Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szűcs Sándor blogbejegyzése
2011-05-08 19:29:00

Hímsoviniszta vonások a keresztény hagyományban

Tíz hazugság, amit az egyház mond a nőknek

Szomorú és szégyenletes, hogy Isten Igéjét férfiak arra használják, hogy betörjék, megregulázzák, kordában tartsák, engedelmességre kényszerítsék azokat, akiket állítólag szeretnek.

Pár éve írtam egy cikket azokról a hazugságokról, amiket az egyház mondott a nőknek történelme során. A forrásom egy 2000-ben kiadott könyv volt, J. Lee Grady „Tíz hazugság, amit az egyház mond a nőknek” című tanulmánykötete,amely lerántja a leplet olyan tévedésekről, hazugságokról, rossz beidegződésekről, amelyek nyomorítják az egyházat.

Az Egyesült Államokban a vallásos családok a második helyet foglalják el a nőkkel szembeni családon belüli erőszakos cselekedetek számát illetően. Csak az alkoholisták családjai előzik meg őket! Ráadásul itt elsősorban az evangéliumi keresztényekről van szó. És még valami: egy általam nagyrabecsült, Amerikában végzett, de 2000 óta itthon praktizáló keresztény pszichológus azt mondta, nehogy azt gondoljuk, hogy Magyarországon mások az arányok!

Az apropója annak, hogy újból előveszem a témát az, hogy ez a könyv végre megjelent magyarul. Nem valamiféle liberális vagy feminista teológiáról van szó (a könyvet férfi írta, akinek négy lánya van), hanem a Biblia helyes értelmezéséről, és az egymás iránti helyes szeretetről.

Íme kezdetnek néhány idézet az egyház nagyjaitól, akikre felépült a kereszténység kétezer éves története és tanítása (az, hogy e kérdésben durván tévedtek vagy hibáztak, egyáltalán nem jelenti, hogy munkásságuk hiábavalóság lett volna, és ne kéne mélyen tisztelnünk őket).

„Mi a különbség, akár feleség, akár anya? Ő mindig Éva, a kísértő, és ezt minden nőről tudnunk kell… Nem látom, mi haszna lehet a férfinak a nőből, hacsak nem az, hogy gyereket szüljön neki.”
Augustinus

„A nő a legtökéletesebb állapotában arra teremtetett, hogy engedelmesen szolgálja a férfit.”
John Knox

„A nő hiányos és satnya, mert a férfi magvában lévő aktív erő hajlamos tökéletes hímnemű utódot létrehozni, míg a nő az aktív erőbe került hibából születik.”
Aquinói Tamás

„A férfiaknak széles a válluk és keskeny a szájuk, ezért intelligensek. A nőknek ezzel szemben keskeny a válluk és széles a szájuk. A nők teremtettségi vonásai mutatják, hogy otthon kell maradniuk, mert széles a csípőjük és tomporuk, amin ülhetnek, hogy őrizzék a házat.”
Luther Márton

„A gyülekezet iránti tiszteletből nem helyes, ha egy nő maga olvassa fel a törvényt. Szégyen, ha a nő hallatja hangját a férfiak között. A nő hangja szennyes mezítelenség.”
Talmud

„Nem tudjátok, hogy mindegyikőtök egy Éva?! Isten nemetekre kirótt büntetése korunkban is érvényes. Ti vagytok az ördög kapuja! … Még Isten Fiának is meg kellett halnia a rátok rótt büntetés, vagyis a halál miatt!”
Tertullianus

„A nő kezdettől fogva gonosz volt: a halál kapuja, az ördög tettestársa, a megtévesztés kútfeje, az Isten szerinti munka gátja, a szenteket rohasztó rozsda… Íme a nő, a bűn bajnoka, az ördög fegyvere, a vétek anyja és az ősi törvény megrontója!”
Salimbene, 13. századi ferences szerzetes

„Amíg az asszony a szüléssel és gyermekekkel foglalkozik, különbözik a férfitól. De ha inkább kívánja Krisztust szolgálni, mint a világot, akkor megszűnik nőnek lenni, és immár férfinak neveztetik.”
Jeromos, a Vulgata fordítója

 

 

Ma is léteznek  hazugságok, amik börtönbe zárják a  nőket. Íme tehát a könyv alapján tíz hazugság egy-egy mondatban:

1. Isten alsóbbrendűnek teremtette a nőket, akik „arra valók”, hogy a férjüket szolgálják, ellássák és kielégítsék. Mindezek alapvető kötelességeik.

2. Nők nem kaphatnak semmiféle vezetői tisztséget és szolgálatot a gyülekezetben. Ha erre vágynak, már az is bűn.

3. Nők nem taníthatnak a gyülekezetben, főleg nem férfiakat. Nem prédikálhatnak, nem hirdethetik az igét, nem evangélizálhatnak (nyilvánosan). Legfeljebb nőket taníthatnak, az idősebbek a fiatalabbakat (de néhol ezt is csak férfi vezető felügyelete mellett).

4. A férfi a család papjaként képviseli a nőt Isten és a gyülekezet előtt is – a nő önmaga erre nem alkalmas vagy nem méltó. Semmilyen döntésében és megnyilvánulásában nem kerülheti meg a férfit, mint a család papját és vezetőjét, akinek áment kell mondania a nő kérésére.

5. A nőt a szolgálatában „be kell fedeznie” egy férfinak – különben alkalmatlanná és hiteltelenné válik a szolgálata. Hogy mit jelent a befedezés, ez változó, a lényeg a férfi által való hitelesítése minden nemű női szolgálatnak.

6. Az erős vezető képességgel és ambíciókkal rendelkező nők komoly fenyegetést jelentenek az egyházra (és a férfiakra). Az ilyen nők veszélyesek, akiknek „vissza kell nyesni a szárnyaikat”, mielőtt rossz példát mutatnak a többi nőnek is a gyülekezetben.

7. A nők bűnösebbek és kísérthetőbbek, mint a férfiak, (itt mindig az Éva-sztori a hivatkozási alap), és a Sátán számára alkalmasabb eszközök az egyház rombolására, mint a férfiak.

8. Nők nem lehetnek teljesek és áldottak férj és gyerekek nélkül. Mind az egyedülmaradás, mind a gyermektelenség átok. A nő számára a beteljesedést csak a férj és a gyerekek adhatják meg, addig „nem teljes”.

9. A keresztény nőknek otthon a helyük! Neveljék a gyereket és lássák el a családjukat! Ha lehet, ne dolgozzanak (legfeljebb akkor, ha szükség van a keresetükre), de semmiképp ne vállaljanak magasabb, vezetői beosztást. Illetlen, hogy sikeresebbek legyenek, nagyobb pozícióban vagy több fizetésért dolgozzanak, mint férjük, akit ezáltal megszégyenítenének.

10. A nőknek minden helyzetben engedelmeskedni kell a férjüknek / a gyülekezetben a férfi vezetőknek. A kötelező engedelmesség érvényes a gyülekezeti dolgokra éppúgy, mint a családi döntésekre vagy például a férfiak szexuális kielégítésére.

Majd mindegyik állítással valamilyen formában magam is találkoztam mai, magyar, evangéliumi gyülekezetekben az elmúlt tíz évben. Láttam megtört asszonyokat, és bibliai tanításokkal visszaélő férjeket is. Szomorú és szégyenletes, hogy Isten Igéjét férfiak arra használják, hogy betörjék, megregulázzák, kordában tartsák, engedelmességre kényszerítsék azokat, akiket állítólag szeretnek. De mindig felmerül bennem a kérdés, hogy valójában milyen is ez a szeretet? És a legfurcsább, amivel olyan sokszor találkoztam, hogy a szó szerint megalázott és elnyomott nő még így is szereti a férjét, és abba kapaszkodik, hogy ez így van rendjén – mert akkor nem kell szembesülnie azzal, hogy a férje voltaképpen mit is tesz vele.

Azt hiszem, szükségünk van arra, hogy végre lerántsuk a leplet az elhallgatott, tabuként kezelt témákról az egyházban, amiről nem illik beszélni – bár a legtöbben sejtjük, látjuk, hogy létezik.

Ebben segíthet J. Lee Grady könyve.

 

forrás: www.apcsel29.hu

 

Szűcs Sándor összes blogbejegyzése

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Gender
  • Kövér, fekete asszonyság az Isten?
  • Szomorú kitekintés: egyháztagok is verik a nőket
  • Kirekesztett afgán nők: milyen élet vár rájuk?
  • Nevek harca a bíróságokon
  • Szilveszteri üzenet a ribancoktól
  • TOP 5 hely, ahol nem számít a nők élete
  • Reformáció és a nők: evangélikus szemmel
  • A nemi erőszak az új főügyész célkeresztjében
  • Nem vetette el gyermekét, megalázták
  • Nők kapták az idei Nobel-békedíjat

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.