Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-06-13 13:53:00

Mormon fiatalok és háborús ló is van a díjazottak között

Vallásos szatíra kapta a világ legrangosabb színházi díját

A "Book of Mormon" (Mormon könyve) szatirikus musical és a "War Horse" (Háborús ló) produkció lettek az évente megrendezésre kerülő Tony díjátadó nyertesei az Egyesült Államokban.

A legjobb amerikai színházi előadásokat díjazó Tony díjátadó évente kerül megrendezésre. Idén mindössze 3000 embert hívtak meg a díjkiosztóra, de a hírességek ezúttal sem hiányozhattak a széksorokról.
 

Taroltak a mormonok

A "Mormon könyve" egy szatíra, amely két fiatal mormon misszionárius megróbáltatásiról szól, akiket egy távoli ugandai faluba küldenek téríteni. Kilenc díjat söpört be az előadás, 14 kategóriában jelölték. Profán és felpörgetett - mondták a South Park című rajzfilmsorozat alkotóinak, Tray Parkernek és Matt Stone-nak az első musicaljéről. A díj átvételekor a szerzők köszönetet mondtak a közel 170 éve halott John Smithnek, a mormon egyház alapítójának. A legjobb musical, legjobb rendező és legjobb zenei alkotók (Casey Nicholaw és Trey Parker), a legjobb forgatóköny, valamint a legjobb eredeti zene kategóriában tarolt a darab.

A "War Horse" Michael Morpurgo gyermekkönyvén alapuló előadás öt díjat zsebelhetett be, köztük a legjobb játék és a legjobb rendező (Marianne Elliott és Tom Morris) kategóriákat. A színházi előadást először vitték színre Nagy- Britanniában, és a látványos játék érdekében életnagyságú ló bábukat használtak. A történet egy lóról szól, akinek két fronton kell harcolnia az első világháború idején.

A többi díjazott között szerepel még a "Normal Heart" (Normális szív), egy darab az AIDS- elleni küzdelemről, amely három díjat tudhat magáénak. Szintén három díjat vihetett haza az 1934-es "Anything Goes" előadás is, amelyet leporolva, újrarendezve vittek színpadra a rendezők. A zenés történet arról szól, hogy két szerelmes pár szerelembe esik egy hajó fedélzetén, amelyhez az éneklő matróz-sereg nyújt színes hátteret.
 

Anti- apartheides a díjazottak között

A legjobb színész díjat Norbert Leo Butz-nak ítélték oda, aki a "Kapj el, ha tudsz", a jól ismert Steven Spielberg-film musical változatában alakítja az ügyvéd szerepét.

Különleges életmű díjat kapott Athol Fugard Dél-afrikai drámaíró, aki a világ egyik vezető anti-apartheid aktivistája saját hazájában. Elmondása szerint akkor van értelme életének, ha követi a papírra vetett szavakat. Hozzátette: hálás azért, hogy ebben a korban is megteheti ezt.
 

Athol Fugard (középen). Szerencsés ember

A Tony-díjat a Broadway színházi Oscarjaként tartják számon, 1947 óta rendezik meg. A díjátadót Antoinette "Tony" Perry-ről kapta a nevét, aki színésznő, rendező, producer volt és aki 1946-ban hunyt el. Az idei ünnepséget a Beacon Színházban rendezték, szemben az eddigi Radio City Music Hall-lal. A Beacon Színház arról nevezetes, hogy Martin Scorsese itt rendezte meg 2008-as dokumentumfilmjét, a Shine a light-ot a Rolling Stones-ról.

A meglepetések sorát gyarapítja, hogy a meghívottak és a jelöltek között szerepelt Al Pacino és Vanessa Redgrave színészóriások, de mindketten üres kézzel távoztak a ceremóniáról. Helyettük Mark Rylance-t díjazták a Jeruzsálem főszerepéért valamint Frances McDormand-ot a Good People- beli alakításáért.

Az eseményen részt vett többek között Bono, a U2 frontembere és Brooke Shields színésznő is.

A legtöbb díjat ezidáig a Producerek című darab söpörte be, 12 kategóriában tarolt az előadás.

 

Kozma Zsuzsanna/ news.yahoo.com

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Mormon
  • Így fényezik magukat a mormonok
  • A világ legnépszerűbb vallásai
  • Mit ér az elnök, ha vallásos?
  • Mormon könyve: tele ellentmondásokkal?
  • Obama vadonatúj stratégiája
  • Mormon templom épül Rómában
  • Egyre többen kíváncsiak a mormonokra
  • Több kiskorú lánnyal élt együtt az egyházi vezető
  • Mormonok molesztálják az utasokat a buszon
  • Meleg és leszbikus misszionáriusok

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.