Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2010-10-20 10:26:10

A tudománynak dolgozó állatok

Bombakereső méhek, juhokat őrző lámák, poloskát szimatoló kutyák – míg régen a ház körüli teendőkben szolgálták az embert, mára az állatok a tudományos kutatások leghasznosabb munkatársaivá váltak.

Kutyák, macskák, lovak, madarak, sőt a kígyók is képesek részt venni a betegek gyógyításában, legyen szó azok fizikai vagy mentális gondjairól. Az állatok sajátos beleérző képességükkel vagy csupán puszta létükkel, jelenlétükkel, vonzalmukkal képesek pozitív hatást gyakorolni az emberekre.

A lovasterápiával például kiemelkedő eredményeket érnek el a kommunikáció sajátos zavarával küzdő, autizmusban szenvedő gyermekeknél. De ez az eszköz bevethető az értelmileg akadályozott,  látás-, és hallássérült, esetenként mozgássérült,  hiperaktív, valamint beszédproblémákkal küzdő gyermekek körében is. Az állattal való kommunikáció, a lovaglási helyzet sokrétűsége, a problémák megoldása felett érzett sikerélmény fejlesztő hatást gyakorolhat az érintettekre.
 

De nemcsak az állatok megnyugtató jelenléte hasznos, különleges adottságuk révén némely élőlény tudományos munka elvégzésére is képes.
Az ember legjobb barátja kifinomult szaglásáról híres, 220 millió szagreceptorával jócskán felülmúlja az ember 5 milliónyi érzékelőjét, s ezzel a képességével hosszú idők óta életeket ment. Kiszagolja a romok alatt rekedt túlélőket, de képes arra is, hogy korán felismerje a bajt, amikor az érintettek annak még a nyomát sem észlelik.


Rákkutató szenzorok

Az orvosi vizsgálatokra kiképzett kutyák egy kaliforniai felmérés szerint a leheletben jelenlévő vegyi anyagokat, az alkánokat és benzolokat felismerve 99 százalékos pontossággal képesek kiszűrni a tüdőrákot, és a mellrák felismerésében a mammográf vizsgálattal is felveszik a versenyt. A készülékkel azonos módon, 88 százalékos pontossággal jelzik a tumor jelenlétét, és még a diabéteszt is képesek megszimatolni.

 A Floridai Egyetemen a vérszívó poloskák felderítésére képeztek ki kutyákat. A bútorokban, ágyneműben vagy a fal repedéseiben megbúvó, apró rovarok jelenlétét sokszor csak a viszkető csípések jelzik. A trenírozott ebek viszont 96 százalékos pontossággal képesek kiszagolni az élősködő jelenlétét.
 




Bombabiztos állathad

Akár a kutyák, a méhek is a szaglás mesterei. Ezt kiaknázva egy brit cég TNT és hasonló robbanóanyagok kutatásánál vet be méhhadsereget. A kiképzés során a szagok felismerésére tanítják a méheket, s ha reagálnak, cukros vizet kapnak jutalmul. Így néhány óra elteltével a rovarok képesek csápjukat kidugva jelezni, hogy felismerték a robbanóanyag szagát.



A tenger mélyén rejtőző aknák felkutatására a tudósok egy másik állatfaj segítségére támaszkodnak. A különleges búvárosztag hosszú órákig bírja a víz alatt levegővétel nélkül, elképesztő mélységekbe képes
 merülni és könnyedén eligazodik a sötét, zavaros vízben is.
 

Ez a delfinkommandó. A delfinek a kibocsátott ultrahangok visszaverődése alapján tájékozódnak, így képesek pontosan azonosítani az aknákat, majd jelzik a helyet, hogy a búvárok könnyedén odataláljanak.

Őrző-védő szolgálat

A nyáj védelmére a kutyát tartották a legalkalmasabbnak. Az Iowa Állami Egyetem kutatói azonban megdöbbentő eredményeket értek el betanított lámákkal. A nagyfülű, barátságos szőrmókok rendkívül agresszívvé válnak, ha a juhokat fenyegető ragadózókkal kell szembeszállniuk.



A helyi gazdák, a kölcsönkapott lámákkal a sakáltámadások által okozott 11 százalékos veszteségüket 1 százalékra csökkentették. Beszámoltak arról is, hogy a lámák nemcsak elüldözték a sakálokat, de gyakran a nyomukba eredtek és megrugdosták azokat, s emellett szoros kötődést mutattak a kisbárányok iránt.



 -mezovari-

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Isten állatkertje
  • Az MSZP teljesen megőrült
  • Gyászolnak-e az állatok? A teológus válaszol
  • Rabot együnk vagy szabadot?
  • A tigris szereti a lovat
  • Sólyom rózsaszínre festve
  • Lilát borjadzott egy szerb tehén
  • Végveszély az óceánokon: csökken a halak túlélési esélye
  • Patkányméreg kerülhet az élelmiszerbe?
  • Nagy az Isten állatkertje
  • Kóbor kutyák lephetik el Budapestet?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.