Bagdy Emőke a gyermeknevelésről és a párkapcsolati dinamikáról

Ölelés, csók, simogatás (I. rész)

Többször hallottuk öntől, hogy az ember nem tud létezni a testi érintés nélkül. Mi történik, ha ez hiányzik az életünkből?

Az ember alapvetően társas lény. Szükségünk van egymásra. Ennek elemi kifejezési formája az érintkezés, testi egysége pedig az érintés. Az érintés puszta látványa is azonnal pozitívan befolyásolja lelkiállapotunkat. Ha például látunk egy édesanyát, aki megsimogatja a gyermekét, már jó érzés tölt el bennünket. Ha valakivel érintő kapcsolatban voltunk, amikor elengedjük a kezét, utána a szemünk olyan mozgásokat végez, mintha még hozzánk érne, megölelne vagy elutasítana. Elég, ha azt mondja, hogy megölellek, akkor bennünk ennek megfelelő érzések keletkeznek. A testünk emlékezik arra, hogy milyen volt a korábban már megtapasztalt érintés. Az érintés azt jelenti: „van közünk egymáshoz”. A szociális érintkezés, a kommunikáció az érintést helyettesíti az emberi kapcsolatokban.

Tehát az érintés ebben az értelemben is végigkíséri az életünket. Hogyan változik a jelentősége az egyes életszakaszokban?

Az érintés-szükséglet alakulása sajátos dinamikát mutat. A legelső korszak a totális testi egységből, anyánk testéből vezet át a születés utáni szimbiózisba. Ezt képviseli például a babát hordozó anya, aki nagy testfelületen tudja a kisbabát tartani, így kiterjedt területen tud bőrkontaktust teremteni vele. Ahogy később a gyermek mozgása fejlődik, önállósodás figyelhető meg. Eltávolodik a szülőtől, ugyanakkor az ő ölelő karjaiba fut vissza. Ezt a mozzanatot szépen őrzi a magyar nyelv a „jó karban lenni” kifejezésben. Kétéves korban, amikor az énünk építgeti a saját kis autonómiáját, másnak nem engedi meg a beavatkozást. Ekkor „az ölelj át szorosan” szükséglet átmegy „a tegyél le, hagyj magamra” korszakba. Az alapvető kapcsolatokban, így az anya-gyermek, apa-gyermek érzelmi kötésekben azonban fontos marad, hogy „légy az én biztonságom, oltalmam, adj nekem szeretetet.” Ez a dinamika. A személyiségfejlődés szakaszváltásaiban később ismét felfokozódik a biztonságszükséglet: erősebb lesz az oltalmazás igénye. A kötődési minta is a korai anya-gyermek kapcsolatban formálódik ki. Ez nagyban meghatározza, hogy később a felnőtté váló személy a párkapcsolatban mennyire tud szeretetet adni, elfogadni és viszonozni; mennyire lesz féltékeny, gyanakvó, önbizalom-hiányos vagy bizalmatlan. Az óvodában a gyermek jórészt a nemére jellemző alapvető viszonyulási mintákat gyakorolja. Játéktevékenységében mindazt tetten érjük, amit otthonról hoz magával, a szüleivel való érzelmi azonosulás lenyomataként.

A kisiskolás korra mi a jellemző?

A közvetlen testi kontaktus kisiskolás korban már nem elsődleges. Ilyenkor a diák fizikai és mentális teljesítménye, ügyessége kerül előtérbe. Szüleitől átpártol a gyerektársakhoz. A személyiség alakulásának identitásépítő, kritikus időszaka a kamaszkorral kezdődik, tíz- és húszéves korunk között birkózunk a szüleinkkel, a világgal. A másik nemmel való kapcsolatunkban ekkor használjuk fel mindazt, amit azonos nemű szülőnktől tanultunk. Az érés során a testi kontaktus szükséglete a szexuális vággyal áthatva elementárissá válik. A fiatal felnőttkor szerelmeiben ismét felújul az „ölelj át szorosan” szükséglete – ezt már a választott párunkkal éljük meg. A szerelmi szimbiózis után ismét erősebbé válik az autonómia igénye, a közös gyermek megérkezése viszont újra előhívja az „ölelj át szorosan” fázist. A baba működtetni kezdi saját, mélyen bevésődött kapcsolati mintáinkat. Anyaként például önkéntelenül úgy viselkedünk gyermekünkkel, ahogy édesanyánk velünk. Tehát egy jó anya sokszorosan az, mert egyszersmind gyermekét is hozzásegíti, hogy majdan jó anya legyen. Az anyai funkcióban megújuló érintés-szükséglet a gyermek csecsemő- és kisdedkorában jelenik meg a legaktívabban. A szeretetkapcsolatban az ölelés, a csók, a simogatás fontos marad még akkor is, ha a családi szokásokban az érintés-ölelés nem jellemző; ilyenkor a kifejezési formák diszkrétebbek.

Mi történik, miután „kirepülnek” a gyerekek?

A férfi inkább feminizálódik, több gyengédséget szeretne kapni, a nő pedig kicsit határozottabbá és keményebbé válik – mondhatni maszkulinizálódik. Később, hatvanas éveikben viszont mindkettőjükben növekszik az igény a gyengédségre. Ismét kialakul az érintéses testiség vonzereje. Azok a párok, akik együtt tudják megérni ezt a kort, nagyon gyöngéden, szerető szívvel képesek együtt lenni, hiszen ekkorra mindkettőjükben ismét él a testi érintés utáni vágy. Visszajutnak ahhoz a szeretetképességhez, amit kora gyermekkorukban megéltek. Ezért lehetnek nagyszerű nagyszülők, feltétel nélküli szeretetet adva unokáiknak.

                                                                                 Sz. Kiss Mária
 

• Cimkék:
ölelés csók simogatás gyengédség Bagdy Emőke testiség

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére