Világhír
2011-02-15 11:22:00
A gazdaságot is veszélyezteti a kínai ingatlanpiacPekingi bunkerlakók – milliók a föld alatt
Pekingiek milliói élnek 5-10 négyzetméteres földalatti lyukakban, s többségük nem is álmodhat arról, hogy a kommunista kapitalizmus fővárosában saját lakáshoz juthat.
A világ országai azon álmélkodnak, miként nőtt a fejükre az egykor maoista, ma viszont már kapitalista pártállami berendezkedésű Kína. Sokakat elvakítanak az ázsiai ország megapoliszainak újabbnál újabb felhőkarcolói, s az általuk csaknem havonta átrajzolt város-sziluettek. Pedig az átlagos kínaiak ugyancsak kiszorultak saját országuk ingatlanpiacáról, s aki rájuk kíváncsi, csak a csillogó toronyházak alagsoraiban találja meg őket, amint egyik napról a másikra tengődnek egy-egy húsz négyzetméteres sötét lyukban, amiért még fizetnek is.
Peking közel nyolcvan négyzetkilométer kiterjedésű légvédelmi bunkerhálózatában ma egymillió ember él 3-4 méter átmérőjű, kicsiny, ablaktalan szobákban. A külvárosban, ahol zöldségesek, piaci munkások élnek a föld alatt, kétféle szobaméret közül lehet választani. A kétméteres szobák tízezer forintba kerülnek havonta, a nagyobbak átmérője nem éri el az öt métert, de 16 ezer forintnyi jüant kérnek el értük.
A kínai főváros alagsori hálózata az 1969-es szovjet-kínai incidensek után épült ki, amikor még a Mao vezette Kína Moszkva rakétacsapásaitól rettegett. Később aztán kibővültek a bunkerek, s ma már a tény, hogy „Zhao úr” (az egyik külvárosi „bunkerszálloda” tulajdonosa, aki körülbelül 50 millió forintot fektetett „vállalkozásába”) könnyen bérbe ad 150 szobát a hatóságok hallgatólagos beleegyezésével, is azt bizonyítja, hogy Kínában hatalmas és kielégítetlen a kereslet a megfizethető lakhatásra.
Megvizsgálva a földfelszíni árakat, nem nehéz rájönni, miért élnek százezrek a föld alatt, sötétségben: egy kis, toronyházi 80 négyzetméteres lakás jelenleg többe kerül 64 millió forintnál. Abban a városban, ahol az átlagos havi fizetés 120 ezer forint, egy átlagember ötven év alatt tudna ilyen lakást venni, feltéve, ha fogához ver minden garast. Sokaknak tehát marad élete végéig a konyha nélkülözése, és a büdös, alagsori, nyilvános vécék használata.
Az ingatlanárak és a jövedelmek közötti számottevő eltérések szociális és gazdasági nehézségeket okoznak a kínai kormánynak, s miközben az elégedetlen szegények nem találnak maguknak tisztességes lakóhelyet, a gazdagok a spekulatív, bármikor lufiként kipukkanó ingatlanpiacon tartják vagyonukat. Nem hiába mondta Li Daokui, a kínai központi bank tanácsadója a nemrégiben tartott davosi világgazdasági fórumon, hogy az emelkedő ingatlanárak jelentik ma a legnagyobb veszélyt a kínai gazdaságra.
Ugyanakkor az infláció és a bérekre nehezedő nyomás növekedésével egyre több befektető kezdi megkérdőjelezni kínai befektetéseinek hosszú távú fenntarthatóságát. A Bloomberg által a globális befektetők körében végzett felmérés szerint, a megkérdezettek 45 százaléka számol egy lehetséges kínai gazdasági válsággal az elkövetkező öt évben, míg egy másik negyven százalékuk ezt 2016 után várja.
Természetesen a kínai kormány jelezte, hogy megértette az ingatlanbuborék kockázatát: január végén mintha egy vödör hideg vízzel öntötte volna nyakon az ingatlanpiacot, amikor a kormány bejelentette új korlátozásait, vagyis a Sanghaj-ra és Csungking-ra kivetett állandó ingatlanadót.
Peking bunkerlakói számára azonban, akik valószínűleg soha nem engedhetik meg maguknak, hogy saját házuk legyen, minden számítgatás és ígérgetés felesleges lehet, amíg a kínai kormány képtelen kezelni növekvő elégedetlenségüket. Jó jelnek tűnik viszont, hogy évekig tartó hitegetés után a pekingi városvezetés a tavalyi 10 ezerhez képest idén már átadott 200 ezer új és kedvező árfekvésű bérlakást.
Hargitai Mátyás
|
