Magyarország a macska

Azért ez már súlyos. Hogy a Fidesz-kormány, hovatovább hazánk legyen a macska.

Ugye ismerjük, kedves gyerekek, Hajnóczy Pétertől azt, hogy Ki a macska? Nem ismerjük. Jó, akkor elmondom: lóg a macska felakasztva, lehet rúgni, szúrni, satöbbi, és a körötte álló suhancok közül mindenkinek más a macska. Az egyiknek a hűtlen haverja a macska, a másiknak a hűtlen csaja, a harmadiknak a zsidók, a negyediknek a szülei. És ez a macskának, persze, kellemetlen.

Hát lassan már ez jut eszembe arról, ami itt folyik. Túl sok, túl nagy a hiszti. Nem is mentem tüntetni a médiatörvény ellen. Gondoltam: dolgozom inkább, úgy tüntetek.

Mert egy dolog, hogy van egy remélhetőleg jó szándékú, ám mérsékelten épelméjű kormányunk, amely rövid ámokpályafutása olyan hibákat követett el, mint az alkotmánybíróság jogkörének – hm – enyhítése, a médiatörvény lájtosan szólva is vitatható pontjai, vagy, hogy mást ne említsek, Schmitt Pál. De azért mégiscsak az vesse az első követ, akinek nem pedofil a miniszterelnöke, vagy nem telepíti ki a cigányokat.

A nyugati és a magyar sajtó, de tán még a Csendes-óceáni szigetvilág médiája is úgy állítja be a helyzetet, hogy most aztán vége a magyar demokráciának, a szólásszabadságnak, a magyarok hovatovább a nyilasokat diadalmenetben hordozzák a parlamentben, perceken belül visszafoglalják Erdélyt, lemészárolják a romákat, és a narancs lobogót lengető polgármesterek megkapják az első éjszaka jogát. Veszély fenyegeti Európát, mert átvettük a soros elnöki tisztségét neki. A sagittis Hungarorum, libera nos Domine!

Legutóbb Bacher Iván volt szíves kinyilatkoztatni, hogy a „magyar jobboldal a hazugság maga, a megtestesült hazugság, már a neve is az, hisz ez a jobboldal minden, csak nem jobboldali; nem egyéb az, mint undorító sztálinista, kádárista és bizony nemzetiszocialista elegyék.”

Erre persze keresztény ember nem mondja azt, hogy anyád. Gondolja maximum, és már szalad is gyónni.

Nekem a Fidesz se kutyám, se macskám, és nem is vagyok jobb-vagy baloldali. De azért hadd jegyezzem már meg halkan, hogy a „jobboldali” Fidesz 1998 és 2002 közt betiltotta a neonáci demonstrációkat, bevezette a holokauszt-emléknapot, több százmillió forinttal támogatta a Dohány utcai zsinagóga rendbehozatalát, kezdeményezte a holokausztmúzeum és a Páva utcai soá-emlékmű alapítását. Ezek ellenére a Limes olasz folyóirat kolumnás cikket közölt Antiszemitizmus Orbán Magyarországán címmel; a Washington Jewish Week, a Jerusalem Report, a holland Elsevier és Trow, a Zeit, a Standard és az International Herald Tribune is cikkezett a magyar veszélyről, olyan potentátok közreműködésével, mint Kovács László, Magyar Bálint, Haraszti Miklós, Herczog Edit, Vásárhelyi Mária, Kéri László.

Kertész Imre 2002-ben, irodalmi Nobel-díja átvételekor azt nyilatkozta német újságíróknak: az utóbbi években azért tartózkodik keveset Magyarországon, mert hazánk egy zsidó író számára már nem biztonságos.2005-ben a Fidesz hiába követelte egy készülő neonáci tüntetés betiltását. Ugyanazon a héten jelentette be Kovács László akkori MSZP-pártelnök, hogy az európai parlamenti kampányban súlyt helyez a jobboldali radikalizmus bemutatására. Néhány nappal később Ron Werber izraeli kampánytanácsadó az MSZP-gyűlésen természetességgel nevezte a Fideszt fasiszta pártnak.

Az, hogy Konrád György most épp a Berliner Zeitungnak és a Spiegelnek hazudozik Magyarországról, már nem is meglepő. A svájci Tages Anzeiger Gulyásfasiszták címen közöl riportot Magyarországról, a svéd Expressen pedig a karácsonyi számában írja, hogy fasizmusilag hazánk a legveszélyesebb a kontinensen.

Mindez azért különlegesen undorító, mert ha volt dikatorikus, fasisztoid kormánya mostanában e hazának, az épp a nemrég leköszönni kényszerült kabinet, amelynek tagjai most – a politikai perverzió Csimborasszója! – szabadságharcot hirdetnek. Olyan hatalomkoncentrációt, olyan nyílt terrort, amit az utcán alkalmaztak, olyan médiahatalmat, amit a közszolgálatban és azon kívül kiépítettek, olyan rossz levegőt, olyan velejéig korrumpált közéletet, olyan porig rombolt egészségügyet még nem pipált Európa. De Európát mindez nem is érdekelte.

Szóval akkor mi is van itt a háttérben, úgy valójában? Mi történik ott, ahol a politika és a pénz találkozik? Nem az-e baj, hogy sok sutasága ellenére is volt néhány dicséretesen protekcionista intézkedése – különadó, családi adózás, IMF-nek való beintés – a kormánynak, amivel sikerült bizonyos nagyurak  tyúkszemére lépnie? Olyanokéra, akiknek mellényzsebében politikusok és egyéb közszereplők csücsülnek?

Mi?
 

Balavány György összes blogbejegyzése

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére