A Gonosz arcai

Moszkvai merénylet: terror és tömegfilm

A végítélet-váró filmes hozzáállás távolról sem új keletű, és érdekes megfigyelni, hogyan fonódik ez össze a napi politikai eseményekkel, traumákkal, illetve a terrorizmussal. Az elmúlt évek, évtizedek öngyilkos terrortámadásai a nyugati kultúrkörben, a próbálkozások ellenére, egészen máig feldolgozatlanok. Ennek okai többfélék: az irracionalitás megélésének lehetetlenségétől az arctalan ellenségig, akivel az empatikus azonosulás fel sem merülhet.

Az öngyilkos terrorizmus a nyugati popkultúrában, így a kortárs tömegfilmekben nagyon is konkrétan jelenik meg, hisz a terrorista mindig az egyik fő karakter. Az ábrázolás módszere egyszerű és primitív: a Gonosz arca az aktuális hírfolyam által alakított nézői előítéleteknek megfelelő faji és társadalmi hátterű: orosz (vagy posztszovjet) nukleáris bűnöző, fanatikus arab, netán homályos kapcsolatrendszerű és motiváció nélküli nemzetközi ámokfutó.

A posztszovjet nukleáris bűnöző

A hidegháború végével és a Szovjetunió felbomlásával elveszett az addig markánsan élő ellenségkép, és a volt kommunista országtól való félelmet felváltotta a romokon szabadon garázdálkodó nukleáris bűnözőktől való rettegés. Ennek legékesebb példái a James Bond sorozat kilencvenes években készült részei, amelyek erre a paradigmaváltásra rezonálnak (példaszerű főgonosz ebből a szempontból A világ nem elég című 1999-es mozi terroristává lett ex-KGB ügynöke!).
 

Az arab megszállott

Az arab világban játszódó, az olajproblematika körül forgó zsánerfilmek közül kiemelkedik a Sziriana cimű 2005-ben készült film, főként azzal az igényével, hogy megpróbálja a terrorizmus mindennapjaival átitatott közel-keleti káoszt plasztikusan megragadni – több kevesebb sikerrel.
 

A homályos hátterű ámokfutó

Szemben a természeti katasztrófákkal és az olyan tragédiákkal, amik látszólag az emberi tevékenységtől függetlenül következnek be, a terrorizmusban a tettes és az áldozat könnyen azonosítható. Ami az egész irracionális és démoni jelleget adja az értelmezésben, az az áldozatok és a helyszínek esetlegessége, és a háttérben sejtett erők ördögi mivolta és felfoghatatlansága. A terrorista ebben a démonikus arctalanságában lesz megfoghatatlan, így gyakorlatilag az égből bármikor váratlanul lesújtó ítélet eszközévé válik – hiába van a filmben és a tömegkultúrában nevén nevezve és archoz kötve – és lényegileg megismerhetetlen. Erre a gondolatra épül Oliver Stone 2006-os World Trade Center című filmje.
 

Kubiszyn Viktor

• Cimkék:
Moszkva öngyilkos merénylet terrorista ámokfutó bűnöző James Bond ügynök World Trade Center

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére