Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szubjektív
2011-09-21 09:00:00

Kalózok a berlini törvényhozásban

Berlinen a világ szeme: a hétvégi tartományi választásokon történelmi eredményt ért el a német Kalózpárt, könnyedén bejutva az újonnan megalakuló városvezetésbe.

Ingyenes internet és tömegközlekedés – ezek voltak a legfőbb ígéretei a németországi kalózpártnak a berlini választások finisében. A párt a választásokon a szavazatok közel 9 százalékát gyűjtötte be, ezzel az ötödik erőként részese lesz az újonnan megalakuló berlini törvényhozásnak, amit várhatóan a szocialista SPD vezetésével alakuló koalíció vezet majd. A szocialistáknak vagy a Zöldekkel kell szövetségre lépniük, vagy a konzervatív CDU-val hozhatnak létre nagykoalíciót – a következő napokban eldől, milyen irányt vesz a világ egyik legliberálisabb városaként számon tartott Berlin vezetése.


Hivatalos pozícióban a kalózok

A Németországot jelenleg irányító Kereszténydemokrata Unió (CDU) és koalíciós partnere, a Szabad Demokrata Párt (FDP) egyaránt rosszul szerepelt a berlini választásokon – a konzervatívok, bár másodikként végeztek, sorban az ötödik választásukat veszítették el, az FDP-nek pedig még a bejutási küszöböt sem sikerült megütnie, ezzel teljesen kiszorult a városvezetésből. A meglepetés azonban mégsem ez volt, hanem az újonnan alakult Kalózpárt sikeres szereplése, ami minden korábbi optimista várakozást felülmúlt.

Az internetes fájlmegosztás legalizálásáért küzdő szervezet az elmúlt években lépett elő politikai erőként, programjában a kormányzati ügyek átláthatóságának növelésére és a közérdekű információk közzétételére tett ígéretet, de a kampány során felmerült az ingyenes internet és tömegközlekedés kialakításának lehetősége is, amit a különböző adók átstrukturálásából fedeznének. A kissé talán populistának ható ígéretek mellett a párt egyre nagyobb hangsúlyt fektet az alapvető állampolgári jogok tiszteletben tartására is, várhatóan ez lesz a politikai tevékenységének egyik legfontosabb sarokköve is.


Éjjel buli, nappal politika

A német Spiegel beszámolója szerint a Kalózpárt tagjai önmagukhoz híven egy informális buli keretében, hajnalba nyúló táncolással ünnepelték sikeres szereplésüket, a hangulatot otthonról hozott szendvicsekkel és sörrel dobták fel a résztvevők. Az egész ünneplés inkább hasonlított egy kötetlen, dohány- és marihuánafüstös házibulira, mint egy politikai párt győzelmi rendezvényre, de ez ne vezessen félre senkit: a Kalózpárt első embere, Sebastian Nerz másnap profiként állt ki a sajtó elé, és magabiztosan nyilatkozott a párt céljairól és programjáról.


Lázadóké a világ. Fotó innen

A Kalózpárt tagjai a siker ellenére sem vesztették el politikai realitásérzéküket, a párt vezetése tisztában van vele, hogy jelenleg egy országos választáson képtelenek lennének hasonló eredményt produkálni. A mostani eredményhez ugyanis nagyban hozzájárult, hogy egy speciális terepen, Berlin városában mérettették meg magukat, ahol az átlagosnál nagyobb arányban élnek fiatal, értelmiségi, különböző kreatív szakmákban tevékenykedő polgárok, akik a szokásosnál jobban fogékonyak egy új politikai erő programjára. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a liberális választók érdekeit hagyományosan képviselő FDP-ből az elmúlt években kiábrándultak a szavazók, és sokan politikai alternatíva hiányában, protestszavazatként adták le voksukat a Kalózpártra. Segítette a kalózokat az is, hogy a választásokat megelőzően már sejteni lehetett, hogy át fogják lépni a bejutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt, így azok is rájuk szavazhattak, akik korábban attól tartottak, hogy elvesztegetett szavazat a pártot támogatni.

Egyelőre kérdés, hogy engedi-e majd egyáltalán érvényesülni a Kalózpártot a választásokat 28 százalékkal megnyerő SPD és a Berlin városát már 10 éve vezető Klaus Wowereit, aki a következő napokban várhatóan mindent megtesz majd, hogy a választásokon harmadikként végzett Zöldeket rábírja a koalíciós tagságra. A Zöldek népszerűsége egész Németországban stabilan nő, a párt előretörését igazolják az idei tartományi választások eredményei és az elemzők is, akik szerint a párt idővel a jelenlegi két nagy párt kihívója is lehet – ennek megfelelően elképzelhető, hogy a zöld politikusok nem fogják könnyen adni magukat a koalíciós tárgyalásokon.

A legnehezebb dolga azonban kétségtelenül a CDU-nak és az FDP-nek van, a berlini eredmények ugyanis ismételten arra utalnak, hogy a koalíció támogatottsága fokozatosan csökken, és a konzervatív-liberális koalíció aligha élheti túl a soron következő szövetségi választásokat.


Thurányi Kata

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Európa
  • Portugália bedőlését jósolják
  • „Orbán Viktor keresztes hadjárata”
  • Rabot együnk vagy szabadot?
  • Fejlemény: a magyar kormány azt fogja tenni, amit az EU mond
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A horvátok tudják, mit csinálnak?
  • EU: a világ legnagyobb átverő show-ja?
  • Mégis megegyezik Magyarország az Unióval?
  • Orbán Viktor: „nem látok különösebben nehéz ügyet”
  • Mit ápol Orbán Viktor?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.