Korlátlan hatalommal rendelkezik a pápa

Kezdődnek a papszentelések: így néz ki a katolikus hierarchia

Napjaink legrégebbi folyamatosan működő intézménye a katolikus egyház, amelynek vallási és világi keretei lassan, évszázadok folyamán alakultak ki, de korántsem mondhatjuk, hogy már nem fog változni. De hogyan is néz az egyház hierarchikus felépítése?

1. Először is: kicsoda a pápa, és mit csinál?

A szó görög eredetű és papát, atyát jelent. A római katolikus egyház legfőbb egyházi hatósága a pápa, akinek a hatalma egyetemes, az egész egyházra kiterjed. Tulajdonképpen korlátlan hatalommal – törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalommal – rendelkezik, hiszen ember nincsen fölötte, világi hatalom nem korlátozhatja. Igaz, a történelemben több példát is találhatunk arra, hogy a pápát valamilyen formában megpróbálták tevékenységében befolyásolni, vagy éppenséggel korlátozni. Püspökségeket alapíthat – ő nevezi ki a püspököket is –, bíborosokat kreálhat, egyetemes zsinatot hívhat össze, nagyköveteket – nunciusokat – küldhet az államfőkhöz. Tevékenységében a püspöki szinódus, a bíborosi kollégium és a római kúria segíti, ám a döntő szó minden esetben a pápáé.

A pápa a katolikus hagyományban Szent Péter utóda, azé a Péterré, akire Jézus az egyházat bízta. A legfőbb hatalmat akkor nyeri el, amikor a konklávén elfogadja a megválasztását – ha azonban megválasztásakor nem lenne püspök, noha erre gyakorlatilag nem sok esély lenne, akkor előbb püspökké kellene őt szentelni, és csak azután kezdhetné meg a működését. Ennek nemcsak az az oka, hogy a pápa Róma püspöke is, hanem az is, hogy ő a püspökök testületének a feje. A pápát majd’ ezer év óta a bíborosok választják, napjainkban erre azok a bíborosok jogosultak, akik még nem töltötték be a 80. életévüket. Noha az egyházi jog nem írja el, de a XIV. század óta mindig bíborost választottak az egyház látható fejévé, aki haláláig látja el a tisztségét – vagy a lemondásáig.

2. Lehet-e eretnek a pápa, vagy megbolondulhat-e?

Ez egy érdekes kérdés, több vélemény is kialakult erről, de a válasz – persze, ha egyáltalán van – nem egyszerű, mert ki az, aki eldöntheti, hogy eretnek-e a pápa? Már írtuk, hogy fölötte ember nem ítélkezhet – ráadásul, ha „ex catehdra” nyilatkozik, akkor tévedhetetlen. Nem tudni,  mi történik, ha például magatehetetlenné válik, megbénul, kómába esik vagy netán elborul az elméje. Más ugyan nem taszíthatja le a pápai trónról, de ő szabad akaratából lemondhat. De nyitva mard a kérdés, beszélhetünk-e ezekben az esetekben szabad akaratról.

3. Kik a bíborosok, és mit akarnak?

Hivatalosan: a Római Szent Egyház bíborosai. Más szóval, a kardinálisok: a magyar elnevezés az öltözékük színére utal, vagyis arra a színre, ami arra emlékezteti a bíborosokat, hogy az egyházat akár a vérük ontásával is védelmezniük kell. Ők az egyház – régies szóhasználattal – fejedelmei, akik megválasztják és működése alatt a tanácsaikkal segítik a pápát. Ha kinevezésükkor még nem lennének püspökök, akkor püspökké kell szentelni őket. Bár ha valamilyen sajátot okból kifolyólag ez nem lenne lehetséges, akkor a pápa ez alól felmentést adhat: II. János Pál esetében volt is erre példa.

A pápa a bíborosokat saját akaratából nevezi ki. Régebben az egyház bármelyik tagját bíborossá kreálhatta a pápa, ma már azonban az előírás szerint, legalább áldozópapnak kell lennie. A kinevezendő bíborosok kihirdetése a konzisztóriumon történik. Régebben ennek ünnepélyes formája is volt: a nem Rómában lakó, leendő bíborosnak a pápa egyik nemesi testőre vitte el a bíborosi kalapot, s ezt követően, amikor az új bíboros Rómába ment, került sor az ünnepélyes avatásra. Ma a pápa helyezi az új bíboros fejére a vörös birétumot. Ám előfordul, hogy a pápa ugyan valakit bíborossá kreál, de a nevét nem hozza nyilvánosságra: ez az úgynevezett „in pectore” kínevezés, vagyis a pápa a szívében őrzi az illető nevét, de amíg nem hozza nyilvánosságra a nevet, addig a jelölt nem gyakorolhatja a bíborosi jogait és nem terhelik a kötelezettségek.

Azok a bíborosok, akik nem megyéspüspökök, kötelesek Rómában lakni – természetesen, ez alól is a pápa adhat mentességet. A bíborosok is kötelesek – a többi paphoz, püspökhöz hasonlóan – a hetvenötödik életévük betöltésükkor nyugdíjazásukat kérni, és nyolcvan éves korukban megszűnik a pápaválasztási joguk is.

4. És a püspökök?

Katolikus hagyomány szerint az apostolok utódai a püspökök, akik a püspökszenteléssel nyerik el a megszentelői, tanítói és kormányzói hatalmukat. A pápa nevezi ki őket, de Magyarországon például 1918 előtt a király gyakorolta ezt a jogot s a pápa utólagosan erősítette meg a kinevezést – ez a főkegyúri jogból fakadt, s a király nemcsak püspököt, hanem többek között oszlopos kanonokokat is nevezett ki. A püspöki hatalom korlátozott, arra a területre szól, amely területre a pápa kinevezte a püspököt. Ma két püspököt különböztetünk meg: megyéspüspököt és címzetes püspököt. Hazánkban 1918 előtt még választott püspökök is voltak: ez a tisztség kitüntetés volt, a cím viselőit nem is szentelték püspökké.

A megyéspüspök egy-egy egyházmegye élén áll és egyházkormányzati hatalma az egyházmegyéjében teljes körű. Évente köteles részben vagy egészében végig látogatni az egyházmegye plébániáit, ötévenként köteles a pápának írt jelentésben beszámolni az egyházmegye helyzetéről és – elméletileg – ugyancsak ötévente „ad limina” látogatáson kell megjelennie a pánál, és az Apostoli Szentszék különböző hivataliban részletesen is be kell számolnia az egyházmegyéjéről. Ez az ötévenkénti „ad limina” – a szó jelentése: a küszöbhöz – látogatás nem mindig jön össze időben: általában erre a látogatásra egy-egy ország püspöki karra együttesen utazik és előfordul, hogy különböző okokból éveket csúszik egy-egy ilyen látogatás.

Előírás, hogy a püspök karácsonykor, a nagyhéten, húsvétkor, pünkösdkor és az úr napján – súlyos és sürgős esetektől eltekintve – nem lehet távol az egyházmegyéjétől. Az egyházmegyei törvényhozói jogkörét személyes kell gyakorolnia, ám a kormányzói feladatában a helynökei segítik, a bírói hatalmában pedig az egyházmegyei bírák. A püspök köteles kinevezni általános helynököt, aki az egyházmegyében teljes jogkörrel segíti őt. A püspöki helynökök kinevezése azonban nem kötelező, őket a püspök szükség szerint egy-egy feladat ellátására nevezi ki, olykor meghatározott időre.

Régebben a püspököt a káptalan – főegyházmegyékben a főkáptalan – segítette, napjainkra azonban ezt a feladatot átvette az egyházmegyei püspöki szenátus. A címzetes püspököt akkor nevez ki a pápa, ha valaki olyan fontos egyházi beosztást kap, amelynek a tekintélye megkövetelheti, hogy viselője püspöki ranggal bírjon: legyen az mondjuk egy római kúriai beosztás, vagy egy egyházmegyében valamilyen jelentősebb tisztség. A címzetes püspököket egy-egy ma már nem létező egyházmegye címére nevezi ki a pápa. A segédpüspöki tisztség – noha viselője felszentelt püspök – valójában hivatali beosztást jelent, koadjutor püspök pedig utódlási joggal rendelkező püspök. Egy-egy országban a püspöki konferencia – de nagyobb országban, mint például Olaszországban, ahol rengeteg egyházmegye található, több püspöki konferencia is tevékenykedik – fogja össze a megyés- és a címzetes püspököket. A püspököknek is be kell nyújtaniuk a lemondásukat hetvenöt éves korukban, amit a pápa vagy elfogad, vagy meghosszabbítja a püspök szolgálatát.

5. És mi különbözteti meg a püspököt az érsektől?

Tulajdonképpen, az érsek „fő” püspöknek is tekinthető – több nyelvben egyébként főpüspöknek is nevezik – a feladati is nagyjából megegyeznek a püspök feladatival. Ha az egyházmegye élén érsek áll, akkor az egyházmegye megnevezése: főegyházmegye. Több egyházmegye úgynevezett egyháztartományt alkot és az egyháztartomány élén álló érseket metropolitának nevezik. A metropolita – hatalma jelképeként – egy háromujjnyi széles gyapjúszalagot, palliumot kap, amit a metropolita a kinevezésétől számított három hónapon belül köteles a pápától kérni. A palliumok az átadásuk előtt Szent Péter sírján nyugszanak és a metropolita halála után vele együtt temetik el.

6. Van még valaki?

Hogyne. Az esperes: valójában ez hivatali beosztás, amelyet viselője nem szenteléssel, hanem kinevezéssel nyer el. Régebben a püspök szabad akaratából nevezte ki az espereseket, ma nem ritkán az egyházmegye papságának választása alapján. Feladata nem csupán az ellenőrzés, hanem a közös lelkipásztori munka összehangolása is. Az esperesi kerületben több plébánia található, több esperesi kerület főesperességet alkotott.

És végül, de nem utolsósorban a plébános, az egyházközségnek, vagyis a plébániának a püspök által határozatlan időre kinevezett lelkipásztora. Feladata az evangelizáció, a misemondás és a hitoktatás mellet a hivatalvezetési teendők ellátása. Ő gondoskodik a plébániai anyakönyvek vezetéséről és őrzéséről. A plébánost munkájában a káplán – néhol plébános-helyettesnek nevezik –segíti, akit szintén a püspök nevez ki. Hetvenöt éves korában a plébánosnak is le kell mondania és kérnie a nyugdíjazását.

7. Ez azért elég katonás rend, nem?

Sokan valóban a katonai hierarchiához hasonlítják. Kétségtelen, az egyházban is érvényesül egyfajta szigorú alá és fölé rendelési viszony. Bárhogyan is vélekedhetünk erről, sohasem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy „a lelkek üdvösségének az egyházban mindig a legfőbb törvénynek kell lennie” – ahogyan ezt az Egyházi Törvénykönyv utolsó mondatában is olvashatjuk.

Simon F. Nándor

• Cimkék:
katolikus hierarchia papszentelés püspök pápa érsek plébános pap

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére