A Szent Korona alkotmányos jelentése

A német sajtónak tett tisztázó nyilatkozattal még bonyolultabbá vált a kép. Most akkor hogy értsük az új alaptörvény nagymagyar történelmi hagyományokat idéző részeit? Az valami historizáló folklór volna csupán, vagy olyan nosztalgiázás, mint a városligeti Vajdahunyadvár? Elvégre egy alkotmány preambuluma nem a nyugati sajtónak, holmi nagyhatalmaknak, vagy ki tudja kinek szóló aktuálpolitikai üzenet csupán.

Az alkotmány nem valami vezércikk vagy színes bulvárhír. Ha ott a Szent Koronáról van szó, azt csak úgy lehet értelmezni mint tényleges jogfolytonosságot az államiságban és a történelmi Magyarország örökségének mai folytatását, ami egyébiránt a kormány kommunikációjának fő üzenete volt az új alkotmánnyal kapcsolatban. Szó szerint ez áll a preambulumban: „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.”

Változott volna a helyzet? A Nagy-Magyarország fogalmát nagyon nehéz megkülönböztetni a történelmi Magyarország fogalmától. Ha már disztingvált, európai és valóban a nagy történelmi magyar hagyományhoz méltó módon akarjuk kifejezni magunkat, akkor inkább arra kell fektetnünk a hangsúlyt, hogy miért téves minden soviniszta kisajátítása a szentkorona-tannak. Mivel nem a mindenkori Magyarországhoz tartozik a Szent Korona, hanem pont fordítva. Vagyis a Szent Korona Magyarországa eredendően nem valami nemzetállami konstrukció és éppen ezért érezhette évszázadokig magáénak a sok benne élő más nép is, amíg nem bolondították el mindenféle nacionalista propagandával.

Jó lenne végre tisztázni a kormány álláspontját ebben a kérdésben, mert az alaptörvény mintha mást mondana, mint a miniszterelnök. Segíthet árnyalni a képet, hogy Magyarország államformája köztársaság, így a Szent Korona alkotmányos jelentése eleve csakis szimbolikus lehet, ami az irredenta értelmezéseket kizárja. Nem azért, mert tagadnunk kéne bármilyen Nagy-Magyarország létezését kulturálisan, hanem közjogilag. Ennyi.

Nemrég Krakkóban jártam és a főtéren épp hucul fesztivál volt, az újságban pedig a történelmi Nagy-Lengyelország ízeit ajánló éttermeket láttam… (Tudnivaló, hogy oda tartozott Litvána mellett a mai Ukrajna jelentős része is.) Persze, ők nem akarnak se nagyok, se kicsik lenni, csak építkeznek. Egész Lengyelország egy hatalmas építkezés: autópályák, stadionok… Hol is tartottunk? Ja, igen, nekik nem derogál, hogy kulturálisan azonosulnak a Nagy-Lengyelország hagyományaival és eközben a térségben meghatározó régiós hatalom szerepében jelennek meg. (Halkan jegyzem meg: a huculok ruszinok, vagyis nem lengyel etnikum és Huculföld egykor a magyar koronához tartozott, így inkább nekünk illene hasonlóképp ápolni kultúrájukat.) A huculokról máshol azt se tudják kicsodák, de a lengyelek nagyszabású fesztivált rendeznek nekik. Persze soviniszta handabandázás nélkül. Kulturált, európai módon. Szintén ide tartozik, hogy épp most duplázták meg a kulturális büdzsét. Talán mert rájöttek, hogy az a legjobb befektetés, főleg válságos időkben.

Hogy is állunk mi ezzel? Apropó nagymagyar gasztronómia: csak én nem tudok arról, hogy lennének olyan éttermek nálunk is, amilyet Lengyelországban láttam? Még a Monarchia ízeit kínáló éttermet is Bécsben könnyebben találunk. Emlékeim szerint Krúdy gasztronómiai kalandozásainak kiemelt régiója volt a Felvidék, de vajon ma hány étteremben találunk felvidéki menüt? Vagy délvidékit…Van ezeknek a régióknak nálunk bármilyen kulturális intézete, fesztiválja, közismert fóruma és vannak élő, az anyaország életében valóban meghatározó ünnepeik és szervezeteik? Vagy elég volna mindig nagy általánosságban megemlékezni róluk különféle Kárpát-medencei találkozókon? Azzal éppen a történelmi Magyarország színes régióinak íz- és színgazdagsága vész el. Na, ilyen értelemben tényleg ne legyen nagymagyarkodás, hogy a kismagyar öntudatot felfújjuk nagyra és megfeledkezünk a történelmi régiók sokféleségéről.

Trianon legsúlyosabb következménye nem csupán az, hogy nagyból kicsi lett az ország, hanem inkább az, hogy mi magunk lemondtunk ennek a színes, éghajlati és kulturális különbségekben gazdag hagyománynak a folytatásáról, amit pedig nem lehetett volna elvenni tőlünk, ha tényleg folytatni akarjuk. A tenger egy ország nyitottsága miatt a legfontosabb és nemcsak gazdaságilag. A mai magyar szellemi életből nagyon hiányzik a tengerparti országok nyitottsága a világra. Mi vagy elzárkózunk, vagy elvtelenül átvesszük a külföldi mintákat, de nincs kultúrája az átmenetnek. Hasonló a magas hegyek hiányának problémája, mert a hegyek identitásőrző szerepet játszanak egy kultúrában. Végül pedig a vidéket, jelentős vidéki központjait vesztette el a magyar kultúra Trianon után, végletesen pestközpontúvá válva. Az irredenta kontra internacionalista álviták handabandázásában azonban a valós problémák újra és újra elsikkadnak.

Próbáljunk kicsit komolyabban beszélni a kérdésről! Értelme csak akkor van a nagymagyar ambícióknak, ha az ország képes integrátori szerepet játszani térségünkben, ahogy egykor a történelmi Magyarország tette. Ha nem érjük be preambulum-deklarációkkal, ha nem csupán a fogászati turizmus felfuttatása és a külföldről jövő multimenedzserek jóléte a stratégiai cél, hogy minél több program, kiadvány és fórum legyen a hazánkban letelepedett angolul beszélőknek, hanem képesek lennénk ténylegesen ösztöndíjakat és lehetőségeket kínálni a szomszédos országokból jövő fiataloknak, akik számára, mint egykor a századelőn, újra karriert jelentene Pestre vagy vidéki központjainkba jönni. Ma még a magyarajkú fiatalok sem érezhetnek nálunk semmi ilyesmit, a románokról, szlovákokról, szerbekről nem is beszélve. Enélkül persze hiteltelen, olcsó álmodozás marad minden nagymagyarkodás.

Kardos Gábor

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére