli Egyetem és a grenoble-i Laue Langevin Intézet (ILL) kutatói a háztartásokban is használt detergensekből indultak ki vizsgálataikban.A brit csoport egyszerű módszert talált arra, hogy a detergens molekulájához vasatomokat kapcsoljon hozzá. Az így létrejött cseppeket úgy vonzotta a mágnes, mintha vassal lettek volna megtöltve. Az egyedülálló vasatomok azonban nem viselkedhetnek aprócska mágnesként, ezért feltételezték, hogy a kémiai folyamatban olyasmi is történt, amire nem számítottak előzőleg.

Mintákat küldtek ezért az előállított szappanból a franciaországi intézetbe, ahol intenzív neutronsugár-nyalábokkal vizsgálták meg az anyag összetételét. Kiderült, hogy a vasrészecskék szorosan illeszkedve helyezkedtek el, mintha csak vasból lévő nanoszemcsét alkotnának, ezért reagálhattak a mágneses mezőre.

Mint Julian Eastoe, a Bristoli Egyetem kutatója elmondta, a molekulaszerkezet ismeretében újra átgondolják, mire és hogyan használható az előállított szappan.


pmy \ kpt

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Környezet, védelem
  • Szálló por, szmogriadó: mi történik Magyarország légterében?
  • A médiafogyasztás káros az egészségre
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Lemond a vidékfejlesztési államtitkár
  • Végveszély az óceánokon: csökken a halak túlélési esélye
  • Orbán Viktor: a háború elkezdődött
  • Patkányméreg kerülhet az élelmiszerbe?
  • Nem kegyelmeztek a bennszülött kislánynak
  • Mi az a környezetvédő zene?
  • Izraeli turista okozta a chilei erdőtüzet?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.