Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2012-01-29 11:57:00

Tízezer milliárd dollár

Tavaly e fölé emelkedett a világ országainak összesített devizatartaléka, és ennek hozzávetőleg 80 százalékát a felzárkózó térség - ezen belül több mint 30 százalékát Kína - birtokolja.

A világgazdasági folyamatok romlása miatt e tartalékok gyarapodása 2011 vége felé markánsan lelassult - áll az egyik vezető globális pénzügyi szolgáltató Londonban ismertetett kimutatásában.

A JP Morgan bankcsoport által készített éves összesítés szerint a tavalyi év kezdeti időszakában tapasztalt gyors készletnövekedés alapján arra lehetett számítani, hogy a globális devizatartalékok 2011 végére átlépik a 11 ezer milliárd dolláros összértéket. A világgazdasági kilábalás ütemének megtorpanása miatt azonban az eddigi adatok alapján az valószínűsíthető, hogy a világ teljes devizatartaléka december végén 10.500 milliárd dolláron állt meg, 1200 milliárd dollárral magasabban az egy évvel korábbi szintnél - áll a JP Morgan elemzésében.

A cég becslése szerint a tavalyi negyedik negyedévben az előző azonos negyedévvel összevetve a világgazdaság GDP-értéke valószínűleg csak 2,2 százalékkal nőtt, jóllehet "kezdetben még úgy tűnt", hogy az így számolt éves globális GDP-növekedés elérheti a 3,7 százalékot. A JP Morgan közgazdászai a jelenlegi kilátások alapján azzal számolnak, hogy a tavalyi negyedik negyedévvel összevetve az idei utolsó három hónapban is 2,2 százalékkal lesz magasabb a világgazdasági szintű GDP-érték.

A ház előrejelzése szerint ha a világgazdasági növekedés újból lendületbe is jönne az idén, élénkítve a világkereskedelmet és a kockázatvállalási hajlamot, a globális devizatartalék ebben az esetben is legfeljebb "mérsékelt" ütemben, 10 százalékkal gyarapodna, ami azt jelentené, hogy a tartalékok összege 2012 végére valamivel 11.500 milliárd dollár fölé emelkedne.A JP Morgan adatai szerint tavaly októberben a globális devizakészletek összértéke 10.300 milliárd dollár volt; ebből 8200 milliárd jutott a felzárkózó térségi országokra, ezen belül Kína tartalékai 3300 milliárd dollárnak feleltek meg.

A ház kimutatása szerint a dollár részaránya a globális devizatartalékokban a hosszú távú folyamatoknak megfelelően változatlanul kétharmad körül mozog. Az elemzés szerint a dollár aránya a tavalyi harmadik negyedévi adatok alapján 64,8 százalék, az euróé 27 százalék, az angol fonté 4,1 százalék, a japán jené 4,0 százalék, a svájci franké 0,1 százalék volt.

 

MTI


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Kína
  • Szisztematikusan írtják a nőket Kínában
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Valóban emberrablás történt?
  • Vitték az iPhone-t, mint a cukrot
  • Kínai tudósok szerint nem jó a zárt tér
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Ma a világ egyhatoda ünnepel
  • Kevés a kínai
  • Halál jár csalásért Kínában
  • Ön internetfüggő? Itt megtudhatja!
  • További cikkek Közgáz
  • Böjte Atya: Gondolatok az államcsődről
  • Matolcsy György nem akarja elsorvasztani
  • Megmenti a kormány a gyulai kolbászt?
  • Fejlemény: a magyar kormány azt fogja tenni, amit az EU mond
  • Nem lesz gazdasági növekedés
  • Londoni elemzők az IMF-tárgyalásról
  • Orbán Viktor: a háború elkezdődött
  • Angela Merkel is a magyar miniszterelnök ellen
  • Melyik az egyetlen megbízható európai gazdaság?
  • Ekkora drágulás várható

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.