EU-Kína: meleg kézfogások egy diktatúrával

Szemellenzőt milliárdokért cserébe

Magyarország soros EU-elnökként májusban újabb jelentős politikai eseménynek adhatott otthont – a hónap elején Gödöllőn tartották a „EU-Kína stratégiai párbeszéd” elnevezésű egyeztetési fórumot. A jövő ősszel esedékes, évenként megrendezésre kerülő EU-Kína Csúcs előtt a gödöllői találkozó különös jelentőséggel bírt, és remek alkalmat biztosított a feleknek, hogy újfent megerősíthessék az együttműködés iránti elkötelezettségüket.

Csak  a szépre emlékeznek

A híradások szerint a megbeszélések hagyományosan sokrétűek voltak – a kereskedelmi kérdések mellett szóba kerültek emberi jogi kérdések és aktuálpolitikai események is. Az egyértelműen pozitív hangvételű egyeztetést követő sajtótájékoztatón Taj Ping-kuo kínai államtanácsos és Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője egymást túllicitálva igyekeztek az európai-kínai kapcsolatok kedvező alakulásáról beszámolni.

A Kínai Népköztásaság és az Európai Unió viszonya azonban korántsem volt mindig ilyen felhőtlen. Elég csak visszagondolni a 2008-as francia EU-elnökség idején történt fiaskóra, amikor Peking egyszerűen lemondta az év végére tervezett EU-Kína csúcsot, miután Nicolas Sarkozy francia elnök bejelentette, hogy hivatalos találkozó keretében fogadja az európai látogatáson lévő dalai lámát. Az elmaradt konferenciát később ugyan pótolták – 2009 tavaszán Prágában látták vendégül a feleket –, de a 2008-as évet azóta is mint az európai-kínai kapcsolatok mélypontjának időszakát szokás emlegetni politikai körökben.

Nem ezt mutatják azonban a számok. Hiába kerültek ugyanis előtérbe az elmúlt években több ízben is a Kína és Európa közötti (politikai) ellentétek, a két régió közötti gazdasági kapcsolatok az elmúlt húsz évben szinte töretlenül fejlődtek, aminek eredményeként napjainkra az Európai Unió Kína elsőszámú kereskedelmi partnere lett. Hogyan jutottunk el idáig, és milyen változások várhatóak a következő években?

Biznisz és fegyverembargó

Az Európai Közösség viszonylag későn, 1975-ben vette fel a diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal. A politikai közeledést tíz év elteltével gazdasági siker koronázta, 1985-ben történelmi kereskedelmi és együttműködési egyezményt kötöttek a felek, amely hosszú évekre meghatározta az Európa és Kína közötti gazdasági kapcsolatok alakulását.

Mindezt az tette lehetővé, hogy Peking 1978-ban átfogó gazdasági reformok végrehajtása mellettt döntött: nyitott a világpiac felé, és a nyolcvanas évekre a tervgazdálkodás modelljét a szociális piacgazdasággal felváltva a korábbitól teljesen eltérő pályára helyezte az ország fejlődését. Az új gazdasági környezet fokozatosan teret engedett az európai gazdasági szereplőknek is a korábban zárt kínai piacokon, ezért logikus lépésnek tűnt, hogy 1988-ban az Európai Bizottság önálló kirendeltséget nyisson Pekingben.

A kapcsolatok fejlődése azonban az 1989-es Tienanmen téri események után gyorsan megtorpant. Az Európai Közösség az elsők között ítélte el a kínai hadsereg erőszakos bevatkozását, amelynek csaknem háromezer, Kína demokratikus átalakulásáért tüntető fiatal esett áldozatául. Brüsszel az együttműködési projektek jegelése mellett döntött, és határozatlan időre felfüggesztette a magas szintű kétoldalú találkozókat is. Emellett szinte azonnali hatályal fegyverembargót is bevezetett Kínával szemben, amely a sorozatos pekingi felhívások ellenére a mai napig nem került feloldásra.

A rendszerváltozások után

A kapcsolatok felmelegedésére egészen 1994-ig kellett várni – ekkora azonban érvényesült a pragmatista hozzáállás, és a politikai aggályokat háttérbe szorítva Kína mint egyre jelentősebb globális gazdasági és politikai szereplő jelent meg a brüsszeli döntéshozók szemében – ennek eredményeként új fejezet kezdődött az EU-Kína kapcsolatok történetében. Az Európai Bizottság hivatalos dokumentumai három fő irányvonal mentén jelölték ki a további együttműködést, ennek jegyében a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése és az EU-Kína együttműködési program mellett fontos szerepet kell, hogy kapjon a politikai párbeszéd is, amelynek többek között emberi jogi kérdések tekintetében kívánja közelebb hozni Kínát az európai értékekhez.

Az újbóli közeledés megkoronázásaként a felek 1998-ban Londonban magas szintű találkozó keretében egyeztettek, lefektetve az évente megrendezésre kerülő EU-Kína csúcstalálkozó hagyományát. A 2001-ben kötött teljes partnerségi kapcsolatot 2003-ban stratégiai partnerség váltotta fel, amit egy sor hivatalos dokumentum megjelenése követett, ezek az Európa és Kína közötti kötelék erősségét hivatottak igazolni.

Semmi nem jelzi azonban jobban a kapcsolat szorosságát, mint a gazdasági mutatók alakulása. A kilencvenes évek óta a felek közötti kereskedelem rekordméretű növekedést produkált, az EU kimutatásai szerint 2009-ben a kétoldalú kereskedelem volumene elérhette a 296 milliárd eurót. Az Európai Unió Kína első számú kereskedelmi partnerévé vált, míg Kína az Egyesült Államok után Európa második legjelentősebb exportpiaca. Az utóbbi években – különösen a világgazdasági válság begyűrűzése óta – nem elhanyagolható Kína szerepe az európai pénzügyi piacokon sem, Peking előszeretettel vásárolja a válság miatt bajba került európai országok által kibocsátott államkötvényeket is.

Átmeneti hullámvölgyek

Az első komolyabb hullámvölgy a kétoldalú kapcsolatokban 2005 környékén jelentkezett, azt követően, hogy érvényét vesztette egy harminc évig érvényben lévő, a kínai textiláruk forgalmát korlátozó egyezmény, aminek következtében az európai piacokat pillanatok alatt elöntötte a Kínából érkező olcsó árú. A kínai árudömping problémája nem először jelentkezett, de korábban soha nem éreztette annyira erőteljesen hatásait, mint az Európában hagyományosan gyenge lábakon álló textilipar esetében a kétezres évek közepén. A textilvita feloldását behozatali kvóták bevezetésével kívánták feloldani – több-kevesebb sikerrel.

Az elmúlt években egyre gyakrabban kerülnek előtérbe a Kína és Európa közötti kereskedelmi deficitet övező európai félelmek, melyek szerint a kínai kereskedelmi többlet hosszú távon negatív hatással lehet a kontinens gazdaságára. Sokan sérelmezik azt is, hogy Peking nem biztosítja a megfelelő jogi környezetet az európai vállalatok kínai működése számára, és átláthatatlan bürokratikus rendszereivel ellehetetleníti a külföldi szervezetek működését az országban.

Kína ezzel szemben azt nehezményezi, hogy az EU továbbra sem mutat semmilyen hajlandóságot az 1989-ben bevezetett fegyverembargó feloldására, hiába fogalmazza meg Peking ezirányú igényét minden nagyobb volumenű nemzetközi találkozó előtt. Az európai hatalmak azonban továbbra sem hajlanak az embargó eltörlésére – félő ugyanis, hogy amennyiben Kína komolyabb fegyverkezésbe kezdene, alapvetően átrendeződhetnének az ázsiai viszonyok.

Az EU és Kína viszonyát időről-időre megakasztják kisebb politikai surlódások is, ugyanis a kínai vezetés nem veszi jó néven, ha az európai országok bármilyen formában állást foglalnak az ország belpolitikai eseményeivel kapcsolatban.


Mit hoz a jövő?

Hiába azonban az időszakos viták és ellentétek, a két fél viszonya egyre szorosabbra fonódik. 2007-ben megkezdték a tárgyalást egy partnerségi és együttműködési megállapodás aláírásáról, ami még magasabb szintre emelné a kétoldalú kapcsolatokat, 2010-ben pedig döntés született a politikai együttműködés további mélyítéséről is, amely a biztonsági fenyegetések és olyan globális kihívások tekintetében hangolná össze Kína és az Unió törekvéseit, mint a klímaváltozás elleni küzdelem vagy a gazdasági válságból való kilábalás.

Sokak számára egy ilyen jellegű politikai együttműködés Peking és Brüsszel között elképzelhetetlennek tűnik, a csúcstalálkozók alkalmával azonban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az emberi jogi, környezetvédelmi vagy éppen nemzetközi fejlesztési témák – és noha nem túl valószínű, hogy ezek eredményeként Kína drasztikusan változtatna politikáján.


Thurányi Kata

• Cimkék:
EU Kína diktatúra EU-Kína csúcs Tienanmen tér fegyverembargó gazdaság

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére