Balavány valamit nagyon nem ért

Balavány György, keresztény testvérportálunk, a Mindennapi.hu főszerkesztője egyrészt utálja a keresztény értékrendet - hiszen, mint írja, a kereszténység nem értékrend, hanem személyes közösség Jézussal -, másrészt súlyosan kifogásolja, hogy - úgymond - keresztény kurzus formálódik, az állam becsempészi az alkotmányba a kereszténységet, továbbá előnyben részesíti az úgynevezett történelmi egyházakat; vajon milyen alapon.

Olvasom ezeket a szövegeket, és erősödik bennem az érzés, hogy Balavány néhány dolgot alapvetően nem ért. Mintha bizonyos szempontokkal és megfontolásokkal soha életében nem találkozott volna. Ezzel persze nincs egyedül - ami természetes; az egyháznak, a kereszténységnek sok bírálója van a „haladó" világban. Az már szokatlanabb, hogy egy keresztény portál szerkesztője mutat tökéletes tájékozatlanságot és/vagy érdektelenséget olyan gondolatokkal kapcsolatban, amelyek pedig az utóbbi néhány száz évben azért elég határozottan jelen vannak (ha nem is uralkodó módon, sajnos) a közgondolkodásban.
Ilyesmikre gondolok:

1. Az emberi közösségek, társadalmak életét általánosan elfogadott normák szabályozzák. Ezek elsősorban nem jogszabályok, hanem íratlan szokások, hagyományok, elvárások, előítéletek. Nem azért nem lopunk és nem rúgjuk hasba az utcán szembe jövőt, mert ezt tiltja a törvény, és félünk a rendőrtől, hanem azért, mert elfogadjuk ezeket az íratlan, hallgatólagos normákat.

2. Akkor fogadjuk el ezeket a normákat, ha mögöttük valamilyen tekintély van. Azaz elsősorban nem racionális belátással tesszük ezeket magunkévá (azaz nem „szerződést kötünk" a társadalommal, vagy az állammal), hanem egy érvényes, fennálló értékrendet ismerünk el magunk felett állónak. Ezt az értékrendet a család, az iskola és egyéb tradicionális intézmények testesítik meg és közvetítik számunkra.

3. Ezek az intézmények akkor rendelkezhetnek a megfelelő tekintéllyel ahhoz, hogy a társadalom normális működését lehetővé tevő értékrendet képviseljék, ha maguk is elismerik ennek az értékrendnek a rajtuk kívül és felettük álló, azaz transzcendens forrását. Ha olyan értékeket és elvárásokat közvetítenek, amelyeket ők maguk találtak ki (naná, hogy a saját hatalmuk megőrzése céljából - mondanák a balosok), akkor tényleg butaság lenne ezt elfogadni. Akkor tudjuk tehát hiteles tekintélynek elfogadni ezeket az intézményeket, ha azt látjuk, hogy maguk is alávetik magukat egy felsőbb szellemi tekintélynek.

4. A fentiekből következik az állam és az egyház értelmes viszonya is. Az egyház nem kormányozhat, az állam nem hirdethet vallást. De az államnak el kell ismernie az egyház szellemi tekintélyét, az egyháznak pedig támogatnia kell a legitim államhatalmat. Ez a viszony persze sohasem tökéletes, gyakran tele van képmutatással, számítással, konfliktusokkal. De még mindig jobb egy ilyen problematikus és labilis, ám mégiscsak kölcsönös elköteleződésen alapuló viszony az állam és egyház között, mint az a baloldali-liberális állam- és egyházfelfogás, ami - mint Európa-szerte látjuk - a társadalmak meggyengüléséhez, széteséséhez, lezülléséhez vezet.

5. Az egyház ugyanis nem egy lehetséges értékrendet képvisel a sokféle lehetséges értékrend közül, hanem azt a tanítást hordozza, ami az emberi személy szabadságát és méltóságát egyedül garantálja. Ezzel az állítással persze vitahegyeket lehet gerjeszteni, de hát tessék mutatni egy másik vallást a kereszténységen kívül, amelyiknek a személyes és közösségi szabadság és méltóság ilyen mértékben a középpontjában áll. Az ateizmusban fogant társadalmi kísérletek keretei közt lezajlott vérfürdőkről ne is beszéljünk.

6. Persze mondhatja azt valaki, hogy őt nem érdekli a személyes és közösségi szabadság és méltóság; ő inkább az osztályharc győzedelmeskedésétől, vagy mondjuk a személyes fogyasztás további növelésétől várja a boldogságot. Akár sokan is lehetnek ilyenek, de nekik - ha módunkban áll - sajnos azt kell mondanunk: ti az ellenségeink vagytok, ti ártalmasak vagytok a közösségre, ti le akarjátok rombolni azt, amit mi az életünkben értékesnek gondolunk, amiért az őseink éltek, és amit mi az utódainkra is szeretnénk örökül hagyni; tehát a ti véleményetek nem érdekel minket, ha az országunk alkotmányáról van szó.

7. És végül arról, hogy mi is az egyház. Szépen hangzik ez az evangéliumi mozgalom, meg a gyülekezetplántálás, amit Balavány emleget, de az a helyzet, hogy az egyházat nem ez tartotta meg kétezer éven át, hanem a tanítás tisztaságának megőrzésére irányuló erős központi akarat. Azok a keresztény egyházak tudtak megmaradni (s váltak így „történelmi egyházakká"), amelyek képesek voltak intézményesülni, miközben - bukdácsolva bár, de - nyitottak tudtak maradni a megújulást és kegyelmet hordozó mozgalmak, közösségek számára is. Az a helyzet, hogy ahol ketten-hárman összejönnek, és Jézusra hivatkozva kitalálnak valami frankót, az az esetek jelentős részében óriási baromság lesz, egy másik részében pedig közveszélyes, romboló erő. Ha áttekintjük az eretnekmozgalmak és szekták történetét, azt fogjuk látni, hogy ezek többnyire nem a szabad emberi szellemet képviselték a hivatalos egyház elnyomó hatalmával szemben - ellenkezőleg: embertelen, erőszakos és törvénytelen elképzeléseket, gyakorlatokat és életvitelt próbáltak rákényszeríteni minimum a híveikre, de lehetőleg másokra is, amitől aztán az egyház mentette meg a társadalmat, persze az államhatalommal összefogva, nagyon helyesen.

Szerintem érdemes lenne a fentieken legalább futólag elgondolkodnunk, mielőtt klaviatúrát ragadunk, és hetet-havat összeírunk egyházról, alkotmányozásról, Orbán Viktorról. Különösen ha kereszténynek gondoljuk magunkat és keresztény portált szerkesztünk.

Feösthy Tamás

Megjelent a www.igen.hu oldalon

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére