Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
2010-10-24 04:03:00

Bagdy Emőke a gyermeknevelésről és a párkapcsolati dinamikáról

Ölelés, csók, simogatás ll.rész

Határozottan, keményen tanítja a szeretet alapú ellenkultúra megvalósítását Prof. Dr. Bagdy Emőke pszichológus. Az ismert kutató-szakíró életével is hitelesíti gondolatait. Negyvennyolc évig, férje haláláig élt házasságban.

A kapcsolataink működését vizsgáló népszerű amerikai pszichológus, Gary Chapman az öt fő szeretetnyelv között – az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás és a szívességek mellett – említi a testi érintést. Ön szerint kiemelt jelentőségű ez utóbbi?

Mindenképpen. Chapman is hangsúlyozza, hogy a pár több mint az egy plusz egy. A „mi” olyan entitás, amely saját maga alakítja ki az együttélés normáit. Egy férfi és egy nő között mindaz megtörténhet, amire mindketten igent mondanak. Finom dinamika ez két ember között, amire nem adható kész recept. Alapja a szeretet és a tisztelet, amely az érintésekben éppúgy kifejezésre jut, mint az érintkezés legfőbb szociális formájában, a kommunikációban. Hosszú fejlődési út az, amelyben meg kell tanulnunk a legalapvetőbbet: a kötődés biztonságát, az érintések és érintkezések kultúráját, a kapcsolatot erősítő-védő kommunikációt.

Képünk illusztráció

Elvben mindez nagyon jól hangzik, de a mai konzumkultúra nem ebbe az irányba viszi az embert. A „vedd meg, dobd el, ne javítsd meg, cseréld le” parancsa az emberi kapcsolatokban is megjelenik: azáltal, hogy nem kötődünk tartósan senkihez. Nehezen köteleződünk el, nem javítunk, ha baj van, hanem eldobjuk a másikat. Mit lehet ez ellen tenni?

Nekünk kell megjelenítenünk egy ellenkultúrát; ennek legbiztosabb módja a mintanyújtás. Arra tanítsuk meg gyermekeinket, hogy milyen az egymáshoz közeledő, szeretetteli, egymást tisztelettel elfogadó kapcsolat. Ezt csak úgy lehet átadni, ha az anya és az apa ezt a mintát teszik követendővé. A mintaadás szempontjából a legapróbb történések is számítanak: ha egy vitában például nem azt mondjuk a másiknak, hogy hülye, hanem azt, hogy nagyon szeretlek, de most butaságot mondtál, akkor a gyerekünket is megtanítjuk a másik énjének a tiszteletére. Soha senkinek nincs ugyanis joga a másikat egy vitában elítélően minősíteni. Hiszen csupán arról van szó, hogy a saját szemüvegén át mindenki másként látja a világot. A tisztelet első tétele, hogy a másik embert nem alázhatjuk meg, bármiről is legyen szó. Ez az alaptétel megtanulható, de folyamatosan kell gyakorolni is. Kölcsönös tisztelet nélkül a szeretet sem az „igazi”, mert nem tud mélyen gyökerezni. Ezért fontos az empátia; hogy éppen azt tudjuk megtapasztalni, mit élhet át a társunk, amikor velünk így vagy úgy viselkedik. Az érintés kultúrája az érintkezési, azaz a kommunikációs kultúra alapját képezi. Életutunk során ez az első és egyben a végső kifejezési formánk annak közlésére, hogy fontosak vagyunk egymás számára.

                                                                                   Sz. Kiss Mária

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.