Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-12-19 20:30:00

Szembe ment a hatalommal a terhes katonanő

Nem vetette el gyermekét, megalázták

Egy volt amerikai katona bombát robbantott azzal a beszámolójával, amelyben lerántja a leplet arról, hogy milyen nyomás alatt vannak azok a katonák, akik a kiküldetésük alatt teherbe esnek.

Iraki bevetése alatt esett teherbe egy katona. Amikor úgy döntött, hogy megtartja a babát, nem is gondolta volna, hogy ezzel mennyire szembemegy a sehol le nem fektetett, ám mindenkitől elvárt normától, hogy vetesse el magzatát. A megpróbáltatásairól egy blogban számolt be.


A belső béke keresése

A Minnesota államból származó, 27 éves Bethany Saros iraki kiküldetése alatt esett teherbe. Akkor már öt éve a hadseregben szolgált, amihez középiskola után csatlakozott. Túl volt ekkorra már egy elrontott házasságon és egy nemi erőszakon, az alkoholizmusból kifelé lábalt. Az iraki misszióval épp az volt a célja, hogy kiszakadjon addigi életéből. Gyerekkori vallásos élményeiből rémlettek ugyanis a szentek, akik otthagyták mindenüket, hogy a sivatagban megtalálják a belső békét. Ezt kereste Bethany is.

Az iraki élet azonban nehezebb volt, mint sejtette, így a magány és a kétségbeesés egy férfi karjaiba vezette őt. Mivel védekeztek, meglepetésként érte a pozitív terhességi tesztje: „hirtelen kifutott a vér az arcomból – ha a tesztnek harangjai lettek volna, felverték volna az egész tábort". Ami azonban még a teszt eredményénél is jobban megdöbbentette, az a társai reakciója volt. Az izolált, piciny közösségben gyorsan híre ment a dolognak, egy idő után pedig Bethany már az orvosok szemébe sem tudott őszintén nézni, félve rosszalló tekintetüktől.

A hadseregben ugyanis az a helyes magatartás, hogy ha egy nő kiküldetése alatt teherbe esik, akkor abortál, és folytatja a munkáját. Ha valaki mégis az anyaságot választja, akkor azt úgy értékelik, mintha direkt ejtette volna magát teherbe, hogy kiszabaduljon a munkájából. „Soha senki nem mondta nyíltan a szemembe, hogy csalódtak bennem, de láttam a feletteseim szemében. Gratuláltak nekem, de érezni lehetett, hogy úgy gondolják, elárultam őket.” Kérdezgették, hogy mik a tervei, marad-e a hadseregnél, azaz elveteti-e a gyereket – mivel az apajelölt időközben otthagyta, egyedülállóként ezt gondolták számára a legjobb megoldásnak.

Ahelyett, hogy bárki is értékelte volna felelősségteljes szülői döntését, mindenki szimulánsnak tartotta, amiért a gyerekkel kibúvót keres a munkája alól. Végül meglepetésére az egyik legszigorúbb felettese nyugtatta meg, bátorítva: hagyja ott a katonai pályát. Ez a végső lökés segített neki a döntésben, ám a megalázások sora ezzel nem ért véget.

Amikor hazaért az Egyesült Államokba, a leszereléshez szükséges procedúrák során még rengeteg becsmérlő pillantást kellett kiállnia. Az orvosi vizsgálaton a doktor például gunyorosan ekképp köszöntötte: „És volt elég hely a repülőn az összes hazatérő kismamának?”

 

Tóth Miklós

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Abortusz
  • Új holokauszt – kiirtják az örmény lánygyermekeket?
  • Betiltották volna az abortuszellenes darabot a szocialisták
  • Folytatódhat az Úristen videójátéka
  • Így változtatnák az abortusztörvényt
  • A hatóság vizsgálja, miért szülhetett nyolc gyereket
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Abortusz: miért nem?
  • Mégsem vonták el az abortuszra szánt pénzt
  • Abortusz helyett: több ezren választották az örökbeadást
  • Adóforintok a halál kultúrájára?
  • További cikkek Gender
  • Kövér, fekete asszonyság az Isten?
  • Szomorú kitekintés: egyháztagok is verik a nőket
  • Kirekesztett afgán nők: milyen élet vár rájuk?
  • Nevek harca a bíróságokon
  • Szilveszteri üzenet a ribancoktól
  • TOP 5 hely, ahol nem számít a nők élete
  • Reformáció és a nők: evangélikus szemmel
  • A nemi erőszak az új főügyész célkeresztjében
  • Nők kapták az idei Nobel-békedíjat
  • Kiűzik a nőiséget Jeruzsálemből?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.