Kínai ellenőrzés alatt az energiahordozók jelentős része

Boruló országok: meddig emelkedhet a benzinár?

– Mi a véleménye a közel-keleti forradalmakról? Van közös ok, vagy egymástól különálló felkeléseknek tekinthetők?

− Mostanában nagyon sokan beszélnek arról, hogy az arab világ 1956-ja, és van, aki azt mondja, hogy a kelet- és a kelet-közép-európai rendszerváltások történnek a Közel-keleten. Egészen másról van azonban szó az arab világban. Kétségtelen, hogy sorra borulnak az országok, és megítélésem szerint ez még nem fejeződött be. Naivitás lenne kijelenteni, hogy forradalmi átalakulások következnek be a közel-keleti térségben. Szociális okokra, ellátásbeli gondokra és növekvő társadalmi egyenlőtlenségekre visszavezethető generációs felkeléseknek vagyunk tanúi. A három leginkább reflektorfénybe került országra egyaránt jellemző, hogy a népesség több mint fele 30 év alatti!

– Melyik lehet a következő ország?

– Ezt nem lehet megmondani. A diktatúrák vagy hirtelen omlanak össze, vagy szép lassan erodálódnak. Az arab világban figyelembe kell venni, hogy más kultúrában, más tradíciókkal, más körülmények között zajlanak a változások. Európában téves módon a változásokat önmagukhoz mérik a társadalmak. Az európai értelemben vett demokráciát a Közel-Keleten nem nagyon lehet fellelni, egészen más a demokráciafelfogás, mint az amerikai vagy az európai társadalmakban. A Közel-Kelet elsősorban nem földrajzi, hanem politikai kategória. Ma senki nem mondhatja ki teljes bizonyossággal, hogy milyen utat választanak az átalakulóban lévő arab társadalmak, azt viszont nem lehet kizárni, hogy újabb autokrata berendezkedésű formációk nőnek ki. Valószínűtlennek tűnik jelenleg egy olyan fordulat, ami az európai, nyugati demokráciákhoz hasonló eredményt hozna magával. Az arab országokban zajló változások közös jellemzője, hogy nem egy politikai ideológia vezérfonala mentén folynak, hiányoznak az egységet megteremtő vezetők, nem kötődnek a térséggel kapcsolatba hozható „nagy kérdésekhez” (pl. a palesztin−izraeli konfliktushoz), nem tapasztalható Nyugat-, Izrael-ellenesség, nem kötődnek a vallási fundamentalizmushoz, a szélsőségesekhez.

− Szaúd-Arábia is sorra kerülhet?

− Nagyon kevés esélyt látok arra, hogy Szaúd-Arábiában változások történjenek. Ennek geopolitikai, gazdasági okai is vannak, hozzátéve azt, hogy Szaúd-Arábia az egyik legfontosabb olajkitermelő ország az arab térségben. Ebben az országban magas az életszínvonal, elenyésző mértékben, egy-két százalékban mérhető azoknak a száma, akik nehéz gazdasági helyzetben vannak; magyar értékrenddel mérve szegénységről nem nagyon lehet beszélni. Szaúd-Arábiában a vallás az uralkodó, ami egyaránt befolyásolja a politikai és a gazdasági életet is. A társadalom egészét átszövi az iszlám. A különböző egyházi tanácsok határozatai szigorú módon érvényesülnek, annak ellenére, hogy Szaúd-Arábiában monarchia van, vagyis a nagy királyi család irányítja az országot. Globális érdek fűződik Szaúd-Arábia − és még néhány ebben a térségben elhelyezkedő ország − békéjéhez. Nem lehet hagyni, hogy kritikus helyzet álljon elő, mert az világméretekben elfogadhatatlan gazdasági következményekkel járna. A Líbiában történő változások elsősorban Olaszországot és Görögországot érintik, mert ezek az országok a földrajzi közelség miatt onnan vásárolják az olajat. A világ olajtermelésének csak a két százaléka kerül Líbiából a piacra, ennek kiesése nem okoz nagy problémát. De ha kiesik a termelésből Irak, Szaúd-Arábia vagy akár Irán, az globális következményekkel jár.

− Például drasztikus benzinár-növekedés?

− A 400-500 forintos benzinárral kapcsolatos riogatás annak köszönhető, hogy a piac jelenleg bizonytalan, nem látják, stabil marad-e a piac. Az energiaellátás jövőjére vonatkozó forgatókönyvek közül vannak rosszabbak, kevésbé rosszak és talán még jók is. Borúlátók szerint további országok eshetnek ki az energiatermelésből, ami bizony megrengetné a világot, de kicsi a valószínűsége. A piac ingadozásait, változásait vagy a hangulat változását viszont nagyon nehéz befolyásolni; a piacot az is befolyásolja, ha valahol erősebb szél fúj, vagy egy tájfun söpör végig egy területen, mert akkor néhány nap kieshet a termelésből. 
 

(fotó: Nyoszoli Ákos)

– Irán milyen szerepet tölt be az arab világ mostani átalakulásában?

− Irán egy nagyon fontos olajkitermelő ország, ahol nem zárnám ki a változást, azonban ez a változás nem lesz könnyű. A muszlim világ diktatórikus, autokrata rendszereiben azért robbant ki a felkelés, mert felnőtt több olyan generáció, amelyik már másképpen szocializálódott, internetezik, kábeltévét néz, más életre vágyik, mint az idősebbek. A médiának rendkívüli nagy szerepe volt a mostani események alakulásában, amit nyilván még hosszan elemezni fognak a szakértők. A mostani fiatalok nem tagadják meg az iszlám előírásait, hanem a demokráciát és a vallást egymás mellett képzelik el, vagyis jobban, nyugodtabban, a nyugati mintákat közelítve akarnak élni.

− A változás eredménye szabad választás lehet, vagy pedig marad az utódlás?

− Az afrikai országok többsége egészen furcsa berendezkedésű, ahol a demokrácia jegyében mindig egy ember indul a választásokon, majd annak a fia. Ezt Mubaraknál is meg lehetett figyelni, Líbiában is, ahol olyan nagy demokrácia van, hogy már Jamahirijának nevezik az országot. A fogalmat nem is lehet lefordítani: a köztársaság fokozását jelenti. Noha olyan nagy demokrácia van, amekkora már máshol nem is létezik, a mostani véres eseményeket követően kiderült, hogy a demokrácia e „csimborasszója” mégsem állja meg a helyét. Líbiában a vezető hét fia közül a legidősebb volt a kijelölt utód. Őt mostanában háttérbe szorította Angliában tanult öccse, Szejf al-Iszlám (jelentése: az iszlám kardja – szerk.), aki mostanában gyakran nyilatkozik, a mutatóujjával hadonászik – nyilván az apjától tanulta ezt a paternalista fellépést –, elhessegeti a nép feje fölül a méhecskét. Magyarország is átélte ezt a gyurcsányizmus idejében, akkor volt ez a paternalista felfogás, hogy „majd én megvédelek benneteket, gondoskodom rólatok, megoldom a problémákat”. Ugyanez volt tapasztalható Egyiptomban, ahol a legutóbbi választáson csak egy ellenfele volt a derék elnöknek, nevezetesen a fia. A választáson az apa győzött. Szíriában az Aszad-klán esetében hasonló a helyzet, Jordánia monarchia, ott fel sem merül az utódlás kérdése, megy a maga rendje szerint.

− Mi a véleménye Kína csendes politikájáról a térségben?

− Kína csendességét alapvetően motiválja az, hogy a fejlődési üteme csökkent a gazdasági válság miatt: az éves 13 százalékról visszaesett 9 százalékra, ami kínai viszonylatban nagy dolog, holott az európai országok még ezt is irigylik. A baj, hogy Kínában nincs megfelelő mennyiségű nyersanyag, ezért intenzív politikát folytatnak, nem finnyásak, nem válogatnak az eszközök között: az energiahordozók afrikai lelőhelyeinek jelentős része kínai ellenőrzés alatt áll, például a szudáni olajkincs 80 százalékban Kína kezében van. Az ázsiai nagyhatalom erőteljes terjeszkedést folytat ezekben az országokban, segélyeket ad, és nem sokat gondolkodik, amikor az elnök azt mondja, kérném, svájci bankszámlára utalják át a segélyt, hanem megteszi. Az európai demokráciákban szocializálódott kormányok képviselői ilyenkor a szívükhöz kapnak, hogy mi lesz a szegényekkel, az éhezőkkel… Ezért adott esetben inkább azt mondják, nem is vesznek tőlük olajat, nyersanyagot. Kína teljesen gátlástalanul nyomul a piacokon, bármire képes, és nem nagyon érdekli, hogy Dél-Szudán elszakadt, majd megegyezik az új vezetőkkel, és ha Líbiában változás következik be, akkor majd megegyezik az utódokkal, feltéve, hogy azok hajlandók lesznek leülni Kínával tárgyalni ebben a kérdésben.
 

Horváth Csaba

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére