Globalizáció: a fogalomzavar okai és a tisztázás lehetősége

Úton-útfélen hivatkoznak a globalizációra, istenítik vagy ostorozzák, de keresve sem találunk akárcsak komolyabb kísérleteket arra, hogy valaki átfogóan meghatározná a fogalmát - mégis miről beszél és írogat itt mindenki. Pedig régi kínai bölcsesség, hogy bajaink és válságaink jobbára a fogalmak helytelen használatában érhetők tetten és megfelelő használatukkal orvosolhatók. A nyugati gondolkodás is eredendően ebben látta fő feladatát, amíg nem kezdték komolytalan áltudományként lenézni a filozófiát a róla leváló modern „szaktudományok”.

Most a modern szaktudományok és technika globális válságában kezd hirtelen újra felértékelődni a filozófia, mikor kiderül, hogy a szaktudományok hiába kalkulálnak olyan egzaktul a részletekben, ha közben éppen alapfogalmaikat és alapelveiket nem tisztázzák, méltóságukon alulinak tekintve az ilyen „filozófiai” kérdéseket. A szakírók talán ezért panaszkodnak minden területen, hogy nincs átfogó „vízió”. Vagyis a globalizáció piaci liberalizmusa nem képes betölteni egyeduralkodó világnézeti szerepét.

A globalizáció nem válik be mint kizárólagos világideológia, a korábban erre törekvő kommunista internacionalizmus nyugati örököseként. Kevésnek bizonyul, hogy csak a globalizált pénzpiacokon lesz „nemzetközivé holnapra a világ” – a globális átirat sem sokkal sikeresebb mint a régi Internacionálé. Ezért is nem dübörög az Európát csak globálisan és piacgazdaságilag egyesítő EU, pontosabban az euró. Kiderül, hogy a közös pénz és piac ideálja még egy jól működő piacgazdaság fenntartásához sem elégséges vízió. Közös kultúra és magasabbrendű törekvések nélkül.

Hogy miben érhetjük tetten Európa és a Nyugat jellegzetes gyengeségét? Abban, ami Kína és Ázsia fő erőssége velünk szemben, hogy mi a piacgazdaságot tekintjük az alapnak, a fő dolognak, amihez képest a kultúra és a morál jelentéktelen, marginális tényező lenne, holmi „felépítmény” – pont fordítva mint keleten. Így a Nyugat csak fogyasztja, amit a Kelet létrehoz. Emlékszünk még a pekingi olimpia nyitóműsorára, amikor Kína a világnak bemutatkozott? Csupa ősrégi kultúrtényt vonultattak föl országimázsként: a papír, az iránytű feltalálását, a kalligráfiát, stb.

Amíg felívelőben volt a nyugati civilizáció, fölényét ugyanígy kulturális fölényként jelenítette meg. Önképében az Enciklopédia és a szabadságjogok alkotmányba foglalása fontosabb volt mint holmi gőzgépek feltalálása, illetve az utóbbi is csupán mint az emberi szellem kreációja volt igazán fontos. A felívelő nyugati gondolkodásban még jóval fontosabb volt, hogy milyen a gazdasági modellünk vagy a piac kultúraként, társadalmi értékét tekintve. Az, hogy ma görcsösen bizonygatjuk a fordítottját, hogy a kultúra, sőt a társadalom is lehet piacképes tömegtermék (utóbbi szinte kizárólag mint munkaerő), nemcsak kultúránk szánalmas lehanyatlásának jele, hanem gazdasági modellként sem működik jól. Értékteremtő, minőségelvű könyveket vagy közéleti folyóiratokat nyilván akkor lehetne a mennyiségelvű tömeggagyinál jobb eséllyel piacra vinni, ha globális világnézetünk nem a tömegtermelést bálványozó multikapitalizmus volna és nem a bolygófogyasztás bulifilozófiája lenne az ideálunk, ha globálisan nem erre a minőségtelen mennyiségkultuszra szocializálna mindenkit zsenge gyermekkorától a társadalom, illetve ami így marad belőle.

A globalizáció mint a kommunizmus ideológiai örököse és nyugati változata

Még mielőtt megpróbálnánk megfogalmazni egy pozitívabb globális ideált, talán érdemes szembenéznünk azzal, hogy mit jelent ma a globalizáció uralma a gyakorlatban. A globális nyugati kapitalizmus saját eszményeit ugyanannyira hitelesen valósítja meg mint a kommunizmus. A szabad piac helyett például egyre nagyobb tőkekoncentrációt látunk és az erőfölényükkel, monopóliumaikkal egyre durvábban visszaélő multikhoz képest egyre kevesbé egyenlők az esélyei a kis- és középvállalatoknak. A nagyobb cégeknek sincs esélyük, amíg nem kerülnek nemzetgazdaságokkal szemben is jelentős zsarolási potenciállal bíró globális piaci pozícióba. Vajon tényleg erről álmodtak a szabadpiac prófétái?

Csak azért lehetett kevésbé szembetűnő a kommunizmus példájához képest, hogy eszményével a globális kapitalizmus is alaposan átvert minket, mert úgy tett és tesz a mai napig, mintha neki nem is lenne se eszménye, se világnézete, se semmi, amit számon lehetne kérni rajta, hanem: „virágozzék minden virág a szabad piacon, majd ott eldől…” - miután jól leszórták szelektív globalizátor DDT-vel és bevetették a többi, természetesen növő helyi virágot kiirtó génmódosított multi-művirággal. Ezek itt nem kukoricáznak: dehogy érik be azzal, hogy tömegtermékeik csak ételeink és italaink, vagy iparcikkeink piacait uralják gyakorlatilag kizárólagos módon. (Pardon: globálisan.)

A kulturális és médiapiacon ugyanúgy marginális szamizdatként van jelen mindaz, ami valóban gyökeresen mást kínál, mint a globalizáció ideológiai tömegtermékei. Az eszmék helyi lerakataiban ugyanúgy legfeljebb kétféle multikóla között lehet „szabadon választani”, ahogy egyéb ipari termékek esetében - alapjában az a kétféle multitermék is minőségét tekintve és rendszertanilag egyféle. (Persze írhatunk naplót vagy blogot és momentán nem tilos a háztáji a gondolatszabadságban, de otthon és szűk baráti körben az elnyomott tibeti paraszt vagy kínai gyári munkás is azt mond, amit akar. Azért ez talán mégsem olyan nagy vívmány a kommunizmushoz képest.)

Az anglo-amerikai civilizáció egyeduralma a „globális” zenei és filmkínálatban

Nézzük meg például a zenei és filmkínálatot, hogy csak a világnézetileg leginkább meghatározó kulturális termékeknél maradjunk. A brit popon kívül is szinte csak globálangolszászul dalolnak az éterben, csak az angolszász globalizációs modell jelenik meg kínálatként a mozikban és a képernyőkön. A hazai és minden más európai film is totál marginális marad. Nemrég a Veszprémi Estben összeszámoltam: itt a megyében 15% volt a nem anglo-amerikai filmkínálat aránya. Nem mintha nem lenne más, vagy gyengébb minőségű lenne, de ezt kapjuk és kész. Ez ma a mi globális „kultúránk” a gyakorlatban és ezért zsákutca. (Egyébként félreértés ne essék: ma nem Hollywood a globális piacvezető, hanem az indiai Bollywood.) A sokszínű multikulti nevében fellépő globalizmus durván egysíkúvá tette a zenei és filmkínálatot, ahogy az étel-italkínálatban is globális tömegtermékek váltják fel a regionális ízeket és a helyi kínálat hagyományos gazdagságát. Csak hazudják a globalizáció dílerei, hogy színesebb és gazdagabb lesz így világunk, miközben saját színeit és gazdagságát veszíti el.

A filmiparban is a második világháború hozta meg az Újvilág totális győzelmét Európával szemben, ahol korábban az amerikai filmek inkább marginálisnak számítottak. Ha nem akarjuk misztifikálni, a globalizáció a mai nemzetközi gyakorlatban nem más, mint az angolszász civilizáció győzelmét jelentő két világháborúval létrejött hatalmi struktúra a gazdaságban, a politikában és a kultúrában. Amikor a Nyugatról beszélünk, globálisan ugyanezt értjük alatta. A bökkenő az, hogy a világgazdaság azóta átrendeződött és a civilizációk küzdelmében is egyre inkább átkerül a súlypont Ázsiába. A globális status quo megbomlott. Nem utolsó sorban erre utalunk, amikor globális válságról beszélünk. Hazudhatnánk magunknak, hogy á dehogy, minden megy tovább a megszokott mederben, de ebben már azok se hisznek, akik hivatalból, vagy a kóboráram robot-szorgalmával hangoztatják még a globalizáló csasztuskákat.

Hogyan válthatja fel a globalizációt pozitív alternatívaként a globizmus

Maradjunk inkább a tényeknél. Nyelvünk logikájának bámulatos ténye, hogy a szó eredeti jelentésével pont ellentétesen használják ma a globalizációt. Mert a „globus” szó eredetileg bolygónkra utal, így a globalizáció nyelvünk logikája szerint nem jelenthetne mást, mint a Föld és a bioszféra globális törvényeit követő folyamatokat, tevékenységeket vagy világnézetet. Ma viszont pont ezt nevezik antiglobalista vagy alterglobalista mozgalomnak, miközben a globális ökoszisztémánk természettörvényeivel legdurvábban dacoló törekvéseket szokás globalizációnak nevezni. Nyelvünk törvényeivel és logikájával pont úgy dacolunk, pont ugyanúgy erőszakoljuk meg, ahogyan a folyókkal, forrásokkal és általában a természettel bánunk. Agresszív illúzió, pontosabban hazugság és ezért is nem fenntartható.

Pedig nem kellene aggódni, mert van itt egy valóban globálisan működő rendszer sokezer éve: a Föld. Semmi mást nem kéne tennünk, csak ennek alaptörvényeihez visszatérni, ezt tiszteletben tartani a globalizációs mátrix illúzió-világa helyett. Így valóban visszajutnánk az ősegységhez és nemcsak valami virtuális feeling lenne a nagy egység keresése. Na ettől van ma nagyon messze minden a nyugati világban, beleértve a környezetvédelmet és a biodivatokat is. Segíthetne a fogalmi zavar tisztázásában, ha az eredeti ökológiai értelemben vett pozitív globalizációt inkább globizmusnak neveznénk. Magam is szívesen támogatnék egy ilyen világméretű globista mozgalmat, ha lenne.

A ma elvétve emlegetett globalizmus kifejezés kevésbé szerencsés, mert ugyanaz a fogalomzavar terheli, mint a globalizáció szót. Tényleg csodálatos a nyelv mondhatni természetes logikája, mert a „globális” szó kifejezetten pontatlanságot, hozzávetőlegességet is jelent. Ezért is válhatott e fogalom a mellébeszélés gigantikus tárházává. A néhai francia kommunista párt veterán vezetőjének elhíresült mondása jut eszembe erről, mikor a sztálinizmus bűnlajstromára azzal válaszolt, hogy a kommunizmus mérlege mindezek ellenére mégiscsak „globálisan pozitív”. Ma kísértetiesen hasonló módon védelmezik az angolszász globalizációt, akik még mindig nem akarnak szembenézni világtörténelmi felelősségével és azzal, hogy a civilizációk nemcsak megszületni szoktak, hanem idővel végükhöz érnek. Más birodalmak bűnei ugyan mennyiben mentesítenék a miénket attól, hogy szembenézzen a sajátjaival? Én is tudnék szálkát találni a kínaiak vagy mások szemében, de ez vajon mentesít minket attól, hogy nyugati civilizációnk szúette gerendáival szembesüljünk? A filozófus dolga nem a transzcendentális mellébeszélés. Főleg nem közíróként vagy közszereplőként.

A globalizáció-váltó fordulat magyar szemszögből

Tényleg nem volt túl meggyőző a globális rendszerváltás, hogy a szovjet típusú kommunista internacionalizmust nyugatira cseréltették velünk és a korábbi agitprop-proletkult helyére a fogyasztói tömegkult került. Ezt legfeljebb gagyiváltásnak vagy átkosváltásnak nevezhetnénk. Átigazoltunk a korábbi szövetségi rendszerből egy másikba: KGST helyett EU, Varsói szerződés helyett Nato, Prága helyett Kabul és Bagdad… Kevés okunk lehet a dicsekvésre.

Viszont van valami eredendően keleti és cseppet sem nyugati szenvedély abban, ahogy a magyarok szokták méltatni a Nyugatot, mint valami ősidőktől űzött és végre megpillantott Csodaszarvast. Minden turáni átoknál terhesebb ez a népet lelkében-szellemében mind nyugatabbra kergető ősi álom. Furcsa módon ugyanezt mondják-regélik az itthoni globalizátorok: „el lehet innen menni” - még nyugatabbra. Hátha meglesz az a csodaszarvas… Ideje lenne felébredni, hazatalálni végre ebben az országban, amihez először logikus módon Kelet felé kell visszafordulni, hogy az aránytalanul nyugatra billent egyensúly valahogy helyreálljon bennünk. Ebben a nyugati típusú globalizáció elvtelen bálványozása segít a legkevésbé. Kihalófélben vannak a csodaszarvasok és ma már nem űznünk kéne őket, hanem kulturális örökségként megóvni, ami még megmaradt a nagy nyugat-álmodozásban.

Nézzünk már rá a térképre: mi középen vagyunk. Sosem leszünk nyugati ország és az ilyen törekvéseknek nincs se értelme, se haszna, legfeljebb a valóban nyugati országok számára. Ha mások akarunk lenni, mint akik vagyunk, azzal legfeljebb gyengébbek és meghasonlottabbak leszünk. Magyarország földrajzi helyzete, valamint történelme és ethnokulturális öröksége révén egyaránt hídország Kelet és Nyugat között, ami a mai globalizációs váltással példátlan történelmi lehetőséggé vált számunkra. Az válik ma legnagyobb helyzeti előnyünkké, amiről évtizedeken át azt duruzsolták nekünk, hogy lemaradás: még nem agyonvegyszerezett termőföldjeink, gyenge iparosodottságunk, még elidegenítetlen élő hagyományaink, kelet-nyugati hídkultúránk.


Kardos Gábor

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére